Úszó vb, Glasgow: Illés Fanni másodikként ért célba, de kizárták
Illés Fanni a második helyen ért célba 100 m mellen az S5-ös sérültségi kategóriában, a gasgow-i paraúszó-világbajnokságon kedden az esti döntőben, a versenybírók azonban szabálytalan versenyzés miatt kizárták.
„Fanni csodálatosan úszott, már a délelőtti előfutamban egyéni csúcsot javított, ennél az eredményénél is jobbat ért el az esti döntőben, nagyon elégedett vagyok vele – mondta Dr. Sós Csaba, a magyar válogatott szakvezetője. – A hajrában nem figyelt oda, hogy minden tempónál egy testrésznek a víz fölött kell lennie, és a tapasztalt versenybírók ezt észrevették, a felvételek alapján jogos a döntésük. Fanninak nem származott ebből semmi előnye, de a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) nagyon szigorúan odafigyel minden szabály betartására, eddig ezeket a dolgokat nem vették ennyire komolyan. Csuri Feri tegnap azért úszhatott a döntőben, mert ketten két percet késtek az előzetes regisztrációnál és rögtön kizárták őket. Hosszú távon nekünk jó lesz, ha mindig ilyen szigorúan betartatnak minden szabályt. Most természetesen szomorúak vagyunk, Fanni teljesítménye egy riói részvételi jogot ért volna, de a formája és az eredménye nagyon biztató a jövőre nézve, maximálisan elégedett vagyok vele, nálam ő nyerte az ezüstérmet.” A szám másik magyar résztvevője, Ráczkó Gitta negyedik lett. Szintén a negyedik helyen végzett Tóth Tamás (S9) a 100 m gyors és Pap Bianka (S10) a 200 m vegyes fináléjában.
Ezeket is olvassa el:
Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete 2022. évi tanulmányi pályázata
Megnyitják a 10. Nemzetközi Autism Europe Kongresszus 0. napját
Érdemben nem fog javulni a megváltozott munkaképességű emberek helyzete
Az Újpesti Önkormányzat zseniális programra invitálja a VGYKE. klubtagokat
Így szívattak meg Hajdúszoboszlón látás és mozgássérültként - olvasói levél
Egynapos Kirándulás Szolnokra - a Reptárba
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
8°C






Vélemény, hozzászólás?