Üzenet a fogyatékosoknak

Hogy mindezzel csak egy szűk réteg azonosulhat, az nem az „adó”, vagyis a hirdető, csakis a „vevő”, a befogadó hibája, hogy a tömegkommunikációs szóhasználattal éljünk. Nyilván a társadalmi elégedetlenség, no meg a filléres gondokat jelentő hétköznapi problémák veszik el a tamáskodó kisemberek józan ítélőképességét, aki pedig úgy érzi, rá nem vonatkozik a Kánaán eljövetele, magára vessen! Talán még emlékeznek Lázár János „örök érvényű” mondására: „mindenki annyit ér, amennyije van. Azóta hál’ istennek, főnöke lánya, Orbán Ráhel is „saját lábára” állt, aprópénzért gazdagítja tudását egy nálunk boldogabb és gazdagabb országban, így aztán igazán nincs ok a morgolódásra.

A kezdeti „merjünk nagyot álmodni” elképzelés mára kiteljesült, és azt is tudjuk: Magyarország jobban teljesít, a magyar reformok működnek. A Magyar Ételmező Kéziszótár szerint „a reform haladást segítő, gyökeres társadalmi átalakulás, és a fennálló rendet alapjaiban érintő politikai és gazdasági változtatás”, s ha ezt elfogadjuk, akkor ezek értek be mára, legalább is a médiaüzenetekben. A kormányzati PR teszi a dolgát, arcátlanul szellemi fogyatékosnak nézve az embereket. Mert azért kell ahhoz némi cinizmus, hogy a „megvezető” állításoktól azt remélhesse a hatalom, hogy a társadalom többsége hitelt ad az állításainak: nálunk nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban, újra nő a minimálbér…

Nézzük meg a reformokat diadalként feltüntető kormányzati aktivitás fordítottját. A szóbeli állításokból is kiderül, az egyének és a családok ennek éppen az ellenkező valóságát élik meg nap, mint nap. Ha a függő változó – a reálbérek – nincsenek szinkronban a függetleníthetetlennel – a vásárlóerő paritással -, akkor az út csak a szegényedésbe vezethet. Ahol a kiadások meghaladják a bevételeket, még nullszaldós sem lehet a kassza. Ha pedig a különbséget kölcsönből fedezik, aligha a hitelintézet lesz a vesztes. Csak nem a fentiek okán törölte el a mindenkori minimálbér és létminimum közzétételét a Központi Statisztikai Hivatal? Az ok prózai: a kormány úgy gondolja, mindenki úgy és abból éljen meg a neki jutóból, ahogy kedve tartja. Csak fizesse maga után a közterheket, aztán majd ha rá kerül a sor, úgy húzza magára a koporsófedelet, ahogy akarja. Vagy mi másért marad ki a sorból az egészségügy, az oktatás, mezőgazdaság nagyszerűségének felemlegetése?

De maradjunk a tényeknél. A gazdasági növekedésből vajmi keveset érezhetnek az átlag munkavállalók, lényegében tíz éve egy forinttal sem gyarapodott a jövedelmük. A közmunkások százezrei még mindig azzal bajlódnak, hogyan lehet 47 ezerből kijönni havonta, miközben a politikai elitnek többmilliós fizetése mellett (ott van az MNB példája ) a vezetőknek százezreket tesz félre munkáltatójuk az önkéntes magán-nyugdíjpénztárba. A „nép” pedig érje be azzal, mennyit spórolhat meg a rezsicsökkentéssel. Akár 3 millió forint támogatást is kaphatnak az otthonteremtő fiatalok, mondják, de arról nem szól a fáma, hogy ebből legfeljebb egy szerény házgyári panel lakás felére futja. És mi lesz, ha kiderül, hogy a „kedvező kamatozású” hitel másik felét vissza kell majd fizetni? Ha kiderül, hogy az ideális három gyerekes modellhez már kevés a másfél szobás lakás? A gyermekeinknek ingyenes lesz az óvodai étkezés – hirdetik a reklámok -, ami igazán nemes lélekre vall, csakúgy, mint az ingyenes iskolai tankönyv. Hasonló a helyzet a családi adókedvezménnyel is, csak arról nem szól a politikai közbeszéd: érdemi változást ez csak a 4-5 gyermekeseknek hozhat(na). Arról még kevesebb szó esik, amennyiben ezek a nagyszerű ígéretek teljesülnek, mekkora lyukat ütnek majd a költségvetésen és azt miből fogják betömni?

A „harcot” folytatni kell! – vélik a politikai kommunikátorok, mert a populista propagandának a társadalom legmélyebb sejtjéig el kell jutnia. Pedig a konszenzuskeresés alapja az lehetne, ha az igazmondás jellemezné a kormányzati magtartást, ha mellőznének minden szofisztikált és a valóságot megszépítő állítást. A reformok (már ha annak nevezhetőek) akkor működnének jól, ha azt nem hirdetni kellene, hanem a saját bőrükön éreznék a választók. Ha az emberek csak álmodják, hogy a gazdasági növekményből rapid módon milliók hullanak a számlájukra, az időseknek pedig tízezreket emelkedik a nyugdíja máról-holnapra, egyszer fel is ébredhetnek.

Félő azonban, hogy egyelőre a hirdetésekben „működő reformok” megteszik” hatásukat. Mert amit sokat mondogatnak az embereknek, előbb-utóbb elhiszik.

Forrás: Dr. Nagy Zoltán médiakutató a nepszava.hu-n megjelent írása.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41