Vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa a felsőoktatásban
Az oktatási jogok biztosa átfogó vizsgálatot kezdeményez a felsőoktatásban a fogyatékossággal élő hallgatók jogainak érvényesüléséről.
Aáry-Tamás Lajos csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, hogy e cél megvalósítása érdekében együttműködik az érintettek érdekvédelmi szervezeteivel, szakmai és tudományos műhelyekkel. Az oktatási jogok biztosa emellett konkrét vizsgálatot indított abban az ügyben, amelyben egy mozgássérült hallgató hónapokon keresztül sikertelenül keresett akadálymentes kollégiumi szállást tanulmányai idejére. Az esetet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kedden jelezte, a hallgatót ideiglenesen a szövetség székházában szállásolták el. A szervezet közleményében az esetet ismertetve több akadálymentes kollégiumi férőhely létrehozását szorgalmazta, azt írták, sürgősen ki kell alakítani súlyosan fogyatékos diákoknak megfelelő kollégiumokat Budapesten és a vidéki egyetemi városokban.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Új útmutató jelent meg a taktilis burkolati jelzések alkalmazásához
Elemi rehabilitációs szolgáltatás biztosítása látássérült személyek számára 2021
A MVGYOSZ. hírlevél műsora kedden 8-tól (ism. 20. órától)
Mikor költözik az MVGYOSZ. a felújított székházába?
Újdonságokkal indulnak az idei Astellas-díj pályázatok
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


28°C
Vélemény, hozzászólás?