„Szoborkodom, tehát vagyok” – Kádár Nagy Lajos kiállítás nyílt az MVGYOSZ székházában
„Szoborkodom, tehát vagyok” címmel nyílt meg a közelmúltban egy tapintható és látható kiállítás az MVGYOSZ székházában.
„A Holló László díjas művész 1939-ben született, Sárrétudvariban. Építészmérnökként dolgozott, de már ekkor készített szobrot, akvarellt, olajfestményt. Nyugdíjba vonulása után Ebesen teljesedett ki a művészete. Első önálló kiállítását 65 évesen rendezte, melyet több mint negyven követett –az „organikus absztrakció” jegyében. Az 1990-es években több szemműtéten esett át, fel kellett hagynia a festészettel. Tudta azonban vak ember nem világtalan! Ez adott erőt Kádár Nagy Lajosnak, hogy a benne rekedt világosságot (erkölcsöt, reményt és szépséget) kiénekelje a tapintással. Agyagplasztikákat készített – 2015-re egész kiállításnyi szobra készült el. Érdemes lesz tehát mindenképpen időt szánni ezen színvonalasnak ígérkező kiállításra, mely 2018. december közepéig látogatható a szövetség télikertjében.
Ezeket is olvassa el:
Szilveszteri bakiparádé: nyelvtörő pillanatok 2021-ből a MVGYOSZ. hangoskönyvtárában
Zárva tart a Hermina Egyesület irodája
Parkolási engedély 2014
Felújították a városligeti Vakok Kertjét, de a házirendet épp a vakok nem fogják tudni elolvasni
A kölyök, Rumini, Hamlet és Ezeregy éjszaka vár rád! - a Pesti Magyar színház ajánlója
Újévi szokások és hiedelmek az Erzsébetvárosi Lámpás Klub online klubján
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
23°C






Vélemény, hozzászólás?