Sportklub vakoknak
A Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) akadálymentes sportklubja nyílik meg október 1-jén.
A sport fontos a látássérültek életében is, hiszen sok vakembernek igen korlátozottak a lehetőségei (akár csak segítség híjján). A LÁSS Egyesület hiánypótló kezdeményezéseként október 1-jén 11 órától várja sportklubjában az érdeklődőket Budapesten, az Andrássy út 76., földszint 4. szám alatt.
A megnyitó rendezvény célja ünnepélyes keretek között átadni Magyarország első, látássérültek számára akadálymentes, szabadidős sportklubját, ahol vak, gyengénlátó és látó fiatalok és felnőttek fizikai és szellemi akadályoktól mentesen, közösen sportolhatnak. Az eseményt megnyitja Monspart Sarolta, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke; köszöntőt mond Márton Csilla, a Magyar Telekom Nyrt. senior társadalmi szerepvállalási menedzsere, majd dr. Gáldiné dr. Gál Andrea, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának egyetemi adjunktusa beszél az inklúzív sportolás fontosságáról. A LÁSS Legfőbb célja az egészséges, aktív életmód népszerűsítése a látássérültek körében; ugyanakkor szeretnék a társadalom minél szélesebb rétegeiben tudatosítani, hogy vakon is öröm a mozgás, és hogy a látássérülés nem akadálya az aktív életnek.
Falmászás vakon? Búvárkodás vakon? Hosszútáv-futás vakon? A LÁSS-al minden lehetséges!
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány sajtóközleménye a fehér bot napja alkalmából
Novemberi IT Klub az "Informatika a látássérültekért Alapítványnál"
Újra Magyarországon lép fel Maroš Bango és Jánoki Márió
egynapos kirándulás a szegedi Móra Ferenc múzeumba a Bácsvakok szervezésében
Vajon jól alszanak a vak emberek?
Bemutatkozik a Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
20°C







Vélemény, hozzászólás?