Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
51
hallgató

Gyermekeknek gyűjtött adományokat a tamási Látássérültek Esélyegyenlőségéért Egyesület

- 2019. december 16. 8:19 - 1050 megtekintés

Majdnem egy héten keresztül reggeltől estig gyűjtötték az adományokat a tamási Látássérültek Esélyegyenlőségéért Egyesület tagjai a helyi Bokréta ABC-ben. Az eredmény felülmúlta a tavalyit.

Az idei évben már a negyedik alkalommal fogtak össze a város egyesületének látássérültjei, gyengén látói. December másodikától hetedikéig próbálták meggyőzni a Bokréta ABC-ben vásárlókat, hogy adományozzanak. A boltban várakoztak, a számukra kialakított külön kis helyen, és délelőtt, valamint délután kettesével váltották egymást. – Sok mindent gyűjtöttünk össze, összesen 256 ezer forint értékű árut, főleg tartós élelmiszer és édesség formájában, amit a vásárlók a boltban vettek meg és adták oda tagjainknak. Az árukat kedden csomagoltuk, dupla csomagokba, amelyekből kétszer hetven darabot készítettünk. Az egyikben voltak a nehezebb áruk, liszt, cukor, rizs, a másikban az édességek, a szaloncukrok, a tábla csokik, a kis rostos üdítők. A dupla csomagokat juttattuk el a Würtz Ádám iskolában működő alapítványhoz, amely a rászoruló gyermekeket támogatja. Mivel nekünk is vannak ifjú tagjaink, gyerekek, és közülük is vannak nehezebb körülmények között élők, így ők is kaptak a csomagokból. Az idén tízet osztottunk ki nekik – mondta Kudari Lászlóné, a tamási Látássérültek Esélyegyenlőségéért Egyesület elnöke. Elmondta még, hogy tagjaik szívesen gyűjtötték az adományokat, jó érzés volt a számukra, hogy szebbé tudják tenni ennek a néhány gyermeknek az ünnepeket. Korábban lapunknak arról beszélt, hogy az ünnepek előtti adománygyűjtések fontos részét képezik tagjaik életének. Azért, hogy egy látássérült embernek megmaradjon az önbecsülése, fontos, hogy ne csak kérjen, adni is tudjon, hiszen ők is teljes értékű emberek. Mint elmondta, az elfogadás az, amivel a látássérülteket, gyengén látókat, vakokat segíteni tudja a társadalom. ————————————————————————————————————————– Minden adomány helyben maradt A december első hetében zajló adománygyűjtés kiegészült a Bokréta ABC üzemeltetőjének jótékonyságával is. Mint kiderült, a vezetőségi döntés alapján minden összegyűjtött ötödik forinthoz adtak egy forintot. Az így összegyűlt körülbelül 50–60 ezer forint adományban pedig a helyi Aranyerdő óvoda és bölcsőde részesült, hogy az összegből a gyerekeknek játékokat tudjanak vásárolni. A gyűjtés során az is kiderült, hogy azok az emberek is adakoznak, akikről tudják, hogy nem a legjobb körülmények között élnek. Mivel a tamási lakosok fontosnak tartják, hogy tudjanak arról, hova juttatják el az adományaikat, ezért külön öröm volt az egyesület számára, hogy az idei évben szintén minden összegyűjtött forint a városban maradt. (Forrás: Tolna megyei Hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy * = 24

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 10:58
Overcast
S
Előjelzés
3°C
3.9 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 3.9 m/s S
Széllökések: 10.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com