Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


GeryShow
55
hallgató

Pályázati kiírás látássérült tanulóknak

- 2024. szeptember 30. 7:43 - 82 megtekintés

Kiírásra került a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány 2024. évi pályázata

A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány, együttműködve a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületével, a 2024. évben is pályázatot hirdet Magyarországon tanuló, magyar állampolgárságú általános és középiskolai tanulmányaikat folytató látássérült diákok részére, tanulmányaik végzésével összefüggő eszközök/ segédeszközök beszerzésének, egyéb az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások támogatása céljából.
A pályázat keretösszege 630.000, – Ft, amely az Alapítvány tőke kamataiból és az SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Pályázati részvétel feltétele: hivatalos oktatási intézmény tanulója, a jó tanulmányi eredmény. A pályázaton való részvételhez a 3,5 átlagnál jobb tanulmányi eredmény szükséges.

A pályázat során maximum 21 gyermek támogatására nyílik lehetőség, melynek konkrét összege a feltételeknek megfelelő nyertesek tanulmányi eredményétől, a pályázók számától függ, a fent jelölt keretösszegre tekintettel. A pályázat elbírálása után a nyertesek részére a támogatás esetenkénti konkrét összegéről az Alapítvány tájékoztatást ad.

Az Alapítvány ezzel a pályázattal a 18 év alatti azon rászoruló látássérült gyermekeket kívánja támogatni, akik más pályázati lehetőségektől elesnek, az adott körülmények ellenére jó tanulmányi eredményt tudnak felmutatni, társaikkal együttműködő magatartást tanúsítanak.
Olyan pályázatok benyújtását is várják,ahol az átlagtól eltérő tevékenység gyakorlóját tudják támogatni, aki például zenei vagy más művészeti területen is eredményes. Továbbá szívesen támogatnak olyan pályázó diákot, aki kreatív gondolkodásával a későbbiekben eredményes tanulmányokat folytathat például műszaki-, informatikai területeken.

Előnyben részesítik:
• A jó tanulmányi eredményt elérő, igyekvő diákokat (a pedagógus írásos véleménye alapján),
• Nehéz jövedelmi helyzetben élő családban élő diákokat (rövid a körülményeket ismertető írásos bemutatkozás),
• Látássérült testvérrel, vagy más látássérült családtaggal élő diákokat,
• Halmozott fogyatékossággal élő diákokat,
• Látássérült gyermekét egyedül nevelő szülő családjában élő diákokat.

Pályázni kizárólag a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljes körű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap és a mellékletek, valamint a bemutatkozó levél határidőben történő benyújtásával lehet.
A pályázó a tanulmányát-, életvitelét segítő különféle eszközök, beszerzésére nyújthat be pályázatot.
A megpályázható összeg: maximum 30.000 – 50.000 Ft, tanulmányi átlagtól függően, melyet a kuratórium határoz meg. Amennyiben egy családból több pályázat érkezik be a kuratórium egyedi döntésével az egy családban élő gyermekeket együttesen támogathatja az egyéb körülmények figyelembevételével megállapított összeggel.

Pályázni az alábbi csoportokba tartozó eszközökre lehet:
• tanulást segítő eszközök (informatikai, optikai, mechanikus, beszélő alkalmazások stb.)
• iskolai munkáját, egyéb foglalkozásokat segítő eszközök
• életvitelt könnyítő eszközök
• személyes használatra ruhanemű, cipő, táska

A pályázat kötelező mellékletei:

1. Pályázati adatlap

2. Látássérülést igazoló dokumentum
a). MVGYOSZ és tag-szervezeteinek tagsági igazolványának fénymásolata (fényképes és az érvényes tagsági jogviszonyt igazoló oldalak) vagy,
b). emelt szintű családi pótlékot megállapító érvényes határozat fénymásolata

3. Az egy háztartásban élő több látássérült személy esetén valamennyiük fogyatékosságát igazoló dokumentumok (tagsági igazolvány fénymásolata, vagy fogyatékossági támogatást vagy vakok személyi járadékát megállapító határozat másolata, vagy emelt összegű családi pótlékot megállapító határozat másolata)

4. Bemutatkozó levél a pályázati adatlapon közöltek szerint.
• iskolai pedagógus javaslata a pályázati adatlap figyelembevételével, a pályázó tanulmányaira tekintettel.
• az iskolai jogviszony igazolása.

A csatolandó fogyatékosságot igazoló dokumentumokat minden esetben másolatban szíveskedjenek benyújtani, kivétel a nyertes pályázók által benyújtott eszközvásárlás eredeti számlái! A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és VGYKE nem vállalja az eredeti dokumentumok visszajuttatását a pályázók részére!

A támogatást csupán abban az esetben fizetik ki, ha a beszerzett eszközről szóló számlák dátuma 2024. október 02. és december 06. közé esik, illetve a benyújtott eredeti számlák a támogatott személy nevére szólnak.
A pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

A pályázati felhívás és adatlap letölthető a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa honlapjáról,
http://pentekalapitvany.hu/,
illetve beszerezhető személyesen, vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1141 Budapest, Szugló u. 81.
Telefon: (1)384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com

A pályázatok benyújtási határideje 2024. október 25. péntek.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1590 Budapest Zugló 1 Posta, Pf.: 119. illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán.
Az egyesület ügyfélszolgálati irodájában a munkatársak előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző legkésőbbi dátuma 2024. október 25. A postán benyújtott pályázatokat kérjük, elsőbbségi postázással feladni szíveskedjenek!
A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás határideje 2024. október 25. péntek 12 óra.

Később beérkező Pályázatokat nem fogadnak el!

A pályázatok benyújtását követően hiánypótlásra nincs lehetőség!

A pályázatokat a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány kuratóriuma bírálja el legkésőbb 2024. november 15. napig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 7 munkanapon belül minden pályázó értesítést kap, az általa megadott e-mail címre vagy a pályázó iskolájának e-mail címére, ennek hiányában a pályázó postai úton kap értesítést. Az értesítés objektív feltétele a jól olvasható cím megadása. Az elnyert támogatások felhasználására 2024. december 6-ig van lehetőség.
Az eredeti számlát legkésőbb 2024. év december 12. napjáig a VGYKE központi ügyfélszolgálatán be kell nyújtani, cím: 1141 Budapest, Szugló utca 81., vagy postán elküldeni, hogy december 12. napig beérkezzen, postacím: 1590 Budapest Zugló 1 Posta, Pf.: 119.

Nem bírálható el az a pályázat, amely:
• hiányosan vagy nem megfelelően van kitöltve, ideértve az olvashatatlan kitöltést is, illetve, ha az eszköz neve, vagy típusa és bruttó beszerzési ára nincs feltüntetve
• a pályázat valótlan adatokat tartalmaz
• a megpályázott eszköz a kiírásnak nem felel meg
• támogató pedagógus, vagy a kérelmező aláírása hiányzik
• a pályázó a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa tisztségviselője vagy annak hozzátartozója.

A megpályázott eszköz megvásárlását a pályázó nevére szóló ÁFA-s számlával kell igazolnia a nyertesnek, melynek eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán be kell mutatni, és leadni. Az eredeti számla kerül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványához. A támogatást az Alapítvány jóváhagyása után, utófinanszírozásként, egyösszegben, banki átutalással, a pályázó által megjelölt bankszámla tulajdonos bankszámlájára kerül kifizetésre, a nyertes pályázó nevének feltüntetésével.
A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére bármilyen, a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.

Várják a megkereséseket, hogy az adományozók szándékainak megfelelően segíthessék a látássérült tanulókat!

Felkérés:
Jelen pályázattól függetlenül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa tisztelettel kéri a pályázó környezetében élőket és a jószándékú ismerősöket, hogy SZJA 1%-os felajánlásukkal, vagy más adományukkal segítsék a rászorult gyermekek támogatását segítő munkát.
Az alapítvány számlaszáma: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10200823-22213619-00000000
Az így befolyt pénz csaknem teljes egészében növeli a későbbi pályázatok finanszírozására fordítható összeget, mely több gyermek támogatását teszi lehetővé.
A most támogatásra fordítható összeg, az évek alatt felajánlott adományoknak köszönhetően áll rendelkezésre.

Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány
E-mail: simbetet@t-online.hu
Telefon:(1) 407 0773
Javasolják az Alapítvány Weblapjának felkeresését, ahol több a pályázattal kapcsolatos információ is megtalálható az alábbi címen:
http://pentekalapitvany.hu/

Budapest, 2024. szeptember 19.

 

 

(Fodor Ágnes és Sipos Balázs
VGYKE elnöke és az alapítvány képviselője)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 4 = négy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 10. csütörtök, Gedeon napja van.
Ma van a(z) A lelki egészség világnapja.
Az év 41. hete és 284. napja.
Holnap Brigitta, Gitta napja lesz.

1307. A rákosi gyűlés Róbert Károlyt királyul fogadta. "11 főúr a Rákoson sz. Péter templománál oklevelet adott ki, melyben elismerték, hogy súlyos trónviszályba van az ország bonyolódva; továbbá kijelentették, hogy Károly urat s utódait, mint a törvényes öröklés kívánja Magyarország királyává elfogadják."


1936. A budapesti Operaház felújítja Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját.


Garay János / 1812. okt.10. - 1853. nov.5. /

Egy ismeretlen széphez

Sugár, de teljes
A termeted,
Kis pille hordja
Lépésedet.

Hajad selyemből
Sötét bogár,
Elbontakozva
Egy tengerár.

Cseresznye-szácskád
Legszebb bíbor,
Kedves magadka
Élet-vidor.

S mégis szemedben
Ábránd is ég,
Nem nap, nem is hold,
Egész egy ég.

Mindenben az vagy,
Ó bájalak,
Kit álmaimban
Óhajtalak.

S ó, hogyha ajkad
Ezüst szaván
A szép magyar szót
Még hallanám,

Ha tűz-szemedben
Lelked ragyog,:
Ó hölgy, örökre
Rabod vagyok.

Időjárás

2024-10-10, 12:38
Overcast
SSW
Előjelzés
21°C
4.3 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1000 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 4.3 m/s SSW
Széllökések: 12.8 m/s
UV-Index: 2.5
csapadék.: 22.9mm /92% / Rain
Napfelkelte: 06:56
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com