Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Így tesz az egyenlő hozzáférésért a Magvető Kiadó

- 2018. március 16. 9:02 -

Amikor pár hete a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége nevében megkeresték a hazai könyvkiadókat azzal a kéréssel, hogy működjenek együtt a Braille-könyvtár állományának gyarapítása érdekében, nem is sejtették, hogy micsoda összefogás indul el.

Vagy lesz otthona, vagy el kell temetnem

- 2018. március 14. 12:33 -

Feri 33 éves, súlyos-halmozott fogyatékossággal élő férfi. Édesanyja, Magdi beszámolója szerint 1983-ban,első gyermekeként érkezett a családba. Besárgulása miatt 3 napot a koraszülött osztályon töltött, majd hazaengedték. Szépen gyarapodott, nyugodt kisbaba volt. A héthónapos kontrollvizsgálaton megállapították, hogy mozgásában visszamaradt, ezért napi gyógytornát írtak elő. Egyéves korában epilepsziás rohamok jelentkeztek nála, naponta többször. Ezerféle gyógyszerkombináció kipróbálása után 9 éves korára a rohamok megszűntek. Szintén egyéves korára kiderült, hogy értelmileg is akadályozott, de akkor még nem tudták megmondani a súlyosság fokát. Két éves korára kiderült, hogy az értelmi fogyatékossága nagyon súlyos, nem fogja soha ellátni magát, nem fog beszélni, pelenkázásra fog szorulni és mozgásában is korlátozott lesz egész életében.

Támogatás szemüveg vásárláshoz

- 2018. március 14. 12:32 -

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete elnöksége pályázatot ír ki 2018-ban szemüveg vásárlás támogatására az Ofotért, a Mastercard, és a Cetelem által nyújtott összeg terhére.

Magyar orvosi csoda, senki más nem vállalta: fejüknél összenőtt sziámi ikreket választottak szét

- 2018. március 14. 12:31 -

A világon eddig sehol nem vállalták Rabia (2) és Rukiya (2), a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztását. Egy magyar orvoscsapat, dr. Csókay András, dr.Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozásra. Az első, legveszélyesebb műtét a napokban történt meg, sikeresen.

Vércukorszintmérő cseréje a MVGYOSZ. székházában

- 2018. március 14. 12:29 -

A 77 Elektronika Kft. felajánlja, hogy a Dcont® Personal Optimum Plusz készülékeket használó diabéteszes látássérült emberek részére a meglévő készülékeiket az új, Dcont® MONDA magyarul beszélő vércukorszintmérő készülékre cseréli ingyenesen.

Nagymágocsról a BL-ig: Szabó Nóra és Győző Tilla rendszeres rendszeres résztvevője a hallássérült futsalosok elitsorozatának.

- 2018. március 14. 12:27 -

Bajnokok Ligája-győztessel büszkélkedhet a nagymágocsi labdarúgás: a tavalyi bajnokcsapat tagja, Szabó Nóra (34) 2015-ben az SSS Milanóval, 2017-ben a Sevillával nyerte meg az elitligát a hallássérült női futsalosoknál. Győző Tilla (24) a Budapest SSC csapatával tavaly szintén ott volt az élmezőnyben: az ötödik helyet szerezték meg, tizenhárom találattal gólkirálynő lett. Nagypályán mindketten megyei bajnokok lettek a Nagymágoccsal, jelenleg Győző tagja a keretnek, amely vezeti a tabellát.

1 … 845 846 847 848 849 … 1 196

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

LAJOS - 2015-08-28 21:15

Egészségünkre ! Kocc-kocc ?)

Ginny Weasley - 2015-08-28 21:13

kérném brunomarstol a countom me-t küldenéém geeforce-nak 2012 emléééééékezz!

Melinda - 2015-08-28 21:10

Ha lehet még egy dalt kérni,szeretném AL BANO ÉS ROMINA POWER előadásában a LIBERTÁ című számot! Ha ez nincs meg,akkor bármelyik daluk jöhet. Mindet szeretem.

Geeforce - 2015-08-28 21:04

Sziasztok én kérném a Lepa Brena János című számát

LAJOS - 2015-08-28 21:01

Nagyon szépen köszönöm a dalokat...

Oldal: 29 / 207: 1...26272829303132...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 19:03
Clear sky
NW
Clear sky
6°C
1 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1 m/s NW
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com