Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Teremtés koronái - Csak arról ami a férfiakat érdekli
60
hallgató

Senki sem tudja, ki foglalkozik a budapesti mozgássérültek szállításával

- 2017. szeptember 10. 5:23 - 1183 megtekintés

Képtelen volt Boros László olyan budapesti szervezetet, alapítványt, egyéni vállalkozót lelni, mely speciális közlekedési eszközt biztosított volna kisleánya iskolába szállításához. Végül a kollégái segítettek.

Oxigénhiányos állapotban született Boros Kitti, aki ebből fakadóan immár tizenhat éve mozgássérült, ezért tolókocsihoz kötött. Szülei mindent elkövetnek azért, hogy iskoláztassák, ám amint édesapja, László meséli, elvárt és megfelelő szállítási eszköz után mindhiába érdeklődött.

– Az V. kerületben élünk, onnan jár Kittike a XV. kerületi iskolájába – tudatja Boros úr. – Két hónapig igyekeztem illő szállítási lehetőséget felkutatni, de hiába jártam végig alapítványokat, továbbá más, efféle ügyekre szakosodott szervezeteket és vállalkozókat, mindenhonnan negatív válaszban volt részem. Akadt olyan hely, ahol tudatták velem: létezik a mozgássérültek szállítására alkalmatos gépkocsi, csakhogy sofőrt nem kapnak hozzá a közalkalmazotti bértábla alacsony volta, a kis fizetés miatt.

Aztán Boros László próbálkozott a 104-es szám tárcsázásával, onnan a 1820-as számra irányították.

– Utóbbi helyen azt ígérték, nyugodjak meg, lesz kocsi reggel 7.15-kor, majd 16.15-kor is, tudniillik haza is szállítják Kittit. Nos, 7.15-kor semmiféle autó nem állt az utcán… Később azzal kecsegtettek, hogy az általam kért időpontoknál egy vagy másfél órával később lesz autó. A további ígéretekből nem kértem, elvégre az iskolai órák pontosan kezdődnek, illetve délutánonként időben szeretném otthon látni a leányomat. Kínáltak más megoldást is, egy olyat, amiből kiderült, hogy fertőző beteggel együtt szállíthatnák a leányomat… Nos, erre nem voltam kapható.

Végül a munkahelyi kollégák együttérzése segített.

Boros úr a Liquid Gold nevű cégnél dolgozik, és munkatársai, főnökei – látván hiábavaló próbálkozásait –, azt ajánlották neki, ő maga vigye és hozza a saját autójával a leányát.

– A kerületi önkormányzat szintén megértő, havi 10 ezer forinttal járul hozzá a benzinköltségemhez.

Forrás: borsonline.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 - = hat

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com