Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


ABBA - Honey Honey
52
hallgató

Péter elmesélte, milyen kerekesszékesként élni

- 2017. szeptember 7. 6:30 - 1143 megtekintés

Gál Péter jól ismeri a kerekesszékesek világát, hiszen Fehérváry Tündének, az Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete elnökének a fia. A nemrégiben történtek azonban ráébresztették, korábban még ő sem tudta igazán átérezni a mozgássérültek helyzetét.

A huszonnégy éves Péter már évek óta Szegeden lakik a barátnőjével egy kis harmadik emeleti, 24 négyzetméteres garzonban. Májusban azonban baleset érte: eltört az ugrócsontja, amit még aznap meg is műtöttek. A műtét jól sikerült, Péter nagyon nagy eséllyel teljesen rendbe jön, csakhogy fél évig gipszet kell hordania, egyáltalán nem szabad a lábára rálépnie, terhelnie.

– Kaptam a kórházban könyökmankót, de mivel egyáltalán nem állhatok a lábamra, a mankó ráadásul csúszik is, a lakáson belül és az utcán is inkább kerekesszékkel közlekedek. Szegeden pedig nagyon nehezen tudtam volna ilyen állapotban boldogulni, már az emeletre való feljutás is komoly kihívást jelentett, így inkább hazajöttem Szolnokra – vallotta meg Péter.

Édesanyám miatt teljesen akadálymentesített a lakás, rengeteg segédeszköze is van. De az első két hétben csak az ágy és a mosdó között ingáztam. Fájt is még a lábam, nem is mertem nagyon mozogni, hiszen a kórházban azt hallottam, ez igen súlyos sérülés. Aztán ahogy telt az idő, múlt a fájdalom és bátrabbá is váltam.

– Ám először is azzal kellett szembesülnöm, nincs meg az a szabadságom, mint egyébként, nem jöhetek-mehetek csak úgy kedvemre, amikor épp eszembe jut. Kint lakunk a város szélén kertes házban, és máskor csak gondoltam egyet, felültem a buszra és bementem a városba, most viszont ez egyedül nem megy.

– Vagy a nővérem, vagy egy jóbarátom segítségét kell kérni, és ahhoz igazodni, hogy ők miként érnek rá autóval bevinni a belvárosba. Rájöttem, ez az, amit nem lehet megszokni: hogy az ember másokra van rászorulva.

Kerekesszékkel azonban még az akadálymentesített lakásban sem olyan könnyű jönni-menni, elvégezni egy egyébként hétköznapi tennivalót.
– Még azt is meg kell terveznem, ha ki akarok menni a konyhába egy pohár vízért – magyarázta Péter. – De még a fürdés menetét is meg kellet tanulnom, bár szerencsére édesanyámnak van fürdőszéke és a vetkőzéshez kampót, ami hatalmas segítség.

– De az se egyszerű, ha egyik helyről a másikra átvinnék valamit. Rendszeresen el is ejtek ezt-azt, hiszen amit normál esetben két kézzel tartanék, most csak eggyel lehet, mivel közben hajtanom is kell a széket. És mindent külön-külön kell vinnem, ami sokkalta időigényesebb.

Persze a városban való közlekedést is meg kellett tanulni.
–Születésem óta ismerem a kerekesszéket, bele-beleültem én gyerekként is, de az teljesen más, min amikor tényleg rá van szorulva az ember és nem állhat föl belőle. Rá kellett jönnöm, nem is olyan egyszerű például egy tér egyik végéből átjutni a másikba. Néznem kell a bukkanókat, a padkákat, hogy merre tudok a legkevésbé balesetveszélyesen elmenni.

– A rámpákról nem is szólva, a nagyobbakról nem is merek lemenni. De rengetegszer mentem már vásárolni mobil kerekesszékkel, az üzletek sokszor olyanok, mint az akadálypálya, ahogy pakolnak és a raklapokat, békákat ott a polcok között. Két lábon még elfér köztük az ember, de a kerekesszék már nem, így többször volt, hogy segítséget kellett kérnem.

A hétköznapi munkák elvégzése is számos bizarr esetet eredményezett már, amit mindketten igyekeznek kellő humorral kezelni.
– Megesett, hogy ebédhez készültem, vállmagasságban van az előkészítő, és leborult az egész edény az ölembe, majd a földre. Tiszta zsír lett minden. Máskor ilyenkor csak hátralépnék, hogy összetakarítsam, de így?

– Zsíros lett a kocsi kereke is, gondoltam, ha azzal megindulok, összekenem a lakást is, hát mit csináljak. Végül szóltam édesanyámnak, ő hozott egy vödörnyi rongyot, egy vödörnyi forró vizet, és szép lassan letakarítottunk mindent, kezdve a kerékkel, hogy odébb gördülhessek – idézte fel nevetve a számos sztorit.

Abból pedig van bőven,mókás is, tanulságos is, akár még másnak is…

Humorral kezelik a helyzetet

– Születésem óta látom édesanyámat, de rá kellett döbbennem, hogy hiába látja az ember, mennyivel bonyolultabb és időigényesebb egy hétköznapi tennivaló is, amíg valaki nem kerül hasonló helyzetbe, igazán nem érzi át a nehézségeket – összegezte tapasztalatait Péter.

– Viccesen fogjuk fel a helyzetet, nagyon sokat nevetünk, de valójában nagyon is komoly dolog ez a sérülés – hangsúlyozta Fehérváry Tünde.
– Segítek neki, amiben tudok, és ő is segít nekem most az egyesületi programok szervezésében.

Forrás: szoljon.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét * = 63

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 4. vasárnap, Bulcsú napja van.
Az év 22. hete és 155. napja.
Holnap Fatime napja lesz.

1189. III. Béla nagylelkűen látja el I. Fridrik kereszteshadát. A királyné bíborral bevont és gazdagon bútorozott sátort ajándékozott a császárnak. Béla pedig úgy itt, mint az ország déli határánál, nagymennyiségű élelmiszerrel látta el ingyen a hadat.


1508. Az egy éves és tizenegy hónapos II. Lajos koronázása Fehérvárott, Bakacs Tamás bíbornok érsek által. Az ez évi rákosi országgyűlés föltételesen engedte meg a csecsemő Lajos koronáztatását.


Vidor Miklós: Labda

Bokorsövény fölött
a labda átszökött,
a kőrakásra ugrott,
s abban a pillanatban
átrúgtatta a partot,
s a gyors folyóba csattant:
az ár csobogva
továbbsodorta.

Úszott a labda, útra kelt,
a víz alatta
énekelt,
hullám dobálta,
elkapta hab,
forgó lökött rajt
jó nagyokat.

De ő nem bánta.
Hej, bántam én!
A parton állva
sirattam én!
Kértem is volna
békítve már,-
hullámsodorban
rég messze jár!

Még egyre látom:
föl-le bukik,
habtaraj-háton
tengerekig,
úsztatja tőlem
a gyors folyó,
tűnő időben
kalandozó!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com