Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál Bojtor Zoltán Rauch Róbert és Szakács Máté
37
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Végleges egészségkárosodás esetén a kiskorúaknak is lejárati határidő nélkül jár a parkolási igazolvány

- 2024. március 11. 17:22 - 1264 megtekintés

A MEOSZ-hoz számos jelzés érkezett arról, hogy a kiskorúakat megillető parkolási igazolvány kiállítása során a kormányhivatalok eltérő gyakorlatot követnek.

Egy édesanya például azzal keresett meg bennünket, hogy 11 éves gyermeke részére a parkolási igazolványt csak 2 évre állították ki annak ellenére, hogy fia állapota végleges, és ezt a szükséges orvosi igazolásokkal is alátámasztották. A kormányhivatal ügyintézője szóban ezt azzal indokolta, hogy kiskorú személynek az igazolvány nem adható ki lejárati határidő nélkül. A MEOSZ-nak tudomása van ugyanakkor olyan esetekről is, amikor más kormányhivatalok időkorlát nélkül állították ki a parkolási igazolványt az arra jogosult kiskorúnak.

A MEOSZ ezért 2023. októberében a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárság szakmai állásfoglalását kérte arra vonatkozóan, hogy kiadható-e lejárati határidő nélkül a parkolási igazolvány olyan kiskorúak részére, akiknek igazoltan végleges az egészségkárosodása, fogyatékossága. Álláspontunk szerint ugyanis a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003 (XII. 11.) kormányrendelet a lejárati határidő nélkül kiállítható parkolási igazolvány tekintetében nem tesz különbséget kiskorú és nagykorú jogosult között.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Hatósági Ügyekért Felelős helyettes államtitkára arról tájékoztatta a Szövetséget, hogy a tárca a kérdés megválaszolásához a Belügyminisztérium, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium állásfoglalását is beszerezte. A közös álláspont szerint, ha az igazolványra való jogosultságot megalapozó, a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESZCSM rendelet 3. melléklete szerinti igazoláson a szakorvos feltünteti az állapot véglegességének tényét, akkor a parkolási igazolványt a kiskorú jogosult részére lejárati határidő nélkül kell kiállítani. Amint válaszában a minisztérium is kiemelte, a 218/2003 (XII. 11.) kormányrendelet a tizennyolc év alatti személyekre vonatkozóan eltérő szabályozást nem állapít meg.



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* három = 3

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 24. vasárnap, Eszter, Eliza napja van.
Az év 21. hete és 144. napja.
Holnap Orbán napja lesz.

1707. Rákóczi fejedelem pompázása az ónodi országgyűlésen. "A felséges fejedelem szép pompás török paripán, királyszínű bársony köntösben és fekete kócsagtollasan jött, kétfelől nemes seregből való ifjak és gavallérok párducbőrösen és forgósan." Mindez olyan időben, midőn a közpénztár üres és a rézpénzt devalválni kellett.


1924. Megalakult a Magyar Nemzeti Bank. Elnöke Popovics Sándor, kormánybiztosa Szabóky Alajos pénzügyi államtitkár. Ugyanekkor megszűnt az Állami Jegybank.


Május 24. / Eszter, Eliza /

Sebők Éva: Tavasz Eszterke

Egy órácska óta
szól az Eszter-nóta.
Szálló sárkányorkán
hozta el az orrán.
Ihol zeng!...Ahol zeng,
nincs ott már sehol csend.
Piros pikulákat
hajtanak az ágak
Kövér bolondgomba
fölmászik a dombra.
Lába kel a bágyadt
pitypang- pagodának.
Fenn meg csodapókok,
ébredő pirókok,
ciróka-maróka,
hat rigó-fióka,
s egy fatetőn-alvó
kócos pityipalkó!

Időjárás

2026-05-24, 13:26
Clear sky
N
Clear sky
29°C
2.9 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 2.9 m/s N
Széllökések: 9.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:56
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com