Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Brooke Allison - The Kiss Off
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Kormányhivatal: Az orvosi jelenlét mellett, a gondozottak megfelelő szakápolását is ellenőrzik a Pesti úti idősotthonban

- 2020. május 6. 12:09 -

Az orvosi jelenlétet és a folyamatos orvosi ellátást célzó ellenőrzési eljárásban benyújtott dokumentumok (szerződések, jelenléti ívek, orvosi nyilatkozatok) alapján és korábbi rendkívüli ellenőrzéseinken szerzett tapasztalatokat és hiányosságokat a fenntartó Fővárosi Önkormányzattal is megosztottuk – hangzott el a tájékoztatón.

Hatalmas érdeklődés övezi a diákhitel pluszt

- 2020. május 6. 11:24 -

A termék bevezetése tehát alkalmas, hatékony eszköznek bizonyult arra, hogy segítséget nyújtsunk a koronavírus-járvány idején a felsőoktatásban tanulóknak” – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a számításaik szerint az év végéig akár a 75 ezret is elérheti azoknak a száma, akik pénzügyi támogatást kapnak a Diákhitel Központtól részben a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésével, részben új hitelek folyósításával.

Gazdag zsidók kiváltsága – A járvány idején is holttesteket szállítanak Jeruzsálembe

- 2020. május 6. 9:30 -

Bár Izraelben ugyanolyan szigorú lezárás érvényesül, mint a legtöbb nyugat-európai országban, a nemzetközi repülőtereken nem állt le teljesen az élet. Továbbra is fogadnak egyes charterjáratokat, magángépeket, és teherforgalom is van, ezen gépek egy része pedig holttesteket szállít. Olyanok érkeznek ide, akik utolsó kívánságukként azt kérték, Jeruzsálemben helyezzék őket végső nyugalomra. Az izraeli kimutatások szerint február […]

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztály tájékoztatója gerincvelősérült betegek részére

- 2020. május 6. 8:17 -

A járvány idején is szeretne az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
a gerincvelősérült betegeink egészségügyi problémáinak megoldásában segítséget nyújtani, lehetőségeik adta körülmények között, korlátozott formában, ezért TELEFONOS SZAKORVOSI KONZULTÁCIÓT biztosítanak.

3111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 10 krónikus beteg

- 2020. május 6. 8:08 -

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 krónikus beteg. Ezzel 373 főre emelkedett az elhunytak száma, 759-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1979 fő. Az aktív fertőzöttek 63%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 51%-a budapesti vagy Pest megyei. 964 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 50-en vannak lélegeztetőgépen. A Pesti úti idősotthonban 40-re nőtt az elhunytak száma, 296 lakó és 26 dolgozó fertőzött.

1 … 624 625 626 627 628 … 1 192

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Clara - 2015-09-11 20:08

Én meg a magyar Dallast néztem: a Szomszédokat. A kavarás abban is megvolt. 🙂

Melinda - 2015-09-11 20:05

Én-csak úgy magamtól- a Dallast szívesen nevezném szappanoperának. Annyi kavarás volt benne,hogy a mexikóiakban, a töredéke sem.

Clara - 2015-09-11 19:51

A Csinibaba az egyik kedvenc filmem, a választás pedig telitalálat! Egészségetekre!

Melinda - 2015-09-11 19:49

Szeretném kérni,ha lehet,Enrique Iglesias Nunca te olvidare című dalát! Ez is egy film betétdala.

Ginny Weasley - 2015-09-11 19:36

Sziasztook, már most király az adás! :):) kérném a bulibárót! :):) Én is fogok inni sört!

Oldal: 17 / 207: 1...14151617181920...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 3. kedd, Győző napja van.
Ma van a(z) A magyar tudomány napja.
Az év 45. hete és 307. napja.
Holnap Károly napja lesz.

1777. A Nagyszombatról áthelyezett tudományegyetem Budán. A királyi palotában november 3-án kezdették meg a tanítást és pedig az új tanulmányi rendszer szerint.


1786.A császár elrendelte, hogy az aratás befejezésétől egy napon belül be kell szedni a kilencedet és a tizedet, hogy a termést minél kevesebb kár érje.


Buda Ferenc / 1936. nov.3. -/

Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Időjárás

2026-11-03, 01:37
Overcast
N
Előjelzés
8°C
3.5 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3.5 m/s N
Széllökések: 7.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /75% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com