Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szivárvány - magazinm*sor vendégekkel és érdekes témákkal
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Az új technikai csoda nagy segítség a mozgás-korlátozottaknak is

- 2009. március 17. 9:41 - 3889 megtekintés

Egy új, fülhallgatónak tűnő japán fejlesztésű eszköz alapvetően megváltoztathatja sok elektronikai eszköz kezelését, és a mozgáskorlátozott emberek életét is megkönnyítheti.

A készülék úgy néz ki, mint egy fülhallgató, de infravörös érzékelőkkel van felszerelve, ami a fül apró mozgásait érzékeli, amit az arc mimikai izmai okoznak. A „Mimi Switch”, vagy „Ear Switch” egy mikro-számítógéphez csatlakozik, ami elektronikus eszközöket tud irányítani, vagyis az eszköz egy kéz nélkül használható távirányító, bármihez, írta meg a Yahoo! News. Az eszközt pislogással, hunyorítással, az orr mozdulataival, mosollyal, szinte bármilyen arcmozdulattal lehet vezérelni, és folyamatosan tanulja a használó arcmozdulatait, mondta el a feltaláló, Kazuhiro Taniguchi, az Oszakai Egyetemről. A készülék, ami várhatóan 2-3 év múlva jelenhet meg, nagyon széles körben használható lesz. Mozgássérült emberek életét könnyítheti meg, a szokásostól eltérő arcmozgások esetén értesítheti az orvosokat, de sok más alkalmazási területet el lehet még képzelni. Hírforrás: ma.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt + = 9

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 1. péntek, Fülöp, Jakab, A munka ünnepe napja van.
Ma van a(z) Munkavállalók Szolidaritási napja.
Az év 18. hete és 121. napja.
Holnap Zsigmond napja lesz.

1833. Deák Ferenc első megjelenése az országgyűlésen. Ő, mint Zala vármegye követe, életkora harmincadik életévében jelent meg Pozsonyban.


1890. A munkásság először ünnepli meg május elsejét Európa szerte.


József Attila: Május

A rengő lomb virágban ég
és készül a gyümölcsre,
a nyílt uccára lép a nép,
hogy végzetét betöltse.
Iramlanak bogarak,
friss jelszavak repülnek.
S az aranyba vont ég alatt,
-mert beköszönt az ünnep -
a szabadság sétára megy.
Hős népe ágat lenget,
s ő kézenfogva vezeti
szép gyermekét, a rendet!

Időjárás

2026-05-01, 22:48
Clear sky
WNW
Clear sky
17°C
1.7 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 22%
Szél: 1.7 m/s WNW
Széllökések: 6.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:26
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com