Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Glam Babes - Pop star
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Egy Szikra a fiatal felnőtt tehetségek és az idős emberek között

- 2016. január 16. 9:56 - 2104 megtekintés

A miskolci Szikra Alapítvány pályázatát is támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az alapítvány a 2015. július 28-án meghirdetett, Nemzeti Tehetség Program, Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása nevet viselő felhívására adta be programötletét. A Szikra Alapítvány a programot a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvánnyal és a Miskolci Egyetem BTK Modern Filológiai Intézet Nyelvi és Kommunikációs Kutatócsoportjával együttműködésben valósítja meg.

A KNOÉ Egyesületének közleménye

- 2016. január 16. 9:55 - 2488 megtekintés

A KNOÉ Egyesület felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul intézkedjen, hogy az irányítása alatt álló Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság a visszaható hatállyal a nyugdíjától megfosztott, korhatár előtti ellátottnak átminősített réteg járandósága vonatkozásában, a hatályos jogszabályok szerint járjon el!

Alkotói pályázatra hívnak a bohócdoktorok

- 2016. január 12. 8:18 - 2390 megtekintés

A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor programja az Én Bohócdoktorom címmel alkotói pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy az ifjúság körében az egészséges életmódot és a pozitív gondolkodást népszerűsítse. A pályázók a gyógyítás, betegség, gyógyulás, optimizmus témájában mutathatják be alkotásaik révén ötleteiket és gondolataikat, megjelenítve a pályázatban a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai segítségnyújtásának fontosságát.

Nem a mopedet használók kitiltása a megoldás

- 2016. január 12. 8:04 - 2473 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nem ért egyet a bíróságok és az Egyenlő Bánásmód Hatóság csütörtökön ismertetett érvelésével http://www.egyenlobanasmod.hu/article/view/elektromos-mopeddel-a-tömegközlekedés-használata-megtagadható/mid, miszerint az elektromos mopeddel közlekedő mozgássérült emberek szállításának megtagadása nem hátrányos megkülönböztetés, és nem zárja ki az érintetteket a közösségi közlekedésből.

Útdíjkedvezmény mozgáskorlátozott embereknek

- 2016. január 6. 15:50 - 2753 megtekintés

A korábbi gyakorlatnak megfelelő utólagos kompenzációval ellentétben 2016. január 1-től előzetes bejelentést követően (!) a nagycsaládosok és mozgáskorlátozott emberek kedvezményesen, már az e-matrica megváltása során jogosultak a D2 kategóriába tartozó gépjárműre D1 kategóriában e-matricát váltani.

Október közepén a MEOSZ részletes előterjesztést küldött az Embe

- 2016. január 6. 15:49 - 2168 megtekintés

Október közepén a MEOSZ részletes előterjesztést küldött az Emberi Erőforrások Minisztériumának, melyben javasolták a közlekedőképesség-minősítés felülvizsgálatát, kétféle parkolási igazolvány bevezetését és a gépjárműszerzési rendszer korrekcióját annak érdekében, hogy a súlyosan mozgássérült személyek közlekedési kedvezményei valóban a súlyosan mozgássérült emberek javát szolgálják. A tárca elutasította a javaslataikat, mert szerinte azok diszkriminálnák a többi fogyatékossággal élő embert. Kovács Ágnes a meosz.hu-nak úgy reagált: ezt a választ nem tudjuk elfogadni, és tovább fogunk harcolni a hátrányos megkülönböztetés ellen.

Felülvizsgálatokkal és egyéb szakértői vizsgálatokkal kapcsolato

- 2016. január 6. 15:48 - 2595 megtekintés

MEOSZ tájékoztató a megváltozott munkaképességű személyek komplex felülvizsgálatával, valamint a fogyatékos személyek ellátásainak, támogatásainak megállapításához szükséges szakértői vizsgálatokkal kapcsolatos változásokról és a javasolt teendőkről.

Érzékenyítő sorsjegyeket tervez indítani a Szerencsejáték Zrt.

- 2016. január 6. 15:47 - 2263 megtekintés

Együttműködési megállapodást kötött a fogyatékossággal élő emberek világnapján a Szerencsejáték Zrt., a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Spanyol Vakok Nemzeti Szövetsége (ONCE). A keretmegállapodás célja a fogyatékosság iránti társadalmi érzékenyítés támogatása, a legjobb nemzetközi és hazai gyakorlatok egymás közti megosztása, az egyetemes tervezés eszméjének terjesztése és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítése.

Kopogjon be a szomszédba, ne csak az ünnepek idején!

- 2016. január 3. 16:09 - 2235 megtekintés

Sokan élnek elszigetelve a társadalomtól, de nem csak tanyán vagy külterületen, akár még tömbházon belül vagy magánházas környéken is. Sokan a fűtetlen szobákban, alultápláltan nélkülözve kénytelenek élni. Rácz Anett szociológus, a Mátrix Közhasznú Alapítvány munkatársa arra kéri a jó szándékú és jobb módban élőket, hogy ne hagyják magukra a környezetükben élő rászorulókat! Ha az öreg vagy egyedül élő szomszédot az ünnepi és fagyos időszakban nem látja napokig, úgy kopogjon át, bizonyosodjon meg arról, hogy nincsen probléma. Ha már úgyis főzött teát vagy egy lábas ételt, vigyen át pusztán odafigyelésből annak, akiről tudja, hogy lehet teljesen egyedül van, nincs mit ennie.

Három tonna élelmiszert kaptak rászorulók

- 2015. december 30. 18:37 - 2679 megtekintés

A karácsonyi ünnepek idején is rengetegen kényszerülnek nélkülözni. Négyszáz rászoruló család ünnepének megkönnyítéséhez a Mátrix Közhasznú Alapítvány, az Angyali.hu Alapítvány és a Karitáció Alapítvány Szegeden, a Centerke Adományozó Központban három tonna tartós élelmiszert osztott szét.

1 778 779 780 781 782 1 030

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Melinda - 2015-09-11 19:19

Sziasztok!Remekül kezdődik a mai Hörpéntek! Legyen,ma is szép esténk!

figice - 2015-09-10 07:29

jó rádiózást kívánok Oldi....

Ginny Weasley - 2015-09-04 23:10

kérném - AronChupa-tol az I'm an Albatraoz

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:30

A Pest megyei bíróság elítélt 4 torrentezőt! Letöltendő büntetést kaptak!

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:29

- Apu, veszel nekem egy hightech, 3G-s, usb-s, bluetooth-os, 12 megás hard disc-kel és integrált fotókamerával felszerelt mobiltelefont, amivel mp3-at, pdf-et és java utilities-t lehet letölteni? - É

Oldal: 18 / 207: 1...15161718192021...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 16. vasárnap, Ödön napja van.
Az év 46. hete és 320. napja.
Holnap Hortenzia, Gergő napja lesz.

1805. József főherceg, nádor tartván a franciák országba nyomulásától a koronát Budáról Munkácsra vitte.


1949. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. 4 vállalatra oszlott: Fővárosi Autóbusz, Fővárosi Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Villamosvasút és Fővárosi VasútépítőKözségi Vállalat.


Juhász Gyula: November

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.

Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

Időjárás

2025-11-16, 03:53
Overcast
NE
Előjelzés
9°C
1.3 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1.3 m/s NE
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /67% / Rain
Napfelkelte: 06:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com