Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

Sikertelen START

- 2014. december 4. 9:40 - 2306 megtekintés

Eltörölték a START-kártyát, ami nem rontja a pályakezdők, az 50 felettiek és az ápolási díj után elhelyezkedni akarók munkaerő-piaci helyzetét, mivel eddig sem hatott jelentősen az elhelyezkedésükre.

Sikertelen START
A Munkahelyvédelmi Akcióterv kedvezményei jórészt átvették a szerepét, de arról nincs információ, hogy sikeresebbek-e, mert az EU által szorgalmazott színvonalú hatástanulmány nem készült erről.

A kormány eltörölte a START-kártyát, ami nem került be a múlt héten elfogadott adótörvény ütős hírei közé, pedig megszüntette a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekük gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát kereső ápolási díjból élők foglalkoztatást segítő kedvezményeket.

A beteg gyerekek szüleinek nem segített

„Mintegy 250 olyan családot ismerek, aki otthon ápolja súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermekét, de eddig egy esetben sem értesültem arról, hogy a gyermek gyógyulását vagy halálát követően a Start kártyának és a vele járó kedvezménynek köszönhetően tértek volna vissza a munkába. Tehát a START-kártya nem adott jelentős segítséget az ápolási díj után dolgozni kívánó szülőknek – mondta el Domán Zoltán, a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségének elnöke. A súlyosan fogyatékos gyermeküket otthonukban ápoló családok kényszerhelyzetben vannak, nincs választási lehetőségük. A szülők 80-90 százaléka egyedülálló nő, mert az apák többsége elhagyja családját, főként a beteg gyermek megterhelő gondozása miatt. A szülők nem ritkán napi 20 órát fordítanak gyerekük gondozására, fejlesztésére vagy csak életben tartására, ami kizárja sokuk állásvállalását. „Megoldást jelenthetne az otthoni ápolásban a családok számára a külső segítség, a gyerekfelügyelet, de ezt a szülők többsége nem tudja megfizetni. Érthető módon így nem jut idejük és erejük más munkát vállalni, illetve az állami gondozásban lévő ellátás nem megfelelő színvonalú, előfordul, hogy drámain megrövidíti a beteg gyerekek életét” – tudtuk meg Domán Zoltántól.

Aki otthon ápolja súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóját, nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és nem él meg a nettó 48 ezres kiemelt ápolási díjból sem. Erre hivatkozva kérték a minimálbér bevezetését, amit az EMMI munkajogi és adminisztrációs problémákra hivatkozva vetett el.

A fiatalok esélyeit nem növelte

A START-kártyákhoz kötődő kedvezmények eltörlésének közvetlen foglalkoztatási és szociálpolitikai következménye igen csekély lehet Csillag Márton, a Budapest Intézet munkatársa szerint. Elsősorban azért, mert a 2014 során már csak a középfokú, vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkező pályakezdő fiatalok kedvezményei voltak érvényben. E támogatott csoport után 2015. január 1-jét követően csak kismértékű (a bruttó bér 7 százaléknyi, a minimálbér másfélszereséig) kedvezmény járt volna. Bár a START-kártyák – a mind foglalkoztatásra, mind a nettó bérekre – gyakorolt hatásait igen kevés tanulmány vizsgálta, annyit kimutattak, hogy a kártyák kiváltását követő első év végén (amikor a magasabb összegű bértámogatás lejárt) a támogatottak foglalkoztatás esélye jelentősen csökkent, így nem számíthatunk arra, hogy START-kártyához kötődő kedvezmény kivezetése nagymértékben rontja majd a fiatalok munkaerő-piaci helyzetét – fejtette ki Csillag Márton.

A Budapest Intézet munkatársa utalt arra, hogy a START-kártyák korábbi hatásvizsgálatai kimutatták, hogy azok a program által megcélzott, hátrányos munkaerő-piaci helyzetű csoportok összességének foglalkoztatottságára nem gyakoroltak jelentőst hatást. Ugyanakkor bizonyos alcsoportok esetében a START-programok valóban hozzájárultak ahhoz, hogy a kedvezményezettek munkához jussanak és megtartsák az állásukat, azonban ilyen hatást nem a leghátrányosabb helyzetűeknél (az érettségivel nem rendelkezőknél) lehetett tapasztalni.

A START-kártyákkal igényelhető kedvezmények nem csupán a magasabb elhelyezkedési esélyen keresztül javíthatták a támogatottak helyzetét, de azon keresztül is, hogy a kedvezményen a munkáltató és a munkavállaló „osztoztak”, azaz magasabb nettó bérhez jutott a támogatott – azonban ilyen pozitív szociálpolitikai hatást is csak bizonyos alcsoportoknál találhattunk – tudtuk meg Csillag Mártontól.

A programokkal foglalkozó kutatók kismértékű nem szándékolt negatív hatást mutattak ki, pl. olyanokat vettek volna fel a támogatások igénylésével, akiket ennek híján is alkalmaztak volna, de még így is elmondható, hogy a program általánosságban nem volt költséghatékony – említette meg Csillag.

Na és kire hat a Munkahelyvédelmi Akcióterv?

„A Munkahelyvédelmi Akcióterv kedvezményei ugyanakkor jórészt átvették a START programok szerepét, s ennyiben az MA nem újszerű, de valamivel bőkezűbb, mint a START programok. Arról azonban vajmi keveset tudunk, hogy ezek a kedvezmények mennyiben sikeresebbek, mint a korábbi START programok, mert tudomásom szerint semmiféle – az EU által szorgalmazott színvonalú – hatástanulmány erről nem készült” – nyilatkozta a HR Portálnak Csillag Márton.

Csillag megemlítette, hogy a rendelkezésére álló adatok hiányosak. Ezek alapján annyit állapított meg, hogy 2011-ben mintegy 5400 olyan START EXTRA kártya élt, amit 50-54 éves, nem alapfokú végzettséggel rendelkező, de korábban tartós munkanélküli munkavállalók használtak. Ez az adat annyiban felső becslés lehet arra, hogy mennyien veszthették el munkájukat a program megszűnése miatt, mivel a Munkahelyvédelmi Akciótervben a tartós munkanélküliek kedvezményekhez juthatna, míg a START EXTRA feltétele a tartós munkanélküliség és az 50. betöltött életév vagy alapfokú végzettség volt.

Forrás rehabportal.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc * = 32

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 9. szerda, Lukrécia napja van.
Az év 28. hete és 190. napja.
Holnap Amália napja lesz.

1552. Drégelyben Szondy György megdicsőítette a magyar nevet. A fedező torony Ali budai basa ágyúlövései alatt összeroskadván. Szondy értékesebb vagyonát megsemmisítvén, a vívókra rohant, s midőn megsebesült, térdelve folytatá a halálharcot, míg kiadá lelkét. A basa őt a várral szemközt álló dombon temetteté el, zászlót és kopját tűzetvén sírjára.


1831. Gróf Széchenyi István. I. művel a "Világ" megjelent.


Gulyás Pál: A közelgő víz

Szomjasak már a tölgyek,
a földre lehajolnak,
de ott csak a fű és gaz van,
fent a víz a magasban.

Viszik a felhők, hozzák,
egymásnak tovább adják,
s a fák felett dörögve
jön a víz hömpölyögve!

Időjárás

2025-07-09, 20:21
Clear sky
NW
Clear sky
18°C
4.6 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1006 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 4.6 m/s NW
Széllökések: 18.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /88% / Rain
Napfelkelte: 04:56
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com