Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kalendárium
62
hallgató

Egyedülálló kezdeményezés: akadálymentes turizmust ajánlanak a sérülteknek

- 2018. július 17. 13:47 - 1092 megtekintés

Az akadálymentes turisztikai lehetőségek közt nem igazán bővelkedik hazánk. Megyénkben sem számottevő az olyan attrakciók száma, amelyek kimondottan a fogyatékkal élők részére nyújt aktív kikapcsolódást.

– Isten hozott mindenkit a csend és a friss levegő településén – nyitotta meg a III. Mátrai Nemzetközi Egészségturisztikai Konferenciát a házigazda település polgármestere. Holló Henrik ismertette: a falu törekvése, hogy a jövőben teljes mértékben akadálymentesített övezetté váljanak, ahová a mozgáskorlátozott vagy fogyatékkal élő turisták is szívesen ellátogatnak és könnyedén meg is tudnak majd közelíteni.

– Mindössze négyszáz állandó lakosa van a településnek, ám ez a turisztikai szezonban mindig magasabb – kezdte ismertetőjét a vezető. – Nagyon jó adottságokkal rendelkezünk. A Károlyi-kastély az egykori nemesi család rezidenciája volt, szomszédságában az Ivócsarnok áll, amelyben a kénes gyógyvíz a „parádi víz” található. A vizet a helybeliek csak cseviceként emlegetik. Emellett a klíma is kitűnő, jó a levegő, nincs parlagfű. Bár nem turisztikai látványosság, de hozzánk tartozik a ma már romos és elhagyatott üveggyár, amely valamikor világhírűvé tette a falut és nemcsak presztízs volt itt dolgozni, hanem számos család megélhetést biztosította a sokszor apáról fiúra öröklődő szakma. Ma már csak a múzeum őrzi a megmentett értékeket. Az önkormányzat döntött: a falut átállítják a turizmusra, az egészségturizmuson belül a paraturizmust fejlesztenék – hangsúlyozta a vezető.

Dr. Zsarnóczky Martin, a Matra Resort ­projektvezetője a tanácskozáson kifejtette, tanulmányokat, felméréseket készítettek és kidolgozták az akadálymentes turizmus tervezésének folyamatait. Ez azt eredményezi, hogy fizikai, illetve értelmi képességeiben akadályozottak számára is elérhetővé és élvezhetővé teszi az ép társadalom utazóinak kínált turisztikai szolgáltatásokat.

Mozgáskorlátozottak ­számára jól járható tanösvényt építenek augusztusban, majd terveik szerint rendszeresített akadálymentesített autóbuszjáratok közlekedését is biztosítanák a jövőben. Hozzátette, a fogyatékkal élő személyek turizmusának alapvető feltétele, hogy az abba bekapcsolt szálláshelyek is akadálymentesek legyenek, hisz az utazás, az élményszerzés és a pihenés iránti vágy bennük is él.

A Mátrai Nemzetközi Egészségturisztikai Konferencia témája volt többek között a parasport és az akadálymentes turizmus kapcsolata-integrációja is, amelynek apropójaként a településen rendezték meg a néhány napos edzőtáborukat a karate parasportolók – tudatta Hodunov Edvárd, a Magyar Karate Szakszövetség Parasport Bizottság vezetője. Elmondta, hogy a családi és szakmai segítségen túl a társadalmi elfogadás, a megfelelő környezet kialakítása is nagyon fontos és a mátrai falu ebben kiemelkedő. Országosan egyedülálló kezdeményezése pedig a többi település számára is példaértékű.

——————————————————————————————————
Kerekesszékben is biztonságban

A rendezvényen jelen volt Kalmár Árpád, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke is, akinek nevéhez fűződik a fogyatékkal élő emberek ­önvédelmi módszerének kitalálása. Dr. Garamvölgyi László, a Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója beszámolt arról, hogy bár nagy a látencia, de évente több mint kétezer olyan bűncselekmény történik, amelyben kerekesszékesek, vagy fogyatékkal élők az áldozatok. – A nemzeti bűnmegelőzési stratégiába szervesen illeszkedik az a program, amelynek az egyik része épp az, hogy az elesettek, a fogyatékkal élők is meg tudják magukat ­védeni. A programban nemcsak a kerekesszéket használók vesznek részt, hanem például látássérültek is. Tavaly Siófokon rendeztek hasonló, önvédelmi technikát is tanuló parasportolók számára tábort. Számukra szükséges a megfelelő felkészülési helyszín is és Parádsasvár jövőre otthont adhat egy nagyszabású nemzetközi edzőtábornak, vagy akár egy rangos versenynek is – közölte rendőr dandártábornok.

Forrás:Heves megyei hírportál

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 3 = hét

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 8. szerda, Mihály napja van.
Ma van a(z) Anya nélkül nevelkedő gyermekek napja, Nemzetközi Vöröskereszt napja.
Az év 19. hete és 129. napja.
Holnap Gergely napja lesz.

1440. Erzsébet özvegy királyné házi koronáját, mellyel 1438-ban megkoronáztatott és más ékszereit Eizinger Ulriknak 2500 forint erejéig elzálogosította.


1490. Ulászló Szapolyai Istvántól, vesztegetve szavazatot vásárol. Cserébe elzálogosítja a lublói és a podolini várakat.


József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton-
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com