Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Real Mccoy - This Is Your Night
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Szemüvegre szerelhető csodakütyüvel változtatná meg a vakok életét egy startup

- 2019. június 5. 21:05 -

Készítettek egy szemüveghez való kiegészítőt, amely a felhasználó fülébe olvassa az előtte álló szöveget, felismeri az ismerőseit és különféle tárgyakat is azonosítani tud. A MyEye névre hallgató eszközt látássérülteknek fejlesztette egy izraeli unikornis, az Orcam Technologies, már 25 nyelven elérhető és Magyarországon is kapható. Mivel az eszköz ára elég magas, 4500 dollár, itthon alig 1-2 darabot adtak el belőle, viszont több más országban is megveszi az eszközt az állam a rászorulóknak.

Rafi Fischer, az Orcam médiakommunikációs igazgatója Jeruzsálemben mutatta be a MyEye 2.0-t, melynek célja, hogy látássérültek életét könnyítse meg mesterséges intelligencia és felhőtechnológia segítségével. A MyEye mágnesesen illeszkedik bármely szemüveghez. Egy kamera van az elején, amely lefotózza az eszköz felhasználójának a környezetét, a végén pedig egy mikrofon elmondja, mit lát. Szöveget is fel tud olvasni az eszköz; ebben az estben rámutatunk a szövegrészre, melyet értelmeztetni szeretnénk, amit az eszköz lefotóz, majd beolvassa a felhasználó fülébe. Ha a felhasználó teljesen vak, az eszközre koppintunk rá, amely automatikusan értelmezi és felolvassa a környezetben látható szövegrészt. Ha sötét van, a MyEye automatikusan megvilágítja a felületet. Személyeket és tárgyakat is felismer a kiegészítő. Ha arra utasítjuk, képeket készít egy célszemélyről, akit el tudunk nevezni és ezután ha találkozunk vele, a MyEye automatikusan azonosítja. Hasonlóan ehhez különféle termékeket is be lehet programozni, de felismeri a termékeket vonalkód alapján is. Az Orcamhoz nem kell wifi, közvetlenül a felhőbe küldi el az adatokat. Folyamatos használat mellett 4-5 órát bír az eszköz akkumlátora. Az eszköz 25 nyelvet ismer fel, többek közt magyart, kínait, hébert és japánt is. Ha fejjel lefelé van a szöveg, azt is felismeri és szól a felhasználónak, hogy fordítsa meg. A Portfolio kérdésére az Orcam szakemberei elárulták, hogy Magyarországon is árulják a MyEye-t pár hónapja, de 1-2 eszköz fogyott csak, mivel nagyon drágának számít és nem támogatja a társadalombiztosítási rendszer. Fischer ismertette, hogy az eszköz ára 4500 dollár, ami viszonylag magas összeg, egyes országokban viszont részben vagy egészben megfinanszírozza az állam az eszközt a rászorulóknak. Van egy olcsóbb változata is, az Orcam Myreader, ez csak olvasásra használatos és 3500 dollárba kerül. 2010 óta működik az Orcam, az első terméküket 2015-ben készítették el, 2018-ben indították el a második generációs Myeye-t, a 2.0-át. Eddig több tízezer Myeye-t adtak el, legnagyobb piacaik az USA, Németország és Franciaország. Nem teszik közzé a befektetőik kilétét, tavaly viszont 30 millió dollárnyi forrást vontak be, összesen ezzel 330 millió dollárnyi befektetői tőkére tettek már szert, 1 milliárd dollárt ér körülbelül a vállalat. Az Orcam dolgozik más technológiákon is; a Myear a hallássérültek életét könnyítené meg, a Myknee pedig az időmenedzsmentben segítené a felhasználókat. Az Orcammal való együttműködés iránt az izraeli tech-élet egyik legnagyobb katalizátora, a Citi is érdeklődik, a közel-keleti ország startupvilágába több területen is betekintést adott az amerikai nagybank. (Forrás: portfolio.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 6.4 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
* 8 = hatvan négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 3. kedd, Győző napja van.
Ma van a(z) A magyar tudomány napja.
Az év 45. hete és 307. napja.
Holnap Károly napja lesz.

1777. A Nagyszombatról áthelyezett tudományegyetem Budán. A királyi palotában november 3-án kezdették meg a tanítást és pedig az új tanulmányi rendszer szerint.


1786.A császár elrendelte, hogy az aratás befejezésétől egy napon belül be kell szedni a kilencedet és a tizedet, hogy a termést minél kevesebb kár érje.


Buda Ferenc / 1936. nov.3. -/

Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Időjárás

2026-11-03, 09:26
Overcast
N
Előjelzés
7°C
3.8 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3.8 m/s N
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /62% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com