Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Kovács Kati - Rózsák a sötétben
64
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Fülöp Attila: Az informatika új korszakot nyithat az akadálymentesítésben

- 2019. december 8. 8:27 -

Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.

3 éves gyerekre hasonlít a mesterséges intelligencia

- 2019. december 5. 19:02 -

A Seeing AI nevű ingyenes szoftver megkönnyítheti a vakok mindennapjait, hiszen lehetővé teszi a számukra a környezet feltérképezését. Az alkalmazást a Microsoft kutatói fejlesztették ki és mesterséges intelligencia használatával ismer fel a kamerán keresztül objektumokat, majd hanggal tájékoztatja a vakokat arról, hogy mik vagy kik vannak a környezetükben. Felolvassa az étlapot és a recepteket, leírja a nyaralási fotókat és az illetőre rámosolygó embereket is jelzi. Ebből az okból a Seeing AI-t a Microsoft úgy is nevezte, mint „beszélő kamerát vakoknak”. A jelenleg angol, francia, spanyol, holland, japán és német nyelven elérhető programért Saqib Shaikh, a Microsoft főfejlesztője felel. A szakember 7 évesen veszítette el a látását. A redmondi konszernnél részt vett a Bing és a Cortana fejlesztésében, most pedig azzal foglalkozik, hogy a mesterséges intelligencia miként könnyítheti meg a vizuális korlátozásokkal élő emberek életét.

Sztoriból JELES a siketeknek és nagyothallóknak

- 2019. december 5. 19:00 -

2019. szeptember 29-én, a siketek világnapján debütált a feat. és a Post For Rent közös munkája, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) gondozásában készült Sztoriból JELES kampány, melynek keretében 100 db egyedi, Facebook- és Instagram-sztoriba integrálható GIF sticker került fel a közösségi oldalakra, amik a siket közösség online akadálymentesítését és társadalmi integrációját hivatott elősegíteni. Most Persely Tomi kreatív igazgatóval beszélgettek a kampányról a funzine.hu munkatársai , aki régóta a tevékenykedik a reklám- és médiaiparban, 2019 elején pedig három, szintén komoly ügynökségi múlttal rendelkező társával megalapította a feat. ügynökséget.

WBU Sajtóközlemény a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából

- 2019. december 5. 7:43 -

Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a Fogyatékossággal Élők Világnapjává. A világnap célja az, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékossággal élő személyek másokkal egyenlő esélyű társadalmi részvételének jelentőségére, valamint az ezt nehezítő/akadályozó korlátok megszüntetésének fontosságára.

Ismét Jobb Velünk a Világ! Gála a Fogyatékos Emberek Világnapján

- 2019. december 5. 7:41 -

A fogyatékossággal élő emberek inklúziójának fontosságára hívja fel a figyelmet a Nem Adom Fel Alapítvány kezdeményezésére életre hívott Jobb Velünk a Világ! gálaest, amely immár 6. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzeti Színházban, a Fogyatékos Emberek Világnapján, december 3-án. A sérült emberek mellett az őket körülvevő családokat, segítőket, szociális szakembereket, mentorokat is ünneplő különleges alkalom kiemelt aktualitása, hogy a gálaest során kerülnek kiosztásra a Fogyatékosság-barát Munkahely Champion 2010-2019, a Munka-társ és Példakép díjak is. Ez utóbbival olyan megváltozott munkaképességű embereket díjaznak, akik saját munkaterületükön kiemelkedően teljesítenek.

Csak nyitottság kell, és szeretet!

- 2019. december 5. 7:39 -

A sérült emberek is hasznos, értékes tagjai a társadalomnak. A Nem Adom fel Alapítvány szóvivője, Papp Szabolcs öt hónapos kora óta mozgássérült, úgy gondolja, mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másokon segítsen, csak nyitottság kell, és szeretet. Tegnap volt a fogyatékkal élők világnapja.

Fülöp Attila: Csaknem 190 millió forintra pályázhatnak az autistákat, értelmi fogyatékosokat ellátó intézmények

- 2019. december 5. 7:38 -

Keddtől elérhető az a csaknem 190 millió forint keretösszegű pályázat, amelyre civil szervezetek autistáknak, értelmi fogyatékossággal élőknek bentlakásos ellátást nyújtó intézményei pályázhatnak január 6-áig – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a fogyatékos emberek világnapján, kedden Debrecenben.

1 691 692 693 694 695 1 166

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Melinda - 2015-10-02 20:39

Nyaralni a Velencei Tónál szoktunk,csónakázni a velencei tavon.

Melinda - 2015-10-02 20:35

Szerintem Velencei TÓNÁL

LAJOS - 2015-10-02 19:59

[b]...csatlakozok Melindához ! Jöhet a Motiva dal, tőlem is ! Kocc-kocc ! [/b]

Melinda - 2015-10-02 19:58

Fanninak is hétfőn lesz a születésnapja. Őt holnap köszöntjük.

Melinda - 2015-10-02 19:55

Boldog születésnapot kívánok Robi! Sok szeretettel küldöm Neked a Motiva együttes dalát: Születésnapodra. Isten éltessen sokáig!

Oldal: 9 / 207: 1...6789101112...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 22. kedd, Móricz napja van.
Az év 39. hete és 265. napja.
Holnap Tekla napja lesz.

1278. III. Miklós a rend helyreállítása végett Fülöp fermói püspököt küldötte Magyarországra, hol a gyilkolások és rablások nagy terjedelmet vettek.


1566. Győrt tűzvész pusztítja el. (A város katonai mérnökök tervei alapján - ma is meglévő alaprajz szerint - épül újjá.)


Faludy György /1910. szept.22. - /

A magyar szabadságról

"...Itt több tehetség sarjad holdanként, mint akárhol.
Talán sikerül egyszer. De ezt én be nem várom:
szemet húnyok, mosolygok és jutalmamat kérem
mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,
sír a 301 - es parcella közelében."

Időjárás

2026-09-22, 09:32
Clear sky
NNW
Clear sky
15°C
4.5 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 60%
Szél: 4.5 m/s NNW
Széllökések: 13.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /68% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com