Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hallgass hazait - Molnár Szabolcs műsora
29
hallgató

Súlyadó – mentesség bonyodalmakkal

- 2013. április 17. 16:20 - 2091 megtekintés

Megváltoztak a gépjárműadó-mentesség feltételei. A bürokrácia útvesztőjében Pavlovityné Évának ráadásul egy adóirodai levele is eltűnt, és a hatóság is hibát vétett

kép

Pavlovityné Éva húsz éve villamosbalesetben vesztette el az egyik lábát. Súlyos rokkantsága miatt kezdettől fogva mentesült a gépjárműadó fizetése alól. Tavaly viszont a 67 éves asszonyt is értesítette a szegedi polgármesteri hivatal adóirodája, hogy kérelmezze újból az eddigi kedvezményét. Szeptemberben bement, kérvényt írt, csatolta az orvosi papírjait. Rövidesen tájékoztatta a hivatal, hogy orvosszakértőnek kell megállapítania, mennyire közlekedőképes. Papírjai alapján a kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szerve azt írta: a közlekedőképessége súlyosan nehezített, állapota három évig várhatóan fennáll. Évánál itt szakadt el a cérna. ? Minden papíromon az szerepel, hogy végleges az állapotom, a felülvizsgálat nem szükséges. Miért nincs ennél a hatóságnál is ilyen? ? háborgott az asszony. ? Igyekszem teljes életet élni, de a hivatalok és a hatóságok az ilyen igazolásokkal, felülvizsgálatokkal állandóan felszínen tartják, hogy rokkant vagyok. Holott az én lábam sajnos nem nő ki. A kis autóm 18 éves, nagyjából évi 5000-es gépjárműadóról beszélünk, ennyit bőven elfecséreltek a hivatalok levelezésre. A szakvéleményt bevittem, azóta is várom a határozatot.

A tavalyi törvényváltozások nagyon megbonyolították az eddigi ?hétpontos igazolás” rendszerét. Olyan mozgásában korlátozott például, akinek nincsen mozgásszervi problémája (mert látás- vagy hallássérült), nem kaphatja meg a gépjárműadó-mentességet.Iváncsicsné dr. Tesbér Anna, a polgármesteri hivatal adóirodájának munkatársa elmondta: a kedvezmény három esetben igényelhető. 18 év alatt az kérheti, akinek mozgásszervi probléma miatt is jár az emelt összegű családi pótlék. 18 éven felett a fogyatékossági támogatásról szóló Magyar Államkincstári határozatot kell bemutatni. Akinek nincs ilyen, az az okmány- vagy az adóirodán beszerezhető kérelmet tölt ki, csatolja az orvosi dokumentumait, az okmányirodán benyújtja. Ez alapján a kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szerve állapítja meg, hogy az illető mozgásában súlyosan akadályozott vagy sem.

Itt jön az újabb csavar, mert a szakvéleményt az okmányiroda az adózónak küldi ki, azt neki vissza kell vinnie az adóirodába, hogy kérelmezze az adómentességet. A mentességet a dokumentum dátumát követő hónaptól lehet megadni; aki tavaly megszerezte a megfelelő határozatot, az a teljes évre kapott mentességet. Aki később kapta meg, vagy most intézi, az időarányosan kérhet kedvezményt. Egy évre legfeljebb 13 ezer forint értékben adható gépjárműadó-mentesség, ha ennél több az adóteher, azt be kell fizetni. Aki nem kapja meg a mentességet az adóirodától, a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezhet. Végh Ferenc, az adóiroda vezetője hozzátette: tavaly 1950 mentesség volt érvényben súlyos mozgáskorlátozottság miatt, az idén eddig jóval kevesebben, 362-en kérték és kapták meg. Éva kérvényének is utánanézhettünk. A nyilvántartás szerint februárban postázták a határozatot, az asszony mentességet kapott. A levél nyilván elkeveredett, csütörtökön az adóiroda felvette a kapcsolatot az ügyféllel, és tisztázta a helyzetet.

Adminisztrációs hiba

Unger Gyula, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szóvivője azt mondta: ?az orvosi szakvéleményben a felülvizsgálatról szóló rovatban jelölik meg azt az időpontot, amikor a kérelmezőnek felülvizsgálaton kell megjelennie, és ugyanott rendelkeznek arról is, ha erre a jövőben nincs szükség. Az olvasó esetében egy adminisztrációs hiba miatt ez a rovat kitöltetlen maradt, ettől függetlenül természetesen nem kell újabb vizsgálaton részt vennie. Arról, hogy további felülvizsgálata nem szükséges, jelzésünk alapján a kérelmező hamarosan korrigált szakvéleményt kap a területileg illetékes rehabilitációs szakigazgatási szervtől.

Forrás: delmagyar.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


4 + kilenc =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Molnár Szabolcs magyar zenei műsora vendégekkel
    Kizárólag magyar zenéről és magyar előadókról szóló két órás műsor. Egy műsoron belül a friss hazai újdonságok, és megszólalnak az előadók is. A Halgass Hazait című műsor hétről hétre ismert és kevésbé ismert magyar előadókat mutat be jó hangvételű, kötetlen beszélgetések formájában.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 30. csütörtök, Pál napja van.
Ma van a(z) Péter-Pál napja, Szt. Péter, Szt. Pál, a keresztény vértanuk emléknapja, a magyar szabadság napja.
Az év 26. hete és 181. napja.
Holnap Tihamér, Annamária napja lesz.

1684. Károly lotharingiai herceg Pestre, melyet felgyújtva talált, kardvágás nélkül vonult be.


1945. A Szovjetunió ajándékaként 250 tehergépkocsit, 18 ezer tonna gabonát, 1400 tonna húst, 900 tonna sót, 180 tonna kávét és nagymennyiségű ablaküveget kapott Budapest lakossága.


Szép Ernő / 1884. jún. 30. - 1953. okt. 2. /

Mint magányos lovast...

Mint magányos lovast az este,
Elér a bánat engemet,
Gyereksírás jön fel szívemből,
Könnyűim csöpp csengői csengenek.

Apám után szeretnék futni,
Ki a városba vezetett,
S míg a boltok közt bámészkodtam,
Elengedte egyszer a kezemet.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 312
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com