Több ezer hajdú-bihari család karácsonyát tennék szebbé a kék vödrökkel
December 20-ig tart a Dorkász Szolgálat adventi adománygyűjtése. Az idén 30 éves szervezet több ezer, nehéz körülmények között élő család karácsonyát szeretné szebbé tenni a tartós élelmiszerekkel megtöltött kék vödörrel. Az akcióhoz több egyházközség és intézmény is csatlakozott.
Idén a 12. adventi adománygyűjtését hirdette a Dorkász Szolgálat. A felhívásához már most több cég, egyházközség és oktatási intézmény is csatlakozott.
– Egy keresztény közösségnek feladata és elhívása az, hogy segítsen a rászorulókon. Nem először csatlakozunk ehhez az akcióhoz, hanem hagyományt folytatunk – mondta el Bertha Zoltán, a Dóczy Gedeon Gimnázium lelkipásztora.
A 12 literes kék vödörbe átlagosan hét kilogramm élelmiszer fér. Aki csatlakozni szeretne, például lisztet, cukrot, olajat, száraztésztát és konzerveket tehet bele, illetve a gyerekek számára édességet. A megtöltött vödröket karácsony előtt az egyházközségeken keresztül juttatják el a családokhoz, nyugdíjasokhoz. Már most több mint ezer kék vödörre van felajánlás, de bíznak benne, hogy ennél is több rászoruló ünnepét tudják majd szebbé tenni.
– A kék vödör azt szimbolizálja, hogy együtt érzünk velük és szeretettel mellettük vagyunk, ezt érzik belőle a rászorulók. Ezért örülünk neki, hogy széles körben a társadalom Debrecenben és több településen is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez – nyilatkozta Kiss Ábel Lukács, a Dorkász Szolgálat Alapítvány igazgatója.
A Dorkász Szolgálat adventi adománygyűjtése december 20-ig tart. Az akcióhoz az interneten is lehet csatlakozni, ezen a weboldalon is meg lehet tölteni adományokkal egy kék vödröt.
A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg: https://www.dehir.hu/videogaleria/elkezdodott-a-dorkasz-szolgalat-adventi-adomanygyujtese
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
11°C
Vélemény, hozzászólás?