Nem csak a bulizásban segítik a kerekesszékeseket

Mozgássérültként közlekedni még kísérővel is alapos tervezést igényel. A zoom.hu kipróbálta, a sors közbeszólt.

Egészséges emberként nehéz belegondolni abba, hogy vannak, akiknek a küszöb átlépése is megoldhatatlan feladat, pedig szívesen járnának-kelnének a lakóhelyükön.

Ennek fényében különösen elkeserítő, hogy az ország közel 800 ezer lakótelepi lakásának töredéke akadálymentesített. Korcz Józsefné Marika Budapesten, a XI. kerületben él, egy kilencedik emeleti lakásban, rámpa persze sehol. Két éve stroke-ot kapott, nehezen mozdítja a lábát és a kezét. Egyedül él, még a házat sem kéne elhagynia a bevásárlásokhoz, a földszinten van egy kisbolt, de itt jön a képbe a küszöb: nem mer elindulni, attól fél, hogy elesik benne. Egyébként kerekesszékkel közlekedik, de néhány métert a saját lábán is meg tud tenni, a szék épp befér a liftbe, a ház bejáratánál lévő lépcsőkön le tud menni, ha van segítsége. De általában nincsen.

A Mozduljunk ki! Egyesület többek között azzal a céllal jött létre, hogy segítse azokat a fiatal mozgássérülteket, akiknek régi vágya, hogy önállóan, szülői támogatás nélkül vegyenek részt koncerteken és fesztiválozhassanak – ahogy általában minden fiatal -, de állapotuk miatt ez szakmai segítség nélkül nem megoldható.

A projekt ötletgazdái és szakmai vezetői, Zsolnay Dóra és Teofilaktu Alexandra 2006-ban konduktorként végeztek a világhírű Pető Intézetben. Évekig érlelődött bennük a kérdés, hogy miként tudnák segíteni mozgássérült kortárasaikat a kikapcsolódásban.

​A duó 2016-ban Csángó Dániellel egészült ki. A fiatalember 20 évesen kerekesszékbe került egy autóbaleset miatt. Hosszas küzdelem után sikerült elfogadnia az állapotát és újra teljes életet élnie. A saját tapasztalataiból merítve képviseli a fogyatékos emberek ügyét és segíti sorstársait. Az egyesület tavaly hivatalos formában is bemutatkozott a Sziget Fesztiválon. Néhány napja pedig ott voltak a Rehab Critical Masson, ahová már nem csak fiatalokat kísértek el, hanem többek közt Marikát is.

A dolog egyszerű: aki szeretne kerekesszékkel kimozdulni, az keresse fel az egyesület honlapját és jelentkezzen! A szervezet konduktorokból és konduktor hallgatókból álló csapata mindenben segít, legyen az evés-ivás, mosdóhasználat, kerekesszékkel történő helyváltoztatás, a székből ki- és beszállás, pénzhasználat, kommunikációs nehézségek leküzdése, tájékozódás a helyszínen.

Így találtam magam a XI. kerületi panelház előtt, ahol Pesthy Rebecca konduktor hallgatóval együtt csóváltuk a fejünket: nem hogy rámpa nincsen, de a lépcsőfokok is magasak. Rebecca egyébként pont egy szórakozóhelyen találkozott Csángó Dánielékkel, s lett később önkéntes. Azt mondja, nagyon fontos lenne az emberek érzékenyítése, hogy tegyünk valamit a közöny ellen.

Szóba jön egy kerekesszékes férfi, akivel a múltkor találkoztam, épp a közelben: ő arról panaszkodott, az akadálymentesítésnek hála nem tud ott felszállni a villamosra, ahol lakik, ezért néhány megállót odébb kell mennie, mert ott ismer egy helyet, ahol úgy adja ki a szegély, hogy fel tud szállni segítség nélkül is. Mert egyébiránt ha segítséget kér, általában elfordulnak tőle az emberek, mert azt hiszik, kéreget.

Mozgássérültként közlekedni még kísérővel is alapos tervezést igényel, pláne, ha pontosan, időre szeretnénk valahová eljutni, mert többek közt tudni kell, hogy mikor és hol érkezik alacsony padlójú jármű. Nekünk most szerencsénk van, úgy 400 méter séta, várakozás egy akadálymentesített járműre, átszállásnál megint rostokolás, végül minimális séta vár ránk.

A BKK ugyan a honlapján és a megállókban is kiírja, hogy mely buszok alacsony padlósak, de ez csak hozzávetőleges. Nem árt telefonálni, bár ez sem mindig megoldás: a központ munkatársai nem mindig értenek egyet a menetrendet illetően. Az idő könnyen megszalad, bárhová indul is a mozgássérült ember, nagyon sokat rá kell számolni, hogy ne csússzon ki belőle. És ne feledjük el, ez a jóllakott Budapest, vidéken simán előfordul, hogy nemcsak alacsony padlós, de semmilyen busz nincsen.

Marika a barátnőjével, Andreával vár bennünket. A Facebookon ismerkedtek meg, egy stroke-os csoportban. Először találkozunk személyesen, öröm látni, hogy az első pillanattól baráti és bizalmas a viszony Marika és Rebecca között, bár másként ez nem is menne.

A kerekesszék a lakással szemközti tárolóban van, ami egyrészt szerencse, mert nem foglal helyet a kevés négyzetméterből, de gond is egyben, mivel csak egy segítő tudja elővarázsolni a száradó ruhák és gördeszkák közül.

Mindenki elmegy a mosdóba, mert ezt is bele kell tervezni a programba: a kerekesszékes nem tud csak úgy elszaladni a vécére, ha szükségét érzi. Ezért sokan inkább nem isznak, nem esznek napközben.

Ha nem működik a lift, aki a kilencedik emeleten lakik és mozgássérült, nem megy sehová. Most működik, a szűk folyosón azonban alig fér el a szék és a segítő manőverezés közben. A lépcsők előtt ki kell szállni a székből. Van korlát, van segítő, a boltba érkezők kicsit türelmetlenül toporognak, de nem mernek szólni.

Miközben jövünk le a kilencedikről, kiderül, hogy van jogosítványom, Marikának meg autója. Meg is szavazzuk, hogy azzal megyünk, így rengeteg időt és nehézséget spórolunk meg. Nagyon pontosan kell a járdához manőverezni, hogy a székből viszonylag egyszerű legyen az ülésbe huppanni, a széket sokadik nekifutásra sikerül a csomagtartóba szuszakolni, de megvagyunk. A kocsi egyébként kihasználatlanság és banki tartozás miatt eladó.

Megint szerencsénk van, sikerül a Rehab Critical Mass gyülekezőjéhez közel parkolóhelyet találni. Még másfél órát kell várni a kezdésig. Beszélgetünk. Arról, milyen érzés, hogy az egyik pillanatban az ember még jól keres, pörög az élete ezerrel, intézi a dolgait, a másik percben meg nem tud fölállni, hogy kinyissa az ajtót, mert éppen stroke-ot kapott. Azóta meg a teljes kiszolgáltatottság és a segély. Marikának van egy gyönyörű lánya, mutat róla fényképet, nemrég ment férjhez, ha tud, jön, de neki is kevés az ideje.

Mind többen vagyunk a téren, megoldandó dolog, ok a szomorúságra ezer van (csak néhány példa: akadálymentesítés, integráció, rehabilitáció, munkalehetőségek, ápolási díj), mégis önfeledten vidám a hangulat.

Közel egy óra alatt átvonul a menet a Clark Ádám térről a Szent István térre, a színpadon műsor, egy kis csevej az időközben összegyűlt barátokkal, egy lángos, aztán meg is vagyunk. Már csak vissza kell menni, ugyanúgy.

Forrás: zoom.hu

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .