Szükség lenne egy független betegvédelmi intézményre

Csak félsikert ért el az a harcos anya is, akinek nyári története egy újságíró révén vált ismertté: értelmi fogyatékos kisgyereke tályogos fogát a hazai közfinanszírozott egészségügyben nem volt hajlandó kezelni senki. A kislánnyal úgy bánt a magyar állam, a magyar egészségügy, ahogy jobb vidékeken egy beteg állattal sem szokás.

A fogfájós kislányt hat hónapos várakozásra kényszerítették volna egy olyan ellátással, amelyben nincs is várólista. Illetékesség híján visszautasította a közbenjárást valamennyi érintett hivatal és a köztársasági elnök, akihez végső oltalomért fordultak. A gyerek jogát nem sikerült érvényesíteni; végül egy külföldi házaspár könyörülete és pénze mentette ki nyomorult helyzetéből. A Németországban élő magyarok fizették ki egy magánellátónál, hogy a kislányt megszabadítsák a fájdalomtól. (…)

Látjuk, ma már lehet büntetlenül és korlátlanul szűkíteni az ellátást, lehet egyre kevesebbet adni a betegnek. Miközben az is igaz, hogy nem lehet mindig minden igényt kielégíteni, bármilyen fájdalmas is ez, tehát tényleg hozzá kell nyúlni az ellátórendszerhez.

Csakhogy szükség lenne egy független betegvédelmi intézményre, amely kontrollja lenne az állami takarékoskodás szűkítő nyomásának, amely nyilvánossá és nyilvánvalóvá teszi, hogy meddig jogos, elviselhető, és mikor súlyosan ártalmas a folyamat. A parttalan átalakítás, a lehetséges ellensúlyok teljes felszámolása, ahogy itt is történt, aláássa a bizalmat az egész egészségügyben s érdemeiktől függetlenül annak összes szereplőjében is. Így válik minden rémhír hihetővé. A még bőven létező jó szándék pedig hihetetlenné.