Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Vakok és gyengénlátók a “Nem élhetek muzsikaszó nélkül” előadásán

- 2019. április 16. 17:36 - 1650 megtekintés

A Békéscsabai Jókai Színházban ismét narrációs előadáson vehettek részt a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének tagjai. Komáromi Anett színművész ezúttal a “Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című vígjáték kulisszatitkaiba avatta be a látássérülteket. Ezt követően pedig a bérletes előadást narrálta nekik annak érdekében, hogy a jeleneteket ők is minél jobban átélhessék.

A Jókai színház bejáratánál Braille írással készült műsorfüzet várta a látássérülteket, majd a nagyszínpadon berendezett díszletet mutatta be Komáromi Anett. A színművésznő elmondta: több mint 10 éve vannak már narrált előadások és kulisszajárások a színházban , amely azt jelenti, hogy az előadás előtt a látássérültek felmehetnek a színpadra, bemutatják nekik a jelmezeket, díszletet, melyeket meg is tapogathatnak. A kulisszatitkok után ezúttal is meghallgathatták a látogatók a darab történetét, a szereposztást. A cél, hogy már előzetesen minél több információhoz jussanak azért, hogy minél jobban átélhessék a darabot. A látássérült nézők az igazgatói páholyokból követhették végig az előadást, úgyhogy a narrációt tanult színművésznő a füleseken keresztül közvetítette nekik, hogy éppen mi történik a színpadon. Komáromi Anett hangsúlyozta: a narrálás egy érdekes helyzetet teremt, hiszen attól, hogy az előadással párhuzamosan meséli a történetet, a szituációt nem biztos, hogy akkor meséli el a fülesbe amikor az történik, mert a színész kollegák előadásába nem  akar belebeszélni. A narrációs előadásokat sok esetben jelnyelvi tolmácsolás is kíséri. Legközelebb májusban “Az alul semmi” című musicalt tekinthetik meg a nézők kettős tolmácsolásban, így a hallássérültek és látássérültek is egyaránt élvezhetik a darabot – mondta el a színművésznő. Egy ilyen előadás a színház szinte valamennyi dolgozójának csapatmunkáját jelenti, hiszen a technikusoktól a díszleteseken át a színészekig mindenki kell hozzá, hogy a darab mindenki számára élvezhető legyen – mondta el Komáromi Anett. Nagy Zsuzsanna, a Békés Megyei Vakok és Gyengénlátok Egyesületének elnöke elmondta, egy 2017-ben kiírt szülősegítő pályázaton nyertek támogatást arra, hogy a kiskorú látássérült tagjaikat is támogathassák. A 2018 ban indult programban havi rendszerességgel  tartottak  foglalkozásokat a szülőknek mentálhigiénés szakember segítségével. A  narrációs előadás pedig egy záróeseménye volt ennek a pályázati programnak, amikor is a látássérült gyermekek szüleinek is megmutatták, milyen szórakozási lehetőséget kínál egy narrált színházi előadás. (Forrás: behir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 + kilenc =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 19. szerda, Erzsébet, Zsóka napja van.
Az év 47. hete és 323. napja.
Holnap Jolán napja lesz.

1514. A budai országgyűlés törvényeinek és Verbőczy István Hármaskönyvének megerősíttetése. "A parasztokat mind ki kellene irtani, de miután ezek nélkül keveset ér a nemesség, csak a fellázadt pórok, a gyilkosok és azok fővezérei irttassanak ki."


1905. Budapesten az esztergomi érsek, a pápai követ jelenlétében felszentelte a Szent Istvánról elnevezett bazilikát. Hild József halála után az építkezést, Ybl Miklós folytatta, majd Ő is elhalálozván, Kauser József fejezte be.


Arany János: Mátyás anyja

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megírta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesírta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

"Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából;
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.

Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted..."

Időjárás

2025-11-19, 11:23
Mainly clear
S
Mainly clear
6°C
1.7 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 74%
Szél: 1.7 m/s S
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com