Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napoleon Boulevard - Fogd meg a kezem
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Palkovics: több mint 53 milliárd forintos innovációs pályázatokat írtak ki

- 2020. május 30. 7:08 - 1118 megtekintés

Palkovics László kifejtette: a négy új pályázat az „innovációs lánc” minden szereplőjét érinti, támogatást nyerhetnek a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), a nagyvállalatok, az egyetemek és a vállalkozások közötti együttműködések is.

A kiírások a munkahelyteremtést, a meglévő munkahelyek megőrzését és kiemelten a kkv-k kutatás-fejlesztési, innovációs képességének erősítését szolgálják.
A miniszter felidézte, hogy Magyarország globális szinten a 30-35. helyen, Európában a 20-23. helyen szerepel az innovációt tekintve, és megjegyezte, hogy ezek jó eredmények, de azt nem indokolják, hogy elégedettek legyünk. Különösen azért, mert ma az innováció jelentős mértékben járul hozzá a gazdasági növekedéshez, hiszen egyre inkább tudásalapúvá válik a gazdaság. A tapasztalatok szerint minden egy forint kutatási támogatás öt-hat forinttal növeli meg az adott vállalkozás nyereségességét.
Magyarország 2018-ban a bruttó hazai össztermék 1,53 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre, de 2030-ra ezt a mértéket szeretnék 3 százalékra emelni – jelezte a tárcavezető.
Palkovics László emlékeztetett arra, hogy nemrég létrejött a tanácsadó szerepet betöltő Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amelyben a tudomány, a gazdaság és az állam is képviselteti magát, a márciusi első ülésen tárgyalták is a nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiát, amelyet a kormány szerdán fogadott el. Az NKFIA égisze alatt jóváhagyott, 145 milliárd forintos pályázati keretből idén a teljes forrás mintegy 40 százalékát, 62 milliárd forintot fizetnek ki a kutatóknak.
Az ebből pénteken meghirdetett 53 milliárd forintos pályázatok között újdonság a KKV Start Innováció pályázata, illetve folytatják a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatását. Egyszerűbbé válik a szellemi védjegyoltalmak, szabadalmak benyújtása, a továbbá magyar egyetemi hallgatókat külföldi tanulmányok elvégzésére is ösztönzik – ismertette Palkovics László.
Kitért arra is, hogy a következő öt évben 18 nemzeti labort hoznak létre, az erre szánt 90 milliárd forintból idén 14 milliárd felhasználását tervezik. Közöttük van a korábban nem is tervezett, de járvány miatt kiemelten fontossá lett Virológiai Nemzeti Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc virológusprofesszor szervez és irányít majd, valamint a mesterséges intelligenciával foglalkozó labor, amelyet Bokor József professzor és a Sztaki szervez.
Mint említette: eddig 24 koronavírus-kutatással foglalkozó projektet finanszírozott az ITM, mintegy 3 milliárd forinttal. Ebben szerepel a lélegeztetőgépek fejlesztése, a vírus megismerését, diagnosztikai eljárásokat szolgáló programok vagy a gyógyszerfejlesztések támogatása. Az ország kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében újabb 7 milliárd forintot biztosítanak hasonló célokra, például a hazai védőmaszk- vagy éppen vakcinagyártás megteremtésére.
Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a pénteken megnyílt pályázati lehetőségekkel kapcsolatban elmondta: ezekre a kutatók és a vállalati szektor egyaránt nagyon várt. A járványhelyzet ugyanis még inkább felszínre hozta, hogy  mennyire fontos e két terület együttműködése.
Kiemelte, hogy több mint 40 milliárd forint jut a piacvezérelt kutatás-fejlesztési támogatásokra, hogy az egyetemek, vállalatok együttműködésében ne csak prototípus készüljön egy fejlesztésből, hanem olyan szolgáltatás vagy termék, amely megállja a helyét a világpiacon.
A kkv startprogramra 12 milliárd forintot irányoztak elő, elsősorban olyan mikrovállalkozásoknak, amelyek soha nem pályáztak innovációs célokra, de ötleteiket megvalósítva akár a jelenlegi kétszeresére, kétezerre is lehetne bővíteni a vállalkozói partnerek számát – mondta Birkner Zoltán.
Hozzátette, hogy a hazai egyetemisták külföldi tanulási lehetőségeit 50 millió forinttal támogatják, a védjegyoltalmak, szabadalmak benyújtásánál pedig 80 millió forintot fordítanak arra, hogy előfinanszírozással segítsék az új bejegyzéseket.
Említést tett arról is, hogy a tavalyi hasonló időszakhoz képest mostanáig 30 százalékkal több vállalatnak tudtak segíteni idén támogatásokkal, adminisztrációs terhek csökkentésével vagy pályázatok benyújtásánál. Egy hónap alatt 10 milliárd forint előleget biztosítottak a hozzájuk irányuló 5700 megkeresés alapján.

MTI 2020. május 29.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 23. kedd, Viktória napja van.
Az év 52. hete és 357. napja.
Holnap Ádám, Éva napja lesz.

1856. A gázvilágítás kezdete Pesten. A főváros kivilágítása lámpák által 1796-ban kezdődött, mikor az egész városban repceolajjal ellátott 600 egyszerű lámpa volt. 1833-ban 1535 lámpa használtatott. Ez évre kivilágíttatott 112 utca, nem világíttatott ki 157 utca.


1687. Itthon és külföldön Buda várának a töröktől való visszavételét ünneplő röplap jelent meg.


Tamkó Sirató Károly: Ég

/Karácsonyi vers/

Ég a villany,
ég.
El ne aludjék!
Amíg minden kisgyereknek
álom nem jön a szemére
kis szobában
nagy szobában
szépen ragyogjék!

Ég a csillag,
ég.
Szépen ragyogjék!
Minden-minden jó emberre
kis országban
nagy országban
békességgel-boldogsággal
ragyogjon az ég!

Időjárás

2025-12-23, 16:47
Overcast
E
Előjelzés
5°C
2.2 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 81%
Szél: 2.2 m/s E
Széllökések: 5.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /34% / Rain
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com