Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Érdemes beoltatni magunkat influenza ellen

- 2018. november 9. 12:48 -

A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott a védőoltás – mondta Szlávik János infektológus főorvos.

Debrecenben kezdte meg működését az első helyi élelmiszerbank

- 2018. november 9. 12:47 -

Szántó László, a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesület elnöke hozzátette, hogy egyesületté ugyan most alakultak, de az élelmiszermentést már több mint két és fél éve végzik. Minden nap 11 áruházból gyűjtik be a feleslegessé vált élelmiszereket.

A MEOSZ kezdeményezésére ismételt kormányzati egyeztetést tartottak a mopedek és elektromos kerekesszékek szállításáról

- 2018. november 8. 17:10 -

A MEOSZ kezdeményezésére ismételten egyeztetést tartottak a Miniszterelnökség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a BKK Zrt., a Közlekedéstudományi Intézet valamint a Magyar Polio Alapítvány képviselői a MEOSZ székházában a mopedek szállításáról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselője jelezte: folyamatos szakmai párbeszédet szeretnének a MEOSZ-szal. A tárgyalásokban a MEOSZ fellépése nyomán az egészségügyért felelős ágazat is részt kíván venni; Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár – kezdeményezésére – 2018. november 19-én találkozik Kovács Ágnessel, a MEOSZ elnökével. A MEOSZ az államtól a mopedek szállításának jogszabályi rendezésén túl a segédeszköz-ellátás komplex szemléletű felülvizsgálatát is kéri, továbbá a Szövetség aktív részese kíván lenni a munkafolyamatoknak.

Hogyan lehet leleplezni az álmozgássérültet?

- 2018. november 6. 21:27 -

Nem csak Magyarországon de Szlovákiában is megjelent az a tendencia, hogy vissza élnek, a mozgáskorozott parkoló kártyával és álmozgássérültek terepjárójukkal használják, a mozgássérülteknek fent tartott parkolóhelyet. Az Új Szó a szlovákiai magyar napilap és hírportált megkereste az egyik olvasójuk az kérdéssel kapcsolatba, hogy lehet leleplezni egy álmozgássérültet. Mivel van egy szomszédja akiről tudja, hogy aktívan sportol – láthatóan semmi egészségi problémája nincs. Mégis mozgássérült.

A kerekesszékesek komoly problémákkal is szembesülhetnek

- 2018. november 6. 21:17 -

Hazánkban közel félmillió fogyatékos ember él, közülük 235 ezren mozgássérültek. A legutóbbi népszámlálási adatok alapján több mint felük érzi úgy, hogy korlátozva van a mindennapi életében, ötödük pedig úgy, hogy az önállóságában is. Ez jelentheti azt, hogy nehezükre esik eljutni A pontból B-be.

1 776 777 778 779 780 1 167

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Brittak - 2009-07-07 22:47

Halihó! 😀 Király a rádió! 😀

zuza2 - 2009-06-15 06:22

na csak sikerült ide belépni aa kecura volt a progimmal,,sziasztok:D

Durgi - 2009-06-08 14:14

Ettől a héttől kezdve ismét fris tartalommal jelentkezik az agyfrászkódás és a rockszalon! Jó szórakozást kíván: Durgonics Tamás Durgi

zuza2 - 2009-06-03 05:20

garfy-nak üdözlet és mindenkinek szé napot,mostmár aztszem sürübben tudok lenni;):D

zuza2 - 2009-05-27 10:29

szép napot mindenkinek.a csirke alkatrész....:m

Oldal: 206 / 207: 1...203204205206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 22. kedd, Móricz napja van.
Az év 39. hete és 265. napja.
Holnap Tekla napja lesz.

1278. III. Miklós a rend helyreállítása végett Fülöp fermói püspököt küldötte Magyarországra, hol a gyilkolások és rablások nagy terjedelmet vettek.


1566. Győrt tűzvész pusztítja el. (A város katonai mérnökök tervei alapján - ma is meglévő alaprajz szerint - épül újjá.)


Faludy György /1910. szept.22. - /

A magyar szabadságról

"...Itt több tehetség sarjad holdanként, mint akárhol.
Talán sikerül egyszer. De ezt én be nem várom:
szemet húnyok, mosolygok és jutalmamat kérem
mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,
sír a 301 - es parcella közelében."

Időjárás

2026-09-22, 23:58
Clear sky
NW
Clear sky
13°C
6 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 60%
Szél: 6 m/s NW
Széllökések: 15.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /69% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com