Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter műsora
43
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

SZÉGYENLISTÁRA KERÜLT a „minta fogyatékos” cége

- 2018. július 30. 19:05 -

Adótartozás, behajtás és eltiltás is sújtotta a siket modellt, de nem tud semmiről.

Három adótartozást halmozott fel Weisz Fanni, akinek kft.-je jelenleg kényszertörlés alatt áll. A gyönyörű modell 2023-ig nem alapíthat új céget. Egy barátja szerint a modell földje is veszélybe kerülhet. Összecsaptak a hullámok Weisz Fanni feje fölött. Az utóbbi hetekben attól volt hangos a sajtó, hogy édesanyját nem hívta meg az esküvőjére, mivel a pletykák szerint nincsenek jó viszonyban a vőlegényével, Hajmásy Péterrel, sőt, ahogy elsőként megírta a Bors: Ágnes a médiából szerzett tudomást a kézfogóról. Az indulatok azóta sem csitultak, ám máris itt a következő botrány: adóvégrehajtás indult Fanni cége ellen. Az interneten bárki számára elérhető Cegjegyzek.hu és a tizenhárom állami lista összevonásával létrehozott Feketelista.hu adatai szerint komoly adótartozást halmozhatott fel a modell az utóbbi időszakban. Ennek következtében több szankció is érte őt: a Weisz Fanni Stúdió Kft. jelenleg kényszertörlés alatt áll, sőt a modellt már idén áprilisban eltiltották: egészen 2023-ig nem alapíthat céget és nem viselhet olyan tisztséget egy cég életében, ami érdemben befolyásolja a működését. Az információt követően az úgynevezett feketelista adatai szerint szemmel látható, hogy 2017    óta szám szerint három, ismeretlen összegű adótartozást követelnek a cégen, sőt 2018    januárjában már a cég kényszertörlési eljárását is megkezdték. Előrelépés azonban nem történhetett az adósság-rendezéssel kapcsolatban. A folyamat azonban itt még nem ért véget, ugyanis további adóhátralékot fedeztek fel, körülbelül két héttel ezelőtt el is kezdődött a legújabb adóvégrehajtás folyamata. Azt, hogy miből rendezik és milyen mértékű az adótartozás, nincsenek elérhető adatok, mindenesetre egy sikeres modell és közéleti szereplő esetében – igen komoly, százezres vagy akár milliós tételekről is szó lehet. A Bors elérte a modell egy barátját, ő is aggodalmát fejezte ki szeretett barátnőjéért. – Sokkolt a hír, egyszerűen nem térek magamhoz, nem értem mi történhetett. Tudomásom szerint Fanninak van egy kis földje, ami csak részben az övé, továbbá egyéb kisebb ingóságai is. Rég nem érintkeztünk egymással, engem is ledöbbentettek a cégeljárással kapcsolatos híresztelések, remélem nincs semmi komoly baj a háttérben – mondta a hamarosan házasuló modell barátja. A lap kereste Fannit aki egy e-mail-ben megköszönte a megkeresést, állítása szerint -meglepő módon nincs tudomása az esetekről, sőt, őt is megdöbbentette és igyekszik utánajárni az esetnek. Forrás: Bors

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


2 + kilenc =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 10:45
Partly cloudy
E
Partly cloudy
15°C
0.5 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 0.5 m/s E
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com