Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
44
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Bice-Bóca ifjúsági közösségi tér indul

- 2016. június 4. 18:54 -

A Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért Szolnokon és Budapesten integrált ifjúsági közösségi teret hozott létre, hogy segítse a 12-29 éves mozgássérült gyermekek és fiatalok aktív társadalmi részvételét: megszilárdítsa a közösségi hovatartozásuk érzését, csökkentse elszigetelődésüket, magányosságukat.

Mozgássérülteknek Lélekgyógyító Képzőművészeti Program indul

- 2016. június 4. 18:54 -

Mozgássérülteknek Lélekgyógyító Képzőművészeti Program indul június negyedikétől a K11 Kulturális Központban!

A program az Óperenciások kreatív csoport két művésze vezetésével, két témában lesz elérhető az érdeklődők számára:
– Mentális pozíciók térben, Németh Ágnes vezetésével
– Érzéki csalódásaink – vizuális absztrakciók, Máté Beáta vezetésével.
A két téma egymás mellett párhuzamosan kerül a programba – 9-9 résztvevő számára.

Újraindul a háztartási nagygépek cseréje

- 2016. június 1. 15:25 -

Újraindul a háztartási nagygépek cseréje az Otthon Melege Program keretében

2016. július 4-étől újabb 500 millió forintos keretösszeggel vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztóberendezések) cseréjéhez. A pályázati folyamatban előnyt élveznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok.

Találjunk együtt nevet az első magyarországi Freedom Drive-nak!

- 2016. május 31. 13:41 -

A MEOSZ az Önálló Élet Európai Hálózata (www.enil.eu) által megrendezett Freedom Drive mintájára az idén szeptemberben megrendezi a magyar mozgássérült emberek felvonulását. Az ENIL szervezésében kétévente vonulnak súlyosan fogyatékos emberek az Európai Parlamenthez, hogy az európai uniós döntéshozók figyelmét felhívják az önrendelkező élet jelentőségére. Szövetségünk az év elején jelezte az ENIL-nek, hogy idehaza is szeretné megrendezni a felvonulást, amit a szervezet üdvözölt.

Durva: kivégzéses játékot játszottak autista társukkal

- 2016. május 31. 13:40 -

Durva: kivégzéses játékot játszottak autista társukkal egy suliban

Két tinédzser azt játszotta, hogy Iszlám Állam-szerűen, csuklyát húzva a fejére, „kivégzik” őt. Az igazgató durván megbüntette őket, ezért végül leváltották.

Innováció a gyermekegészségügyben

- 2016. május 30. 10:45 -

Gyorsabb, szövődménymentes gyógyulás, kevesebb fájdalom rengeteg előnye van az innovatív eljárások alkalmazásának a gyermekegészségügyben. A K&H gyógyvarázs pályázata idén kiemelten támogatja a legmodernebb orvosi eszközök beszerzését. A pályázatra még 2 hétig adhatják be a kórházak, mentőállomások jelentkezésüket.

Beteg gyermekéért aggódott az Operettszínház színésze

- 2016. május 30. 10:44 -

Siménfalvy Ágota, az Operettszínház színművésze 2,5 éves kisfiával a kórházak visszatérő vendége volt. Még ma is fájó szívvel emlékszik vissza akkori kiszolgáltatott helyzetére. Azt azonban nem felejtette el, hogy a fájdalomra, a türelmetlenségre, az unalmas órák eltöltésére a legjobb gyógyír a mese volt. Éppen ezért Ágota örömmel változott egy délután erejéig mesedoktorrá, és küldte el kedvenc történetét a beteg gyerekeknek. A meseolvasáshoz az Operettszínház ifjú sztárjai is csatlakoztak, így Jenes Kitti, Veréb Tamás, Gömöri András Máté és Angler Balázs is kedvenc mesehőse bőrébe bújt.


Siménfalvy Ágota.

Zokni és ruha gyűjtés a Centerkében

- 2016. május 29. 13:31 -

Nem is gondolnák, hogy sok család számára nagy segítség akár egy pár zokni vagy néhány ruhadarab. A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központ zokni, alsónemű, ruha gyűjtést szervez, amihez a lakosság és cégek segítségére is számít. Az évente tízezernél több rászorulót segítő jótékonysági adományosztó hely a mélyszegénységben élők helyzetét a támogatókkal együtt könnyebben tudja orvosolni.


Nélkülöző gyerekeket és családokat is segít a Centerke Adományozó Központ

1 899 900 901 902 903 1 167

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Rsg Music Boxx - 2026-04-11 11:11

sziasztok üdv mindenkinek szia Balu jó adit

Rsg Music Boxx - 2026-04-11 09:47

sziasztok üdv mindenkinek szép napot

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-23, 03:52
Clear sky
NW
Clear sky
13°C
4.7 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 76%
Szél: 4.7 m/s NW
Széllökések: 11 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com