Péter elmesélte, milyen kerekesszékesként élni

Gál Péter jól ismeri a kerekesszékesek világát, hiszen Fehérváry Tündének, az Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete elnökének a fia. A nemrégiben történtek azonban ráébresztették, korábban még ő sem tudta igazán átérezni a mozgássérültek helyzetét.

A huszonnégy éves Péter már évek óta Szegeden lakik a barátnőjével egy kis harmadik emeleti, 24 négyzetméteres garzonban. Májusban azonban baleset érte: eltört az ugrócsontja, amit még aznap meg is műtöttek. A műtét jól sikerült, Péter nagyon nagy eséllyel teljesen rendbe jön, csakhogy fél évig gipszet kell hordania, egyáltalán nem szabad a lábára rálépnie, terhelnie.

– Kaptam a kórházban könyökmankót, de mivel egyáltalán nem állhatok a lábamra, a mankó ráadásul csúszik is, a lakáson belül és az utcán is inkább kerekesszékkel közlekedek. Szegeden pedig nagyon nehezen tudtam volna ilyen állapotban boldogulni, már az emeletre való feljutás is komoly kihívást jelentett, így inkább hazajöttem Szolnokra – vallotta meg Péter.

Édesanyám miatt teljesen akadálymentesített a lakás, rengeteg segédeszköze is van. De az első két hétben csak az ágy és a mosdó között ingáztam. Fájt is még a lábam, nem is mertem nagyon mozogni, hiszen a kórházban azt hallottam, ez igen súlyos sérülés. Aztán ahogy telt az idő, múlt a fájdalom és bátrabbá is váltam.

– Ám először is azzal kellett szembesülnöm, nincs meg az a szabadságom, mint egyébként, nem jöhetek-mehetek csak úgy kedvemre, amikor épp eszembe jut. Kint lakunk a város szélén kertes házban, és máskor csak gondoltam egyet, felültem a buszra és bementem a városba, most viszont ez egyedül nem megy.

– Vagy a nővérem, vagy egy jóbarátom segítségét kell kérni, és ahhoz igazodni, hogy ők miként érnek rá autóval bevinni a belvárosba. Rájöttem, ez az, amit nem lehet megszokni: hogy az ember másokra van rászorulva.

Kerekesszékkel azonban még az akadálymentesített lakásban sem olyan könnyű jönni-menni, elvégezni egy egyébként hétköznapi tennivalót.
– Még azt is meg kell terveznem, ha ki akarok menni a konyhába egy pohár vízért – magyarázta Péter. – De még a fürdés menetét is meg kellet tanulnom, bár szerencsére édesanyámnak van fürdőszéke és a vetkőzéshez kampót, ami hatalmas segítség.

– De az se egyszerű, ha egyik helyről a másikra átvinnék valamit. Rendszeresen el is ejtek ezt-azt, hiszen amit normál esetben két kézzel tartanék, most csak eggyel lehet, mivel közben hajtanom is kell a széket. És mindent külön-külön kell vinnem, ami sokkalta időigényesebb.

Persze a városban való közlekedést is meg kellett tanulni.
–Születésem óta ismerem a kerekesszéket, bele-beleültem én gyerekként is, de az teljesen más, min amikor tényleg rá van szorulva az ember és nem állhat föl belőle. Rá kellett jönnöm, nem is olyan egyszerű például egy tér egyik végéből átjutni a másikba. Néznem kell a bukkanókat, a padkákat, hogy merre tudok a legkevésbé balesetveszélyesen elmenni.

– A rámpákról nem is szólva, a nagyobbakról nem is merek lemenni. De rengetegszer mentem már vásárolni mobil kerekesszékkel, az üzletek sokszor olyanok, mint az akadálypálya, ahogy pakolnak és a raklapokat, békákat ott a polcok között. Két lábon még elfér köztük az ember, de a kerekesszék már nem, így többször volt, hogy segítséget kellett kérnem.

A hétköznapi munkák elvégzése is számos bizarr esetet eredményezett már, amit mindketten igyekeznek kellő humorral kezelni.
– Megesett, hogy ebédhez készültem, vállmagasságban van az előkészítő, és leborult az egész edény az ölembe, majd a földre. Tiszta zsír lett minden. Máskor ilyenkor csak hátralépnék, hogy összetakarítsam, de így?

– Zsíros lett a kocsi kereke is, gondoltam, ha azzal megindulok, összekenem a lakást is, hát mit csináljak. Végül szóltam édesanyámnak, ő hozott egy vödörnyi rongyot, egy vödörnyi forró vizet, és szép lassan letakarítottunk mindent, kezdve a kerékkel, hogy odébb gördülhessek – idézte fel nevetve a számos sztorit.

Abból pedig van bőven,mókás is, tanulságos is, akár még másnak is…

Humorral kezelik a helyzetet

– Születésem óta látom édesanyámat, de rá kellett döbbennem, hogy hiába látja az ember, mennyivel bonyolultabb és időigényesebb egy hétköznapi tennivaló is, amíg valaki nem kerül hasonló helyzetbe, igazán nem érzi át a nehézségeket – összegezte tapasztalatait Péter.

– Viccesen fogjuk fel a helyzetet, nagyon sokat nevetünk, de valójában nagyon is komoly dolog ez a sérülés – hangsúlyozta Fehérváry Tünde.
– Segítek neki, amiben tudok, és ő is segít nekem most az egyesületi programok szervezésében.

Forrás: szoljon.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .