Rádiós tájfutás vakoknak is
A Nyírségi Látássérültek Egyesülete a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával 2010.Június 30. és 2010. július 2. között RÁDIÓS TÁJÉKOZÓDÁSI „FUTÓVERSENYT” rendez.
A Nyírségi Látássérültek Egyesülete a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával 2010.Június 30. és 2010. július 2. között RÁDIÓS TÁJÉKOZÓDÁSI „FUTÓVERSENYT” rendez.
Újabb nagyarányú útfelújítások kezdődnek meg, mellyel tovább javulnak a kerületi közutak.
2010 március 16-31. között Európa kultúrális fővárosában, Párizsban láthatták az érdeklődők két önkormányzati beruházás fotóit.
2010. április 17-én, szombaton a Budapesti Erzsébet térről rajtol immár 9. alkalommal a Drogmentes Magyarországért Maraton. A Drogmentes csapat nyúlcipőt húz, hogy 42 nap alatt körbefussa az országot, 2100 km-t megtéve.
A Vakrepülés Színtársulat évad záró előadása. Időpont: 2010. április 24. szombat Helyszín: 1146. Budapest, Hermina út 3. (Zeg-Zug Zuglói Gyermekház)
Valóra válik a nagyszabású terv
2010. április 2-án, pénteken 10.00 órakor a XIII. kerület, Herzen u. 3. szám alatti emléktábla-avató ünnepségen dr. Tóth József a kerület polgármestere tartott beszédet. Ezt követte dr. Harbula Gyula, a Pannónia-Akkord Zrt. igazgatótanácsának elnöke és Verebes József mesteredző, egykori szövetségi kapitány szakmai méltató-beszéde, majd az emléktáblát is leleplezték. Somogyi Jenő a Pannónia Szálló volt vezérigazgatója, a Magyar Labdarugó Szövetség egykori elnöke 1967-től lakott a házban 1999-ben bekövetkezett haláláig. Somogyi Jenő iskolái elvégzése után a XIII. kerületi vendéglátó vállalatnál dolgozott, majd a tanácsi vendéglátó vállalat igazgatója lett. Nevéhez fűződik az ország első terelő önkiszolgáló hálózatának létrehozása, a XIII. kerületi tejbolthálózat kialakítása. 1960-ban kinevezték a Pannónia Éttermi és Büfé Vállalat igazgatójának, később vezérigazgatójának, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Az éttermekből és a büfékből álló cégből egy nemzetközi szállodavállalatot szervezett. Nevéhez kötik az ország első nagy szállodaépítési programját (Hyatt, Novotel, Penta, régi szállók rekonstrukciója), valamint a Budapest Kongresszusi Központ létrehozását.
Neki köszönhető az első külföldi éttermek magyarországi megjelenése is. Munkái elismeréseként az első Kelet-Európából delegált nemzetközi szállodaszövetségi alelnöki megbízást kapta, egyben a Magyar Szállodaszövetség elnöke tisztségét is betöltötte. 1989. évi nyugdíjba vonulásáig mindig a magyar szállodaipar felemelésén munkálkodott úgy, hogy a XIII. kerület mindig kiemelkedő fontosságú volt számára, amit mutat a kerület első hoteljének a Volga Szállónak megépítése. Somogyi Jenő kiemelkedő munkásságát számos kitüntetéssel (Állami Díjat kapott Demján Sándorral közösen) ismerték el.
Kiemelkedő sportpályafutását jégkorong szakosztály vezetőként a Vörös Meteor Egyesületnél kezdte. Később a súlyemelő szövetség elnöke lett, majd az Egyetértés labdarúgócsapat elnökévé nevezték ki, innen került át az MTK elnöki székébe. 1986-tól volt a Magyar Labdarúgó szövetség elnöke.
A leghátrányosabb helyzetből induló gyermekek kapnak esélyt
A képviselő-testület 2010. március 18-i ülésén tudomásul vette a kerületi videokamerás térfelügyeleti rendszer üzemeltetésének tapasztalatairól szóló tájékoztatót, egyúttal elfogadta a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének a térfelügyeleti kamerák 2010. évi telepítési helyszíneire tett javaslatát.
Harmadával nagyobb kapacitással, összesen huszonegy szakrendeléssel és heti kétszáz szakórával segíti hamarosan a kistérsége lakosait a zalaszentgróti Egészségügyi Központ. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv háromszáz millió forintos támogatásával kibővülő intézmény fejlesztésekor az akadálymentesítésre is gondoltak.