Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál Bojtor Zoltán Rauch Róbert és Szakács Máté
36
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Soha nem látott összeg maradhat az idén a családoknál

- 2020. április 22. 11:08 -

Nő az érdeklődés a négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentessége iránt; a gyermekek után igénybe vehető kedvezmények összességében az idén akár 380 milliárd forintot is hagynak a szülőknél – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A lap szerdai számában megjelent interjúban az államtitkár emlékeztetett: a tavalyi családvédelmi akcióterv idén életbe lépett eleme szerint az állam nem kér szja-t azoktól az anyáktól, akik legalább négy gyermeket neveltek fel. Januárban 38 ezer anya élt a mentességet kínáló szabállyal, amely az érintetteknek abban a hónapban 1,4 milliárd forintot takarított meg. Februárban már 42 ezren érvényesítették a kedvezményt, a nagycsaládoknál újabb másfél milliárd forint maradt – mondta.

Megjegyezte, hogy a mentesség nem csak a vér szerinti gyermek után jár, valamint a már felnőtt gyerekeket is figyelembe kell venni. Az szja-mentesség nem zárja ki a családi kedvezmény igénybevételét. Az anya vagy a saját munkavállalói járulékából, vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek után járó gyermekkedvezményt. Előbbi megoldás már februárban is bőven hagyott pénzt az érintett nagycsaládoknál: a második hónapban a 42 ezer anya összesen 370 millió forinttal csökkentette saját befizetendő járulékát.

Tállai András kiemelte azt is, hogy a veszélyhelyzetben újabb lehetőségeket nyitott meg a kormány: a hitelmoratórium révén az év végéig nem kell törleszteni a hiteleket, nincsenek kilakoltatások, a lejáró gyes-, gyed- és gyetjogosultságok meghosszabbodtak, miközben több tízezer kisvállalkozásnak nem kell adót fizetnie, és döntés született a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaállításáról. „Krízis idején a Gyurcsány-Bajnai-kormány egészen más utat választott, lakossági megszorítások sorát vezetve be” – fogalmazott az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Forrás: MTI

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 14:10
Clear sky
SSE
Clear sky
9°C
1.5 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.5 m/s SSE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com