Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Baby Sisters - néha gondolj rám !
48
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Szakmai konferencia az egészségről

- 2012. október 22. 8:26 - 2944 megtekintés

A Nemzeti Betegfórum és a TEREK Egyesület tisztelettel meghívja Önt az „Egészségérték a gyakorlatban” című szakmai konferenciájára, mely 2012. november 9-én kerül megrendezésre az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A Nemzeti Betegfórum (NBF) kialakításának több mint egy év óta húzódó folyamata végére tehet pontot ez a konferencia, amely az NBF Előkészítő Választmánya, a Terápiás Együttműködésért az Egészségügyben Közhasznú Egyesület (TEREK), és az Egészségügyi Államtitkárság közös szervezésében valósul meg.

Az NBF „indító” konferencia célja a beteg (ügyfél) központú, fenntartható egészségügy, és az egészséggazdaság, mint húzóágazat témájának körüljárása. El szeretnék érni a beteg (szervezetek) bevonását a szektor fenntartható
működésébe a szabályalkotástól a személyre szabott segédeszköz kiválasztáson át a terápiahűség javításáig, és így a páciensek (ügyfelek) részvételének maximalizálását a gyógyításban.

Az Országgyűlés tavaly december elején fogadta el azt az egészségügyi „salátatörvényt”, amely a Nemzeti
Betegfórum megalakítását is jogszabályba foglalta. A Nemzeti Betegfórum többek között az egykori Nemzeti Egészségügyi Tanács feladatait viszi tovább.
A Terápiás Együttműködésért az Egészségügyben Közhasznú Egyesület (TEREK Egyesület) fő célkitűzése a terápiamenedzsment fejlesztésének elősegítése interdiszciplináris módon. Szándékuk és törekvésük a
különböző szakmák, tudományágak, és érintettek közötti együttműködés, valamint az ügyfélközpontú szemlélet fejlesztése hazánkban, mely magasabb minőségi szintű szolgáltatásokat eredményez az egészségügyben.

A szakmai konferencia helyszíne:Emberi Erőforrások Minisztériuma, 1051 Budapest, Arany János u. 6-8.
VIII. emeleti nagyterem
A szakmai konferencia időpontja:
2012. november 9. (péntek)
9:00-13:25
A szakmai konferencián a részvétel ingyenes, kérjük jelenlétével tisztelje meg rendezvényünket!

Részvételi szándékát e-mailen a vekas.anna@vmkomm.hu címen vagy telefonon a 270-2822-es számon várjuk.
Mellékelten küldjük az esemény tervezett programját.

Egészségérték a gyakorlatban
A Nemzeti Beteg Fórum Indító konferenciája
a TEREK Egyesülettel közösen
Helyszín: EMMI, Arany J. u. 6-8. VIII. emeleti nagyterem
Időpont: 2012. november 9. péntek
Kiemelt vendég: Nicola Bedlington, a European Patient Forum Igazgatója
Védnökök: Dr. Szócska Miklós, Dr. Cserháti Péter
I. Egészségérték kooperáció: betegközpontú stratégiák a rendszer és az egyén együttműködésének
tükrében
9:00 -9:10 Bevezető Lantos Zoltán, Pogány Gábor
9:10 -9:30 Európai egészségpolitika, a betegek ernyőszervezeteinek szerepe Nicola Bedlington,
European Patient Forum
9:30 -9:50 Nemzeti egészségpolitika, az NBF szerepe Szócska Miklós, EMMI
9:50 -10:10 Betegigényekre szabott hatékony rendszermegoldások Pogány Gábor, NBF
Előkészítő Választmány
10:10 -10:30 Egészségérték az egészséggazdaság szolgálatában Lantos Zoltán, TEREK
10:30 -10:45 Kérdések és válaszok
10:45 -11:15 Szünet
II. Egészségérték kooperáció: erőforrás-menedzsment Moderátor Papik Kornél, Budai Egészségközpont
11:15 -11:30 Eszközrendszerek és rendszereszközök Csépe Andrea, TEREK Egyesület
11:30 -11:45 e-Health Szege Zoltán, EEMI e-health iroda vezetője
11:45 -12:00 Az egészségnyereség valós előállítási költsége Mészáros Kinga, ifiMETA
12:00 -12:15 Diszkusszió
III. Egészségérték kooperáció: humán oldal Moderátor Pilling János, SE Magatartástudományi Intézet
12:15 -12:30 H ozzátartozói gondozás ? Euro Carers Study Molnár Marietta, Inkofórum
12:30 -12:45 Bálint módszer és praxisközösség a gyakorlatban Harrach Andor, Bálint Mihály
Pszichoszomatikus Társaság
12:45 -13:00 Orvosok kompetenciafejlesztése Cserháti Zoltán, EEMI
13:00 -13:15 Diszkusszió
13:15 -13:25 Zárszó Pogány Gábor, Lantos Zoltán
A programhoz kapcsolódóan: sajtóbeszélgetés, e-book az előadásokról, online közvetítés

Megrendezés dátuma: 2012 november 10.
Bővebb információ: www.medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/novembertol_lesz_nemzeti_betegforum

Adta hírül a meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 1 = nulla

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 11:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 23:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 12. hétfő, Ernő napja van.
Az év 03. hete és 12. napja.
Holnap Veronika napja lesz.

1458. Özvegy Hunyadi Jánosné és testvére Szilágyi Mihály egyrészről, úgyszintén másrészről Garay László nádor és hitvese Alexandra Szegeden viszályaikat szerződésilegmegszűntették.


1522. II. Lajos király mennyegzője BudánMária osztrák főhercegnővel, aki már 1521december 11-én koronáztatott meg királynévá.

Ladányi Mihály: Téli vers

"Fagyott tócsák között bukdácsol január
rossz autóbusza. Harmincegy ablakán túl
az év hadifoglyai, a csüggeteg fák
borotválatlanul, soványan ácsorognak.
...Tavasz, találj rám,
legyen fölszag a szélben,
vakondtúrás a fűben!

Rügyezzenek ki ujjaimból
az elfagyott cirógatások!"

Időjárás

2026-01-12, 04:06
Clear sky
WNW
Clear sky
-5°C
3.8 m/s
Apparent: -10°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 63%
Szél: 3.8 m/s WNW
Széllökések: 14.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /3% / Rain
Napfelkelte: 07:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com