Találjunk együtt nevet az első magyarországi Freedom Drive-nak!
A MEOSZ az Önálló Élet Európai Hálózata (www.enil.eu) által megrendezett Freedom Drive mintájára az idén szeptemberben megrendezi a magyar mozgássérült emberek felvonulását. Az ENIL szervezésében kétévente vonulnak súlyosan fogyatékos emberek az Európai Parlamenthez, hogy az európai uniós döntéshozók figyelmét felhívják az önrendelkező élet jelentőségére. Szövetségünk az év elején jelezte az ENIL-nek, hogy idehaza is szeretné megrendezni a felvonulást, amit a szervezet üdvözölt.
Célunk, hogy a magyar társadalomban tudatosítsuk: a mozgássérült embereknek is joguk van az önrendelkező élethez joguk van szabadon eldönteni, hogy hol és hogyan kívánnak élni, és ehhez milyen segítséget kívánnak igénybe venni – szól a felhívás. Ugyanolyan joguk van hozzáférni a közszolgáltatásokhoz, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátásokhoz, a közösségi közlekedéshez, a kulturális és szabadidős szolgáltatásokhoz, mint bárki másnak, és joguk van a munka világában való részvételhez. Eljött az ideje annak, hogy e jogok ne csak papíron létezzenek, hanem a gyakorlatban is érvényesüljenek: épített környezetünket és szolgáltatásainkat úgy kell kialakítani, hogy azok mindenki számára hozzáférhetőek legyenek!
Nemcsak a felvonulásra várunk majd titeket – amelyről később adunk részletes tájékoztatást –, hanem szeretnénk, ha ötleteket adnátok: mi legyen a Freedom Drive magyar neve.
A javaslatokat 2016. június 15-ig it a a MEOSZ Facebook oldalán, vagy a gabor.imola@meosz.hu email címre várjuk!
Forrás: MEOSZ Facebook oldala
Ezeket is olvassa el:

"Köszönöm maguknak, hogy ide jöttek, mert kívülről könnyű kritizálni..." - a Vakok Batthyány Gyerme...
AI színészek a mikrofonnál: Bemutatkozik a Gépházban az ElevenReader új modellje
Hamarosan indul az új Távszem, minden friss infó róla a pénteki Gépházban!
A pénteki Gépházban online filmezünk a Disney + platformján

Átadták a csaknem 3,5 milliárd forintból megújult MVGYOSZ. székházat
Második helyezett az INFOALAP
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
3°C






Vélemény, hozzászólás?