Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
56
hallgató

Testi fogyatékosság: egy kis segítséggel teljes életet lehet élni sérülten is

- 2020. szeptember 9. 7:44 - 913 megtekintés

Vannak olyan buszok, ahová egyszerűen nem szállhatnak fel mozgássérültek elektromos kerekesszékkel.

– Az élet minden területén – amit életnek nevezünk – számos nehézséggel küzdenek azok, akik valamilyen fogyatékossággal élnek, legyen az a személy mozgássérült vagy látássérült – válaszolta a Napló kérdésére Szécsényi Lajos, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének elnöke.

– Alapvetően nincsenek sorrendek, és nem lehet felállítani egy skálát a nehézségeket illetően – folytatta.

„Ami mégis meghatározó és nagyon fontos, maga az elhelyezkedés, a munkába állás, a munkának a megtalálása. Sokszor már a munkahelyre való eljutás közben is számos nehézségbe ütközik egy olyan ember, aki valamilyen fogyatékossággal él.”

Napjainkban elmondható, hogy az egészséges emberek is nehezen találnak munkát, de egy mozgáskorlátozott számára még több a hátráltató tényező.

– Ennek rengeteg oka van, és nagyon hosszú lenne a lista, ha mindent felsorolnék, így a legfontosabbakat emelném ki: nyilván van egy alulképzettség, ami számos okból fakadhat – emelte ki Szécsényi Lajos. – Emellett erősen jelen van a munkáltatói ellenszenv a mozgáskorlátozott emberekkel szemben, még akkor is, ha bizonyos törvények meghatározzák, hogy a megváltozott munkaképességűeket is foglalkoztatni kell egy adott létszám fölött – hangsúlyozta.

„A többség úgy gondolja, hogy a testi fogyatékossággal élő emberek nem képesek teljes munkát végezni. Rátesz egy lapáttal az adott szituációra az, hogy bizonyos esetekben speciális teret kell létrehozni ezeknek az embereknek, akadálymentesítésre van szükség, és ezt a munkáltatók nem preferálják.”

Száz méter a városban is nehéz

Abban az esetben, ha megfelel egy munkahely, rögtön következik egy újabb probléma: az épített környezet akadálymentessége. – Ha felvesznek egy mozgássérültet valahová dolgozni, sok esetben nehézségeket okoz eljutni a munkahelyre – fogalmazott az elnök. – A tömegközlekedés használata rendkívül körülményes, hiszen az is, aki képes vele közlekedni, akadályokba ütközhet, főként a kerekesszékben élők. Sok esetben nehéz még a városban is megtenni akár csak száz métert is – folytatta.

– Összegezve, egy mozgáskorlátozott életében a megélhetéshez szükséges munka és a környezet akadálymentesítése jelenti a legnagyobb nehézséget. Azonban azt gondolom, hogy az akadálymentesítés szó nem takarja azt, amire valójában szükség van, így ezt nem jól használják – tudatta. – Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egyenlő esélyű hozzáférés. Ez már egy sokkal tágabb fogalom. Egy olyan gyalog­átkelőhely, ahol nincs tíz centiméteres járdaszegély, az ugyanúgy fontos egy kisbabát toló anyukának, mint egy olyan kerekesszékben élőnek, akinek ez egy leküzdhetetlen akadályt jelent – mutatott rá.

– Évekkel ezelőtt zajlott egy olyan történet, aminek talán még most sincs vége, ugyanis voltak és vannak olyan járatok és buszok, ahova egyszerűen nem szállhatnak fel elektromos kerekesszékben ülők vagy háromkerekű EL-GO-t használó, fogyatékkal élő személyek. Kevés helyen, de jelen van ez a probléma napjainkban is  fűzte hozzá.

Nem mindegy, melyik csigolya…

Egy mozgássérült is tud teljes életet élni, sportolni, aktívan eltölteni a szabadidejét. – Az országban elég kevés helyen, de azért vannak olyan sportágak, ahová konkrétan kerekesszékesek is mehetnek – osztotta meg Szécsényi Lajos. – Létezik egy-két olyan sportegyesület, ahol teniszt játszanak vagy kosárlabdát, de nem igazán jellemző ez manapság Magyarországon – részletezte. – Kiemelendő azonban a kerekesszékes vívás, amiben elég jók vagyunk. Ha konkrétan arról beszélünk, hogy valaki kerekes­székes, nem mindegy, hogy hányadik gerinccsigolyájától béna. Nyilván egy nyakhoz közeli gerincvelő-szakadás teljesen más, mint kettővel lentebb – hívta fel a figyelmet. – A táplálkozás összetettebb probléma, amire szintén figyelmet kell fordítani – zárta a gondolatait.

A kulcsszó: hogyan segíthetünk?

A mozgássérültek életében jelen lévő könnyítésekre használt „kedvezmény” szó nem megfelelő, és nem is helytálló. – Azt gondolom, hogy egy gondoskodó államnak kompenzálnia kell ezeket az embereket, azért, hogy közlekedni, tanulni tudjanak, és enyhítést kapjanak arra a hátrányra, ami érte őket az életben – mutatott rá Szécsényi Lajos, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének elnöke.

„Minden állampolgárról gondoskodni kell, így erről a rétegről is. Hazánkban is számos olyan dolog van, ami segíti a mozgáskorlátozottak életét. Létezik gépkocsiszerzési támogatás, amelyet új és használt járműre egyaránt lehet igényelni.”

Bárki tehet értük

Az államtól igényelhetnek a mozgáskorlátozottak akadálymentesítési támogatást is. – Kiemelendő a parkolókártya lehetősége, ami arra szolgál, hogy adott esetben egy olyan helyen parkoljanak költségmentesen, ahol az autót könnyen meg lehet közelíteni – hangsúlyozta az elnök. Szécsényi Lajos elmondta, hogy egy átlagember segítsége is sokat jelenthet egy korlátozott életében. – Mindig kérdezzék meg azt, hogyan tudnak segíteni, ne szégyelljék. A kulcsmondat mindig az: hogyan segíthetünk?! Minden embernek másképp van szüksége támaszra, mások az igényei egy kerekes­székben ülőnek, és máshogy kell segíteni annak, aki mankóval jár – osztotta meg. – Ezeket az embereket pontosan ugyanúgy kell kezelni, mint a szomszédot, akinek semmi baja sincs. Ugyanúgy kell hozzáállni egy autista gyerekhez, egy látássérülthöz és egy mozgássérülthöz is, mintha egy egészséges ember állna előttünk – vélekedett.

Teljes élet művégtaggal

A nagyobb járványok, amelyek az ötvenes évek végén voltak, mint a gyermekbénulás, ma már nem igazán vannak jelen az életünkben. – Akkoriban hatalmas tömegek betegedtek meg, ami különféle bénulásokkal járt, és maradandó nyomokat okozott az emberek életében – emlékezett vissza Szécsényi Lajos.

– Manapság ilyenek már nincsenek, szerencsére. Természetesen előfordulhatnak szülés közben vagy terhesség alatt bekövetkező különféle betegségek, de ahogy én látom, az a jellemzőbb inkább, hogy szülés közben történik olyan dolog, ami miatt a gyermek fogyatékkal születik  folytatta.

„A járványok visszaszorulása valószínűleg a védőoltásoknak is nagyban köszönhető. Az utóbbi években azonban előtérbe kerültek a balesetes sérülések, de ezek a korunk mobilizációjával egyenes arányban növekednek, hiszen mindenki autóval és motorral jár.”

– Kiemelendőek a sportbalesetek is, ahol szintén maradandóan megsérülhetnek az emberek, ilyenek a különféle téli sportok – tette hozzá.

Hány kilót kell cipelni?

Nehéz kérdés manapság, hogy az emberek használnak-e művégtagokat, hiszen a legfontosabb tényező, hogy mikor történik a baleset. – Konkrétan egy alsó végtag elvesztése esetén fontos, hogy fiatalon vagy idősebb korban történik-e a veszteség – emelte ki Szécsényi Lajos. – A saját példámat szoktam felhozni mindig. Huszonkét éves koromban egy közlekedési balesetben elvesztettem a bal lábam, fiatalon, egészségesen – idézte fel.

– Nem okoz problémát számomra, azóta is úgy élek, és rengeteg dolgot meg tudok csinálni, amit egy ilyen művégtag megenged, a túrázástól kezdve, egészen a futásig. A legfontosabb tényező, hogy mikor történik a baleset. Egy alsó végtag elvesztése esetén minél idősebb korban következik be a baleset, annál nehezebb feldolgozni és megtanulni járni benne. A túlsúly nagymértékben befolyásolja a folyamatot, mivel nem mindegy egészségesen sem, hogy százhúsz kilogrammot cipelünk, vagy nyolcvanat – vélekedett.

(Forrás:a Hajdú-Bihar-Megyei hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét - = 3

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 13. vasárnap, Kálmán, Ede napja van.
Az év 41. hete és 287. napja.
Holnap Helén napja lesz.

1479. Báthori István országbíró és Kinizsi Pál temesi ispán hadai a kenyérmezei csatában megsemmisítik az Erdélybe betört török sereget.


1962. Szőnyben (Komárom megye) felavatják a Barátság kőolajvezeték hazai szakaszát, továbbá a termikus krakküzemet. (kapacitása évi 1 millió tonna kőolaj desztillációja.)


Szabó Lőrinc: Kálmán bácsi

Kálmán bácsi, körszakállas magyar,
a nagybátyám. Négy gyerek, víg ricsaj
táncolta körül. Süketnéma volt,
verset írt, és gyalog zarándokolt
Kossuthoz, Turinba. Szegényesen
éltek, de majdnem vadregényesen,
ő, s a családja. Torka, nyelve nagy
kövekként tördelte a szavakat,
s mi ujjal a semmibe írtuk a
válaszunkat neki, vagy, este, ha
már sötét volt, a tenyerébe, és
bőrének szeme-esze, furcsa ész,
látta a láthatatlan betűket.
Bohém lélek, szerették, szeretett.
Nyomdász volt, s kertész.
Csak magyar ruhát hordott.
Százszor tönkrement s talpra állt.
Homloka fény, szeme arany mosoly:
Szerettem náluk lenni, mint sehol.

Időjárás

2024-10-13, 07:55
Overcast
S
Előjelzés
12°C
2.1 m/s
Apparent: 9°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 64%
Szél: 2.1 m/s S
Széllökések: 10.2 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 5.1mm /12% / Rain
Napfelkelte: 07:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com