Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

A tudomány mai állása - Strasszer Andrea m*sora
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Iola Pamela az épek között is versenyez

- 2017. október 13. 11:45 - 1809 megtekintés

Baranya egyik legtehetségesebb fiatal lány asztaliteniszezője a még csak 13 esztendős Iola Pamela, a Pécsi Tüke SE sportolója. Ez azért is nagy szó, mert az ifjú hölgy hallássérült, siketen született, azok a szülei és a nagyszülei is. Ő az egyedüli gyermek, a családban immár az ötödik generáció, aki ilyen fogyatékossággal él. Pécsett laknak, de Pamela Kaposváron egy speciális iskolában tanul.

Pamela nyolcéves kora óta játszik, előtte versenyszerűen úszott, aztán sportágat váltott. A PEAC-ban kezdte el ütögetni a kaucsuklabdát, majd a Tükébe igazolt. Azért oda, mert követte első edzőjét, Szuhanyik Józsefet, aki azóta is foglalkozik vele.

– Bár a labdajátékokat is szeretem, a helyzetem miatt csak egyéni sportág jöhetett számításba – mesélte Pamela. – Kitűnően érzem magam a Tüke SE-ben, jó a társaság, kiváló a kapcsolatom az edzőmmel is. Hetente háromszor van edzésem, nem hagynék ki egyet sem. Csak akkor hiányzom, ha beteg vagyok.

A lány – bár nem hallja a pattogó labda hangját – idén eddig már több versenyen sikeresen szerepelt, ott volt júliusban a siketlimpián, a hallássérültek világjátékán Törökországban a magyar csapat tagjaként a tízes mezőnyben hetedik lett. Egyéniben a több mint 200 induló között helyezetlenül végzett, de ahogy említi, tapasztalatszerzésnek kiváló lehetőség volt. Ott minden sportágat figyelembe véve ő volt a legfiatalabb résztvevő.

Novemberben Szegeden rendezik meg a hallássérültek diák­olimpiáját, azon is ott lesz. Olykor az épek között is versenyez, jelenleg 36. a mindenkit beszámító hazai korosztályos ranglistán.

Sportos család a miénk, édesanyám több sportágat kipróbált már, édesapám leragadt egynél, focizik– mondja Pamela.– Bátorítanak, ez sokat jelent számomra. Nagyon szeretnék kijutni a hallássérültek ifjúsági olimpiájára, ami 2019-ben Argentínában lesz. És ha már ott leszek, egy éremnek is nagyon örülnék. Azonban ez még messze van. Egyébként a civil életben az a célom, hogy leérettségizzem, és majd még tovább tanuljak. Legszívesebben a sport felé szakosodnék.

A Tükénél a lányt tehetségesnek tartják, örülnek, hogy a színeikben sportol. A fejlődéséhez minden segítséget megadnak.

Négyévente rendeznek siketlimpiát

A siket sportolók nem vesznek részt a paralimpián, mivel ott a hallássérülteknek nincs külön kategóriájuk. A siketlimpia négyévente, az olimpiát követő évben a siketek nemzetközi sportszövetsége, az International Committee of Sports for the Deaf által megrendezett világjáték. Nyári és téli változata is van. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismeri. Az idén július 18–30. között lezajlott 23. Nyári Siketlimpián, a törökországi Samsunban 27 magyar sportoló versenyzett, köztük Iola Pamela is.

Forrás:bama.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy * = 12

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 5. péntek, Vilma napja van.
Az év 49. hete és 339. napja.
Holnap Miklós napja lesz.

1251. IV. Béla kiváltságlevele a magyarországi zsidók számára. Ennek tartalma: a keresztény egymaga nem tanúskodhatik zsidó ellen, kell zsidó tanút is alkalmazni. Ha a keresztény a zsidót megveri, bírságot fizet a kincstárba, ha megsebzi, a birságon felül a sértettnek a gyógyítási költségeket is megfizeti. Aki zsidó gyilkolása miatt gyanúba esik, párviadallal köteles magát igazolni.


1906. Megnyitották a budapesti Szépművészeti Múzeumot, Schickedanz Albert alkotását.


Áprily Lajos: Hóban

Az erdőszélen lopva róka jár,
s csapás végén havas bozótba fordul.
Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,
a hó a sí alatt halkan csikordul.

A köd mögül rekedten szól a "kár",
jeges bajusszal ballag a favágó,
az útnál megváltó napokra vár
s vércseppeket hullajt a kecskerágó.

Felborzolt tollal ül a hím-pirók,
hózúzmarát szitál az ág le rája,
félálomban lát nyár-illúziót
s olyankor szól althangú fuvolája.

Időjárás

2025-12-05, 21:40
Overcast
NNW
Előjelzés
9°C
2 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1010 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 2 m/s NNW
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /82% / Rain
Napfelkelte: 07:15
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com