XX. századi Taigetosz – megemlékezés a fogyatékos emberek holokausztjáról
Ünnepélyes emlékhely átadóval zárult május 29-én a debreceni Nagytemplom mögötti Kávézónál az a több mint egy éves projektidőszak, amelynek keretében a debreceni Immánuel Otthon és Iskola a holokauszt során elhunyt fogyatékos emberekre hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva a ma közöttünk élő fogyatékos emberek valódi társadalmi el-és befogadásának fontosságát. Az emlékhely a mindennapjaink terébe ágyazva emlékeztet mindnyájunkat arra, hogy minden élet érték.
Az átadó ünnepséget Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális, oktatási, szociális feladatokkal kapcsolatos irányításért és koordinációért felelős alpolgármestere nyitotta meg, aki kiemelte, hogy sokan vannak, akik téves információkkal rendelkeznek a fogyatékosságról és a fogyatékos emberek életéről. A tudás hiánya előítéleteket szül, ezért is fontos az Immánuel Otthon és Iskola munkája és ez a projekt, amely arra hivatott, hogy lerombolja bennünk azokat az előítéleteket, amelyeket akarva, akaratlanul táplálunk magunkban. Kifejtette, hogy mindenki Isten gyermeke, egyelőek vagyunk. A politikusok fontos feladata, hogy ne forduljon elő még egyszer az, ami a második világháborúban megtörtént. Hangsúlyozta, hogy a projekt részeként elkészült tananyag biztosíték lehet arra, hogy a fiatal generációk előítéletek nélkül nőjenek fel. A holokausztban elhunyt fogyatékos emberek emlékére állított különleges emlékhelyet, dr. Fekete Károly adta át. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kiemelte, hogy a most lezáruló projektnek nemcsak történeti, pedagógiai és szakmai hozadéka van, hanem még teológiai is. Az elmúlt egy évben elindult egy olyan kezdeményezés, ami a református gyülekezeti tagok érzékenyítését fogalmazza meg a hitvallás műfajában. Ennek a megalkotásában Fekete Károly is részt vett. Megszületett a Confessio Vitium című irat, és annak kommentárja, amelynek záró gondolataiból idézett püspök úr a porjektzárás alkalmából: „Felismertük, hogy a gyülekezet azzal mutatja meg befogadó szeretetét, hogy minden elérhető eszközzel (tanítás, tájékoztatás, felvilágosítás, technikai segédeszköz, technikai feltételék megteremtése) elhárítja a külső és belső akadályokat az Ige befogadása elől. Ezzel ráirányítja a figyelmet az esélyegyenlőség és az akadálymentesség isteni dimenziójára. Ha Isten előtti egyenlőségünket felismertük, akkor a Vele való kapcsolat útjában álló technikai akadályok elgördítése keresztyén kötelességünk. Hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus embert felemelő szeretete az alapja és táplálója azoknak a minőségi kapcsolatoknak, amelyek a fogyatékos embereknek és a nem-fogyatékos embereknek kedvet adnak az élethez. A gyülekezetben nem a sajnálatból fakadó, altruista, csak a saját fontosságunkat és jócselekedeteinket igazolni hívatott szeretet a mérce, hanem tetteinket, szavainkat, viszonyulásainkat az istenképűséget hordozó felebarátot megillető tiszteletteljes szeretet irányítja.” A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke beszéde végén kiemelte, fontos, hogy ne záruljon le ez a program, mert minden élet érték, amíg élet van ezen a Földön! Az emlékhely a Debreceni Református Nagytemplom mögötti Karakter 1517 Kávézó üveg mennyezetén tekinthető meg. Az „Árnyalat árnyalaton” című köztéri műalkotást Gróf Ferenc képzőművész tervei alapján készítették, mely történelmi tényeken alapulva hívja fel a széles közönség figyelmét a fogyatékos emberek helyzetére. A műalkotás célja, hogy csökkentse az előítéleteket, segítse elő az egyenlő jogok elérését. Felhívja a figyelmet a történelmünk során elkövetett bűnökre, egyéb kérdésfelvetést indít. „Taigetosztól az esélyegyenlőségig.” Győri Zsófia, az Immánuel Otthon és Iskola igazgatója megköszönte a projekt során megvalósított rendezvények, szemléletformáló oktatási anyagok kidolgozását. A tananyagok középiskolásoknak és értelmi fogyatékos tanulóknak készültek, és iskolai tanórák keretében oktathatóak. A tananyag megmutatja a diákoknak, hogy a nácizmus szörnyűségei nem Auschwitz gázkamráknál kezdődtek, számos egyéb tett és elképzelés előzte meg. A fogyatékos emberek elpusztítását célzó, T4 fedőnevű titkos német „fajnemesítő” program megismertetése által emlékezünk az áldozatokra, érzékenyítjük a társadalmat a téma iránt. Így segíti a program a fogyatékos személyek társadalmi integrációját, kiemeli a fogyatékos személyek értékeit. A XX. századi Taigetosz című programban résztvevő partnerek: KézenFogva Alapítvány, Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, Schule Rogatsboden, Weiterbildungskolleg Mönchengladbach, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. A projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg. A programról részletesen tájékozódhat a www.mindeneletertek.hu oldalon. Debrecen, 2015. május 29. 4029 Debrecen, Pacsirta u. 51. info@immanuelotthon.hu www.immanuelotthon.hu Az emlékhely alkotásának leírása – háttéranyag Az „Árnyalat árnyalaton” című munka egy fényjáték, mely segít megváltoztatni a nézőpontokat. Az ENSZ 2006-ban elfogadott „Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény” egy paragrafusát dolgozza fel. „[…] elismerve, hogy a fogyatékosság egy változó fogalom, továbbá, hogy a fogyatékosság a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, amely gátolja őket a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben […]” A fényjátékban külön karakterként jelennek meg az ékezetek, írásjelek, és a betűtestek. Így bizonyos nézőpontból olvashatatlanná, pontok és vesszők halmazává válik a szöveg, ezzel felhívja az emlékmű a figyelmet a kevesebb impulzus segítségével való tájékozódásra. A betűkivágás technikáján alapuló szöveg betűtesteit opálos fólia jeleníti meg, míg a leválasztott írásjelek, ékezetek, sötétszürke, a fényt enyhén áteresztő fólián szerepelnek az üveg mennyezeten elhelyezve.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
14°C
Vélemény, hozzászólás?