Visszanyerte a hallását – Juhász Viki, aki nem adja fel

A maga csendes, derűs módján Viki egy igazi hős. Siketvakként szerzett diplomát, lett kétgyerekes anya, megbízható munkatárs. Eltökélten küzdött egész életében, így nyerte vissza a hallását az egyik fülére. Most azt próbálja felderíteni, hogyan nyerhetné vissza a látását, legalább az egyik szemére. Akkor láthatná a színeket, a fákat, önmagát és a gyerekeit. Amikor Vikit megismertem, […]

A maga csendes, derűs módján Viki egy igazi hős. Siketvakként szerzett diplomát, lett kétgyerekes anya, megbízható munkatárs. Eltökélten küzdött egész életében, így nyerte vissza a hallását az egyik fülére. Most azt próbálja felderíteni, hogyan nyerhetné vissza a látását, legalább az egyik szemére. Akkor láthatná a színeket, a fákat, önmagát és a gyerekeit.

Amikor Vikit megismertem, az édesapja már nem élt, hármasban beszélgettünk az édesanyjával. Ha Vikihez szóltam, kis adóvevőt kellett használnom, hogy értsen. Látni nem látott, mert ez a szép fiatal nő egyike a körülbelül ezer siketvak honfitársunknak. Első találkozásunkkor már férjnél volt, készült az anyaságra, és úgy tudta, Usher-szindrómája van, ami ritka betegség. Később néha beszéltünk telefonon, általában valamiféle szakmai információra volt szüksége. Ugyanis csatlakozott a Nem Adom Fel Alapítvány csapatához, ahol sok sérült, fogyatékkal élő emberrel együtt ő is igazi feladatot talált magának.

Most újra leültünk, hogy végigbeszéljük az életét.

És már nem kell hozzá az adóvevő…! De erről majd később.

– Sokáig nem gondolták a szüleim, hogy bármi bajom lenne, egészséges, nagy baba voltam, szépen fejlődtem. Amikor észrevették, hogy valami baj lehet, orvoshoz vittek, ott derült ki, hogy alig látok. Mivel kilenc-tízéves koromig láttam, emlékszem a színekre, tudom, milyen a pohár, a ház, az erdő, a fa, az állatok.

A kislányt a szülei hagyományos óvodába járatták, és inkább felköltözött a család Budapestre, csak ne legyen bennlakó a Vakok Általános Iskolájában.

– A szüleim azt akarták, hogy felemelt fejjel járjak, szó szerint és átvitt értelemben is. Hogy a lehetőségig úgy éljek, mint a többi gyerek. Ezért látók közé írattak, egy budapesti gimnáziumba. Édesapám délutánonként matekot, fizikát, kémiát tanult velem. Elmondhatatlanul hálás vagyok mindkettőjüknek mindazért, amit értem tettek. Otthon sokat beszélgettünk, közel álltunk egymáshoz, de a gimnáziumban visszahúzódtam, nem volt semmi önbizalmam. Visszanézve nem látom magam valami vonzó személyiségnek. Akkor már erősen romlott a hallásom is, ez borzasztóan zavart. A többiek nem tudtak közeledni hozzám, mert inkább elfordultam, csak ne kelljen válaszolni a kérdéseikre.

MIKOR REZEG A BÉBIŐR?

A dolgozatok egy részét pontírással készítette el, és sokszor felelt szóban. Tovább akart tanulni, gondolkodott pszichológián, gyógypedagógián, végül szociális munkás szakon diplomázott. Az édesapja azt még megérte, abban az évben lett rákbeteg, majd meghalt. A lányának akkor már voltak barátnői, olyanok, akik ma is mellette állnak. Diploma után Viki a Siketvakok Országos Egyesületénél kezdett dolgozni, ahol pályázatokat írt, felméréseken dolgozott, adatbázist állított össze, majd megkapta az egyesületi újság szerkesztését is. Új rovatokat talált ki, bemutatta a gyógynövényeket, utazási ajánlatokat adott, riportokat írt. A számítógépe felolvassa a szöveget, így tud keresgélni az interneten. A telefonja is ilyen. Ha bekapcsolja, a pontos időt hallja, majd amit megérint: fájlok, zenék, képek és így tovább. Bal fülére éppen a legnehezebb időszakban, a diploma megszerzésekor veszítette el a hallását. Jobb fülére pedig aznap, amikor megszületett a kisfia, Bendegúz.

– Császármetszéssel szültem a szemem miatt, meg azért is, mert Bende nagy baba volt. Bevittek az intenzív osztályra, és már nem hallottam. Borzalmas volt. Pár nap után otthon maradtam egyedül a babával. Úgy, hogy nem láttam és nem hallottam. A férjem dolgozott, az anyukám is. Tatabányán laktunk, édesanyám Budapesten tanított. Hétvégenként jött, de nem akartam, hogy minden hétvégéjét ránk áldozza. Szoptatni nem tudtam, kevertem a tápot, figyeltem a rezgő bébiőrt. Ma már nem is tudom, hogy voltam képes rá… Pelenkáztam, főztem, takarítottam, közben majd leszakadt a hátam, és a fejem is fájt az érzéstelenítés utóhatásaként. Volt egy hét, amikor magamba roskadtam, de csak úgy lelkileg. Az rángatott ki, hogy ha feladom, mi lesz Bendegúzzal? Neki és a férjemnek szüksége van rám. Próbáltam kideríteni, miért süketültem meg, de az orvosok nem tudták.

A férj egészséges férfi, és bár mindent megtettek, ami csak tőlük telt, nem működött a házasságuk. Ám most itt ül vele Áron, egy kedves arcú, okos és érzékeny fiatalember, aki gyerekkorában egy borzalmas autóbalesetben fél oldalára súlyosan megsérült, és elveszítette az édesanyját is. Nagyon szeretik egymást, és együtt is dolgoznak a Nem Adom Fel Alapítványnál. Most sátorozásból, hatalmas hátizsákkal érkeznek a cukrászdába. Később Viki külön felhív, hogy elmesélje, nemcsak a Rómaiig merészkednek ám, de voltak nemrég Pécs közelében, egy tóparton, és ott olyan csodálatosan szerenádoztak a békák…!

Merthogy Viki ezt már hallja!

MIRE A FIAM MEGSZÓLAL…

– Kiderült, hogy beültethető egy implantátum, amivel van esély, hogy hallani fogok. De nem biztos… Sokáig gondolkodtam, végül döntöttem. Hallani akartam Bendegúzt beszélni. Nagyon akartam! Az első műtéttel beforrasztották a dobhártyámat, aztán jött a beültetés. Ehhez jó darabon, itt a fülem mögött leborotválták a hajamat. Majdnem ez volt a legrosszabb az egészben. Sírtam, hogy fogok én kinézni. Aztán ide, a fülem mögé és fölé beültettek tizenkét elektródát, amelyek a hangot egyenesen az agyba vezetik. Közben végig imádkoztam, hogy Bendegúz, addig ne beszélj, várd meg, míg meghallom, és válaszolok rá. Amikor először feltették ezt a kis készüléket, amely mágnessel tapad az elektródasorhoz, mondták, hogy türelem, egy évbe is telhet, míg megtanulok vele hallani, míg kiépül az új kapcsolat. De nekem nem volt egy évem. Emlékszem, először egy robbanást hallottam, mintha ágyút sütöttek volna el, utána robotcincogást. De mire kiértem a kórházból a barátnőmmel, ha nagyon halkan is, de már hallottam. És beszélgettünk! Másnap reggel pedig az én Bendegúzom megszólalt. Azt mondta, banán…

Sor került egy harmadik műtétre is, mert az elektródák kitüremkedtek a bőr alól, ezért csontokat kellett faragni a koponyán. Most viszont Viki jól hall a jobb fülére, és a mágneses kis készüléket már wellnessezés közben is tesztelte. Időközben megszületett Dóri is, aki bátyjához hasonlóan áldott jó gyerek.

– Nem tudom ezt mással magyarázni, mint azzal, hogy mindketten teljesen rám hangolódtak, így segítettek. Ettek, aludtak, nem volt velük semmi nevelési problémám. Kicsinek is jó gyerekek voltak, ma is azok. Kitűnően tanulnak, Bendegúz dzsúdózik, átúszta a Balatont, Dórika egy cserfes tündér. Ők az életem kincsei. Egyébként Dórival is volt nagy ijedelem… Észrevettem, hogy nem reagál a hangokra, nem fordítja a fejét. Bendével csörgőztünk neki, énekeltünk, hangokat adtunk egyfolytában, de nem. A barátaink böjt-imaláncot alakítottak érte, napokon át váltották egymást nyolcóránként. Nem sokkal később Dóri egyik pillanatról a másikra reagált a hangokra, majd felállt, és ezután rohamléptekkel fejlődött. Később kiderült, hogy folyadék volt a fülében.

Viki közben eljött az egyesülettől, és mivel megtanulta a svédmasszázst, egy évig egy szépségszalonban dolgozott. Végzett szappanfőző és sajtkészítő tanfolyamot, ért a wellnessmasszázshoz, talpreflexológiához, Áronnal most új vállalkozásban gondolkodnak, ahol ezek a tudások hasznosulnának.

– Imádok sütni, főzni, finom a házi kenyerem -mondja büszkén. Az ember nem tud másra gondolni, csak arra, hogy Viki történetét sokaknak ismerni kellene, hogy elgondolkodjanak a saját problémáikon. Mert ez a fiatal nő ennyi megpróbáltatás dacára tele van bizalommal, lelkesedéssel, derűvel, és akiről csak lehet, jót mond. Nem panaszkodik, mindig azt nézi, mit tudna még megtenni. Nagyon fontos neki, hogy csinos és harmonikus legyen a megjelenése, még a körme is gyönyörűen ki van lakkozva.

A napokban készült el Pécsett a genetikai térképe, ez végre választ adott arra a kérdésre, mi is a betegsége. Kiderült, hogy Leber-féle veleszületett vakságban szenved, amely egy rendkívül ritka örökletes betegség. Kérdés, hogy a hallásproblémája is ennek a kórnak a része-e, vagy szerencsétlen véletlen.

– Ez a lelet segít, hogy közelebb jussak a vágyamhoz. Szeretném visszakapni a látásomat, erre génterápiával vagy retinaimplantátummal van lehetőség, írtunk már Párizsba, Tokióba, Amerikába több helyre és több orvosnak, nagyon remélem, hogy valaki tud segíteni. Igaz, rengetegbe kerül majd, de nagyon bízom benne, hogy sikerül támogatókat találni. Olyan jó lenne, ha legalább egy szemmel láthatnék.

Mióta Viki a Nem Adom Fel Alapítványnál dolgozik, rengeteg embernek segített. Engem a Böjté Csaba intézményeiben nevelt gyerekek javára rendezett segélykoncert ügyében hívott. Hivatalosan ő és Áron tapasztalati szakértők, valójában amolyan jokerek, bármire megkérhetőek. Most például szereztek egy új, nagyobb irodát és raktárt az alapítványnak. Nagyon úgy tűnik, Viki egyszerűen nem ismer lehetetlent. Ha ez igaz, akkor hamarosan látni fog.

(megjelent: Nők Lapja, 2019.09.04.)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.