Varjúsimogató: ahol a félelem mosollyá szelídül

A varjak nem azok, akiknek gondoljuk őket. Rengeteg mítosz és babona kötődik hozzájuk, sajnos inkább negatív viszonylatban. A keresztény kultúrában a magány és a sátán szimbóluma, Kínában a gonoszság megtestesítője, míg Japánban szent állatként tisztelik. Pedig a legintelligensebbek a szárnyasok között, és a legfejlettebb agy is az övék. Egyszóval zsenik, akik képesek játszani a játék […]

A varjak nem azok, akiknek gondoljuk őket. Rengeteg mítosz és babona kötődik hozzájuk, sajnos inkább negatív viszonylatban. A keresztény kultúrában a magány és a sátán szimbóluma, Kínában a gonoszság megtestesítője, míg Japánban szent állatként tisztelik. Pedig a legintelligensebbek a szárnyasok között, és a legfejlettebb agy is az övék. Egyszóval zsenik, akik képesek játszani a játék öröme miatt, és megjegyzik az embert, ha bántja őket. Akár generációkon keresztül átadják az információkat. Mi, emberek mégis tartunk tőlük, mert egyre többen vannak a városban, holott magunknak köszönhetjük, hogy ezek a madarak manapság velünk élnek.

Még a nyár végén, amikor hétvégente a pesti alsó rakpartot a gyalogosok vehették birtokba, a Viadukt bár sarkánál, egy asztal körül több ember nézelődött. Az asztalon két varjú állt, körülöttük emberek, akik beszélgettek, és csodálták a fekete tollazatú szárnyasokat. Amikor az asztalhoz értem, az egyik varjútartó srác éppen pakolta össze a cókmókját és a varjút, akit nemes egyszerűséggel Madárnak nevezett el. Viszont Pintér Attila, a varjúsimogatás főszervezője és Veres Dorottya önkéntes varjúsegítő készségesen állt az érdeklődők rendelkezésére.Attila elmesélte, hogy a varjúsimogatás ötlete onnan indult, hogy a XIII. kerületben a szaporodó feljelentések miatt varjúbefogókat, úgynevezett Larsen-csapdákat tettek ki, hogy élve fogják be az állatokat. Amikor Attila megkereste a kerületi tisztviselőt, a hivatalnok elmondta, hogy több megkeresést kaptak azzal kapcsolatban, hogy a madarak emberekre támadtak, és egyesek már attól féltek, hogy valakinek kivájják a szemét a szárnyasok. Ekkor határozott úgy a kerület, hogy csapdákkal orvosolják a problémát. Attila kerületi lakosként nem nézte jó szemmel, hogy a szárnyasokat így fogják be. Egy percig sem gondolta, hogy a varjak vadállatok lennének, és örömükben támadnak emberekre.

Nem akartak bántani

Amikor ezek az esetek történtek, a varjak éppen a fészkelési időszak végén jártak. Érdemes tudni, hogy a varjak fészekhagyók, vagyis a fiókák kirepülnek valahogy a fészekből, de utána a földön randalíroznak, amíg nem erősödik meg a szárnyuk kellően, hogy vissza tudjanak repülni a biztonságot nyújtó fészekbe.
Ilyenkor a szülők kellő távolságból figyelik a csemetéjüket, és ha az ember feléjük közelít, netán meg akarja fogni a kicsinyüket, akkor hangos rikácsolásba kezdenek, és ha ez nem segít, fizikálisan is megpróbálják el­ijeszteni a fiókára leselkedő veszélyt.
Ugyanis félelmet szeretnének kelteni, nem pedig bántani.

Az eset kapcsán Attila pár emberrel összefogott, és felvette a kapcsolatot Veres Dorottyával is, aki már régóta ment madarakat, de a Varjúház is segítségükre volt. Petíciót írtak, több mint kétszáz aláírás összegyűlt, majd Attila szervezett egy tüntetést annak érdekében, hogy a csapdákat távolítsák el a kerületből. Már megvolt a tüntetés helyszíne és időpontja, viszont a csapdákat az esemény előtt két nappal eltávolították a kerületből. Ekkor Attila úgy gondolta, hogy az eseményt ennek ellenére megtartják, csak nem tüntetés lesz, hanem varjúsimogatás. Így az emberek közelebbről megismerhetik ezeket az ébenfekete tollú, szerethető szárnyasokat. Sokan azt sem tudják, hogy vannak emberek, akik segítenek a bajba jutott madarakon, de ők úgy gondolják, hogy nekik is joguk van az élethez.

Az első rendezvény annyira sikeres volt, hogy Attila elhatározta, ezt többször meg kell ismételni, hogy elinduljon a kommunikáció a varjakkal kapcsolatban. Ezt követően többször is rendeztek a rakparton varjúsimogató találkozókat, de részt vettek idén gyermektáborban is, ahol a kicsiknek is megmutatták a madarakat testközelből, valamint egy steampunk rendezvényen is szerepeltek (a kézművességen, tárgykultúrán túl a divatra, zenére is kiterjedő, a science fiction és a fantasy határán húzódó mozgalom Dürer kerti vásáráról és összejöveteléről korábban a Visszhangban is írtunk. Ez a közösség különösen tiszteli, szimbólumként is viseli a varjakat – a szerk.).
Simogatás után mosolygás

Attila elmondta, hogy ezek a találkozások azért jók, mert jobban megismerik az emberek a madarakat, így már nem félnek tőlük. Olyan legendákat oldanak fel, mint a „varjú vájja ki a szemedet”. Ez a mondás azért maradt meg, mert amikor egy embert annak idején felakasztottak, a varjak a legkönnyebben megközelíthető testrészt, vagyis a szemet vették célba először. Tehát ha valaki ezt kívánta egy embertársának, egyszerűen nem akarta az élők sorában látni őt. Az is tévhit, hogy a varjak emberre támadnak. Inkább csak ijesztgetésről van szó, és a csőrükkel bökdösik az ember fejét, vagy a hátához repülnek, és megpróbálják kicsit megtaszajtani, ha úgy érzik, veszélyeztetik a fiókákat. Semmiképp sem támadásból teszik, hiszen mindössze félkilós állatokról van szó.

Az sem igaz, hogy a varjak lefejeznének más madarakat vagy elfogyasztanák más állatok agyát (ezt a pelék szokták tenni). A varjak amúgy is inkább a belsőségeket szeretik, mint például a gyomor vagy a lép, de egyáltalán nem vérszomjas madarak. A szervezők folyamatosan mesélnek a varjakról az érdeklődőknek, minden kérdésre válaszolnak, hogy eloszlassák a tévhiteket. A rakparton is voltak, akik félve jöttek oda hozzájuk, de fél óra elteltével csupa mosollyal távoztak. Az is nagy segítség ilyenkor, hogy adományokat hoznak az érdeklődők – például rizst, tojást, gyümölcsöt –, de bármikor lehetőségük van arra is, hogy a visszaváltott műanyag palackok árát egy-egy madármentő egyesületnek utalják.

Okosak, akár a gyerekek

Nem kétséges, hogy a varjak rendkívül okos állatok, intelligenciaszintjük megegyezik egy 5-7 éves gyermekével. Értelmük és okosságuk a tudósokat is lenyűgözi, amit rengeteg kísérlet támaszt alá. Talán az olvasók is látták azt a felvételt, ahol egy poharat félig töltenek meg vízzel, és a pohár környékén köveket helyeznek el szétszórva. A varjú egyszerűen fogta a köveket, és annyi kavicsot tett a pohárba, hogy a vízszint megemelkedjen, és elérje a vizet. Egy másik kísérlet során egy kis élelmet tettek egy odúba, egy dróttal egyetemben. A varjú addig forgatta, alakította a drótdarabot, amíg azzal ki tudta piszkálni a beszorult ételt. Volt olyan kísérlet is, ahol 12 lépésből álló feladatsort oldott meg egy madár. Ez érthető, hiszen az agyukban egyes helyeken kétszer annyi neuron van, mint az embereknél. Ez pedig már nem ösztön, hanem intelligenciaszint.
A varjak városi jelenlétét sajnos mi, emberek idéztük elő azzal, hogy beépítettük a mezőgazdasági területeket, valamint kivágtuk az erdőket, ahol ezek az állatok fészkeltek, ezért kénytelenek voltak közelebb jönni hozzánk.
A városban a vetési varjakkal és a dolmányos varjakkal találkozhatunk, ők napfelkeltétől napnyugtáig aktívak. Egy varjút megszelídíteni nemigen lehet, barátságot kötni velük annál inkább. Nagyon szeretik a diót és a főtt tojást. Ha valaki kedvet érez hozzá, megpróbálkozhat azzal, hogy mindennap visz egy a közelben lakó varjúnak elemózsiát. A varjú egy idő után megismeri majd, és különös kapcsolat alakulhat ki madár és ember között. Azt is kevesen tudják, hogy a varjúpár akár több évig is együtt marad, és a fiókák sem hagyják el azonnal a szüleiket, miután megtanultak repülni. Városokban általában 1-2 fiókája születik egy varjúpárnak, és sajnos sokan nem is élik meg a felnőttkort, mert a szülők nem tudják biztosítani a megfelelő táplálékot nekik. Egy varjú akkor lesz igazán szelíd, ha fióka korától neveli az ember.

Szinte szomszédaink

Veres Dorottya, akinek a varjúját a helyszínen megsimogathatták az érdeklődők, a Visszhangnak elmondta, hogy 12 éve foglalkozik madármentéssel. Akkoriban egy társasházban lakott, és a történet egy kis rozsdafarkúval indult, amely kiesett a fészekből. Aztán a madárka testvérét is meg kellett menteni, majd egyszer csak azt vette észre, hogy mindenhol madár van a lakásban. Végül a dolmányos varjak mellett kötelezte el magát, ugyanis ők a legszociálisabbak. Egyszerűen szereti nézni a röptüket, mert olyankor is kitekintenek jobbra-balra, állandóan érdeklődve a környezetük iránt. Emellett hihetetlen játékos lények.

Most Kőbányán lakik egy kertes házban, ahol a „kemény mag” 10 madarat jelent jelenleg, de ez akár 80 szárnyasra is felduzzadhat, főleg a költési időszakban. A neve egyre ismertebb a madármentők köreiben, sokszor hozzá irányítják azokat, akik fiókát találnak, és nem tudják, mitévők legyenek. Dóri hálás, hogy Attilával karöltve létrejöttek ezek a találkozók, mert az emberek nyitottabbak lesznek a madarakkal kapcsolatban, és az ilyenkor beérkező ételadományok is nagyban segítenek az állatok etetésében. Attila elmesélte, hogy szívesen veszik az önkéntesek jelentkezését is, akik egy-egy madár orvoshoz szállításában tudnak segíteni, de a rendezvényeken is jól jön a segítség. A jövőben szeretnének óvodákba és általános iskolákba, vagy akár idősek otthonába is ellátogatni, hogy minél többen megismerkedjenek ezekkel az intelligens madarakkal, akik szinte a szomszédaink.

(megjelent: Népszava, 2024. 11. 09.)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.