Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

ABBA - Mamma Mia
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Ma a Hobby rádió vendége B Tóth László

- 2026. június 27. 9:30 -

Ma 15 órától a Hobby rádió vendége lesz az az ember, aki nélkül elképzelhetetlenek voltak hosszú éveken át a vasárnap délutánok, aki különösen műsorrészt hozott létre a magnósoknak, amikor nem beszélt rá a zenékre. és aki még a mai napig is aktívan dolgozik.

Ma van a siket-vakok világnapja: egy éve vált hivatalossá a nemzetközi elismerés

- 2026. június 27. 8:03 -

Június 27-én a siketvak közösséget ünnepeljük világszerte. Ez a nap immár második alkalommal telik a hivatalos ENSZ-elismerés jegyében, miután a Közgyűlés tavaly történelmi döntést hozott. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet erre az egyedi és összetett fogyatékosságra, valamint a siketvak emberek társadalmi integrációjának fontosságára.

A vak cigány zongorahangolónak jólesik az együttérzés, de megélni inkább munkából tudna

- 2026. június 26. 18:05 -

Tizenhét éves volt, amikor heves tiltakozása ellenére a szülei beleegyeztek a szemműtétjébe. Amikor felébredt, a műtőlámpa melegét észlelte, de a fényét nem: szeme világára örök sötétség hullt. Később zongorahangolóként kereste a kenyerét, és bár semmit nem látott, a családi ezüstöt féltő megrendelők gyakorta ellenőrizték a fogyatékosságát. Csonka Imre ugyanis cigány. Egy idő után maga mutatta meg a táskáját mindenkinek. A barcsi rokkantnyugdíjas 65 évesen szenvedélyes sakkozó, Rejtőt hallgat, és gyengéd érzelmek fűzik vakon született szuloki sorstársához, Andreához. Minden vágya, hogy dolgozhasson, és hogy kezében tarthassa fia gyermekét.

Felfedezésre vár a Fővárosi Állat- és Növénykert

- 2026. június 26. 17:19 -

A VGYHE csoportos látogatást szervez a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol az állatvilág rejtett érdekességeit és az új Biodóm különleges világát is felfedezhetjük. A program időpontja 2026. július 16., 10:00. A résztvevők egy rendhagyó program keretében ismerhetik meg az élővilág alkalmazkodásának lenyűgöző történetét és felfedezhetik a Biodóm egzotikus növényeit és különleges állatait.

47 látássérült tag vett részt a Vietnámi masszázstudás-versenyen.

- 2026. június 26. 15:11 -

A tartományban minden szinten vakok számára megrendezett masszázs- és akupresszúrás tudásversenyt azért rendezik meg, hogy kiválasszák a kiemelkedő versenyzőket, akik részt vehetnek a Központi Szövetség által 2026 harmadik negyedévében szervezett 5. masszázs- és akupresszúrás tudásversenyen.

Retró dalpárok, és egy újabb rádiós legenda – ez vár a szombati Duplán jóban!

- 2026. június 26. 12:15 -

Ismét egy ismert magyar rádiós érkezik a Hobby Rádió stúdiójába, mégpedig szombaton 15 órakor! Egy olyan műsorvezetőről van szó, aki gyermekkorától magával hordozza a zeneszeretetet, hatalmas bakelitlemez-gyűjteménnyel rendelkezik, neve pedig egyet jelent a Poptarisznya című műsorral. Bár már kitaláltátok, mégis leírjuk, ki ő: Csák Attila szombati vendége B. Tóth László lesz! Az érdekes beszélgetéseken túl 12 igazi retró dalpár vár rátok, ezek közül bemutatunk hármat:

Rekordösszegű támogatás a Richter Egészségváros tavaszi állomásain

- 2026. június 26. 10:06 -

A Richter Egészségváros programsorozat tavaszi állomásain rekordösszegű, 90 millió forint támogatás gyűlt össze az egészségügyi intézmények számára. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a megelőzés és a korai felismerés fontosságára, és közelebb vigyék az emberekhez az egészségügyi szolgáltatásokat.

Növekvő számban maradnak aktívak a nyugdíjasok Magyarországon

- 2026. június 26. 8:01 -

A nyugdíjasok egyre nagyobb számban vállalnak munkát vagy önkéntes tevékenységet, ami a napi rutin, a társas kapcsolatok és a mentális frissesség megőrzésének eszköze. Az Eurostat adatai szerint a nyugdíj mellett dolgozók legnagyobb része anyagi okokból vállal munkát, de hasonló arányban jelenik meg az aktivitáshoz és tevékeny élethez kötődő motiváció is.

1 … 66 67 68 69 70 … 1 194

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Rsg Music Boxx - 2026-04-11 11:11

sziasztok üdv mindenkinek szia Balu jó adit

Rsg Music Boxx - 2026-04-11 09:47

sziasztok üdv mindenkinek szép napot

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 04:44
Clear sky
NE
Clear sky
3°C
0.9 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.9 m/s NE
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com