Velencén mutatta be a látássérültek mindennapjait a Sport Start Kör SE
A velencei gyermektáborban tartott érzékenyítést a Sport Start Kör SE. Ennek során lehetősége volt a fiataloknak kipróbálni az ülőröplabdát, valamint a dzsúdót, Fóris Norbert pedig a látássérültek mindennapjaiba vezette be a résztvevőket.
Az általános és középiskolák után már a nyári időszakban sem pihen a Sport Start Kör által szervezett érzékenyítő sportfoglalkozás, amely minden esetben kiegészül valamilyen fogyatékosság bemutatásával. Csütörtökön a velencei gyermektáborban négy órán keresztül volt lehetősége a gyerekeknek kipróbálnia az egyik paralimpiai sportágat, az ülőröplabdát, valamint a dzsúdót, az egyesület edzőjével, Szolnok István vezetésével. A legnagyobb érdeklődést viszont a Fóris Norbert által vezetett program váltotta ki, ahol a gyerekek megismerkedhettek egy látássérült ember mindennapjaival.

Fotó: Fehér Gábor
Látássérült sportoló tartott érzékenyítést Velencén a Sport Start Kör SE szervezésében
A fiatalok igen érdeklődve hallgatták a dzsúdóban is jártas Fóris Norbert rövid bevezetőjét, ahol elárulta hogyan lett látássérült, és hogy a mindennapokban hogyan él együtt ezzel. A foglalkozása során lehetősége volt a gyerekeknek fehér bottal bekötött szemmel közlekedni, ahol sokan igencsak meglepődtek, milyen nehéz így akár csak pár métert megtenni. Utána kérdezhettek a parasportolótól, ahol leginkább arra voltak kíváncsiak hogy hogyan használ technikai eszközöket, tud-e főzni és ehhez hasonló dolgok iránt érdeklődtek Fóristól, aki lapunknak is nyilatkozott.
Én azt tapasztalom, hogy nagyon érdeklődőek a gyerekek, nagyon sokat kérdeznek, és az nagyon fontos, hogy be lehet őket vonni a feladatokba. Nagyon szívesen kipróbálják a fehér botos közlekedést, és rengeteg kérdést tesznek fel a foglalkozás végén, amely számomra abszolút pozitív a tapasztalat
– zárta gondolatait Fóris Norbert.
Forrás: Feol.hu Szabó zsolt
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
A KILÁTÓ magazinműsor legfrissebb adása a Hobby Rádióban!
Narrált előadás a Békéscsabai Jókai Színházban
Bortúra a belvárosban – A MaiNyúl pincészet bemutatja kapuit
Bőrbetegséggel a szépség világában
Kormányzati egyeztetés az ápolási díj felülvizsgálatáról
Virgil Artauto bemutatkozása a VGYKE klubnapján
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
27°C







Vélemény, hozzászólás?