Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Fun Groove - Ölelj át
66
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Tízezrek nem kapnak rokkantsági ellátást egy szoftverhiba miatt

- 2012. augusztus 8. 12:05 -

Az MSZP szerint egészségkárosodottak tízezrei hónapok óta hiába várják ellátásukat egy szoftverhiba miatt. A szocialisták ezért felszólították Orbán Viktort és kormányát, hogy vizsgáltassa ki a történteket, illetve azonnal fizessék ki az érintettek sok esetben május óta elmaradt járandóságát.

Korózs Lajos, az ellenzéki párt elnökségi tagja hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: elveszett, vagy lehet, hogy soha meg sem volt az az informatikai program, amely a rokkantsági felülvizsgálaton átesettek adatait, így például a járandóságuk mértékét tartalmazta.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy az alaptörvény értelmében megszűnt a rokkantsági nyugdíj, vagyis a jövőben azok az egészségkárosodottak is csak egy „táppénzszerű” ellátást kapnak, akik korábban évtizedeken át fizették a nyugdíjjárulékot. Korózs Lajos szerint a kormány átgondolatlan változtatásai „emberi tragédiák sorozatához” vezet.

A kormány hiába próbálná munkára kötelezni az arra egyébként alkalmatlanokat, mivel gazdaságpolitikája miatt az egészségkárosodottaknak esélyük sincs elhelyezkedni – hangsúlyozta Korózs Lajos, megjegyezve azt is: a rokkantsági ellátásban részesülők is rosszabbul járnak, hiszen csak korábbi járandóságuk felében reménykedhetnek.

A szocialista politikus felszólította a kabinetet arra, hogy hagyja abba a „rokkantakat lejárató propagandát”, mivel szerinte nem igazolódott be az a változtatások indokaként emlegetett kormányzati feltételezés, hogy hatalmas visszaélések jellemezték volna a rokkantnyugdíjrendszert.

Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte a megváltozott munkaképességű emberek ellátásáról szóló törvény egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát a múlt héten; Szabó Máté azért kezdeményezte a felülvizsgálatot, mert szerinte a rokkantsági ellátórendszer 2012-es átalakításánál nem biztosították a szerzett jogok fenntartásába vetett bizalom védelmét, továbbá az alacsony összegű ellátás melletti munkavállalás lehetőségének korlátozása miatt sérül az esélyegyenlőség elve.

Adta hírül a meosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* nyolc = 24

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-18, 01:14
Overcast
NE
Előjelzés
14°C
1.3 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 1.3 m/s NE
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com