Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Clock - U Sexy Thing
61
hallgató

Szorítanak még néhányat a rokkantnyugdíjrendszeren

- 2013. március 25. 21:03 - 2970 megtekintés

A kormány gyorsítaná a felülvizsgálatokat, mert eddig csak 10000 embert sikerült kiszorítani az ellátásból, így spórolni sem sikerült eleget – írja a Népszabadság.

Újabb száz közreműködő alkalmazásával és a feladatot végzők bérének emelésével gyorsítaná a rokkant-felülvizsgálatokat a humántárca. Számításuk szerint az erre fordítandó félmilliárd forinttal a mostaninál nagyobb ütemben csökkenthetnék a rokkantnyugdíj-kiadásokat. A lassúság miatt ugyanis a tavalyi évre tervezett felülvizsgálatoknak mindössze a töredékével sikerült csak végezniük.

A Széll Kálmán Terv azt írta elő, hogy 2013 végéig 190 milliárd forintot kell spórolni a rokkantellátásokon. Bár ennek érdekében már tavaly januárban átírták az ellátások, a korábbi járandóságok szabályait, és elrendelték a mintegy 195 ezer érintett rendkívüli és a soros felülvizsgálatát is, a kormány által elvárt megtakarítást korántsem sikerült elérni. Az eddig ellenőrzött betegek túlnyomó többsége megtarthatta teljes vagy csökkentett összegű ellátását, a felülvizsgálatok következtében az ellátásból körülbelül tízezer ember szorult ki. Ezzel pedig úgy 17 milliárdot spórolt meg az Orbán-kormány. Spórolás ide vagy oda, az egészségbiztosító adatai szerint így is túlhaladták 16 milliárddal azt a 342 milliárd forintos keretet, amit erre az ellátásra szán a kormány.

Pedig mindent megtettek. Az Origo tavaly decemberben azt írta, hogy a felülvizsgálatok során 2012-ben a rokkantnyugdíjasokat több mint kétszer gyakrabban nyilvánították rehabilitálhatónak, mint az azt megelőző években. 2009-től a rokkantak 10-15 százaléka volt minden évben rehabilitálható, tavaly viszont már az esetek közel 30 százalékában hoztak ilyen döntést a felülvizsgálatot végző bizottságok. A cikk kitért arra is, hogy a területről készült statisztikában van egy ennél látványosabb megugrás is, mert egy százalékról 12 százalékra emelkedett azok aránya, akik teljesen kiesnek az ellátórendszerből a korábbi évekhez képest. Az ő egészségük a mostani megítélés szerint már kevesebb mint 40 százalékban sérült, ezért az új rendszerben egy forintot sem kapnak ? rajtuk spórolta meg tehát az állam a már említett 17 milliárd forintot.

A megváltozott munkaképességűek jelenleg kétféle ellátást kaphatnak: rehabilitációsat vagy rokkantságit. Előbbiben azok részesülhetnek legfeljebb három évig, akik rehabilitációval ismét munkaképessé válhatnak. A rokkantsági ellátás azoknak jár, akiknek már nem javasolt a rehabilitáció. A megváltozott munkaképességűek ellátásai ugyanakkor jövedelempótló jellegűek, ezért csak azok kaphatják, akik az egészségi állapotuk miatt nem tudnak dolgozni, és ha a kérelem benyújtását megelőző öt évben legalább 1095 napon ? tehát összesen három éven ? át volt társadalombiztosításuk.

Ez utóbbi szabály miatt most egyetlen fillér ellátást sem kap A. Zoltán miskolci olvasónk. Az 59 éves férfi másfél éve, Bécs belvárosában esett össze minden előzmény nélkül, s mint utóbb kiderült, agyvérzést kapott. Az ausztriai kórház életmentő beavatkozása mentette meg az életét, fél oldalára szinte ma is béna. Tornával, beszéd- és mozgásfejlesztő foglalkozással küzd korábbi életéért, ennek ellenére még mindig nehezen boldogul. A terapeutái szerint is még hosszú-hosszú hónapokra van szüksége. Azt még a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakértői döntése is megerősíti, hogy tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, meg azt is a papírjára írták, hogy egyéb körülményei miatt a foglalkozási rehabilitációja nem javasolt. A balszerencsés férfi tavaly májusban jövedelempótló ellátást igényelt, amit a hivatal elutasított, mondván, hogy a betegséget megelőző 5 éven belül nem volt legalább 1095 napon át biztosított. A férfinak körülbelül 100 munkanapja hiányzik, mert az adott időszakban előfordult, hogy nem volt állása, és ilyenkor az egészségbiztosítását a havi körülbelül ötezer forintos egyéni szerződéssel tartotta fenn. Az meg nem jogosít az ő helyzetében ellátásra.

A férfi patthelyzetben van: dolgozni nem tud, a szociális háló meg nem tartotta fönn. Mint mondja: csaknem egy életen át fizette társadalombiztosítást, és az adót. „Most dögöljek meg? Van megoldás?” A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) munkatársaitól hivatalos választ nem kaptunk, nem hivatalosan is csak annyit mondtak: ez nem az ő asztaluk. Papírforma szerint járt el az érintett férfi esetében a kormányhivatal. A szabályokat meg nem ők hozták, ők csak alkalmazók.

A rokkantellátási rendszer tavalyi nagy átalakítása mellett a kormány egyebek mellett azzal érvelt, hogy sok a potyautas. A KSH-nak a nyugdíjrendszerről készült februári összeállítása ezt cáfolja. A KSH szerint 2011 elején 2,921 millióan részesültek nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban, felük korhatárt betöltött öregségi nyugdíjas volt, a korhatár alattiak száma 238 ezerre, a rokkantnyugdíjasoké 722 ezerre rúgott. A statisztikai hivatal jelentése nem vitatja, hogy bizonyára találhatók az ilyen ellátáshoz jutók között is potyautasok, ám ? adataik szerint ? az is tény, hogy az érintetteknek „kedvezőtlen” az egészségi állapotuk: a rokkantnyugdíjasok egynegyede a nyugdíjazást követő 5 éven belül meghal.

Forrás: Népszabadság

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 2 = öt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 8. kedd, Ellák napja van.
Az év 28. hete és 189. napja.
Holnap Lukrécia napja lesz.

1683. A tatár előhad Bécs felé Ausztriába tört. Kara Musztafa nagyvezér, miután Fogarason, Szebenen, Fejérváron, Enyeden és Somlyón át rabolva és égetve betört tatár khánt magához vonta és Veszprémet, Tatát, Szentmártont és Pápát elfoglalta, július 8-án a tatár előhadat Ausztriába indítá.


1815. A feloszlott budai színtársulat tagjaiból új társulat alakul Miskolcon.


Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

Időjárás

2025-07-08, 13:18
Overcast
NW
Előjelzés
19°C
4.1 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1005 mb
Páratartalom: 81%
Szél: 4.1 m/s NW
Széllökések: 11.6 m/s
UV-Index: 6.15
Rövid leírás: 12.7mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com