Nem vicc, hanem szégyen

Az már a televízió „hatalma”, hogy ily módon nem lehetett egyedi ügyként kezelni az esetet, hiszen milliók tudomására jutott, és a hatalom is ráébredt: a jognak asztalánál olykor nemcsak a rendőrségnek, az ügyészségnek, a bíróságnak van helye, hanem a nyilvánosságot képviselő újságírónak is. Olykor. Talán ezt látta be az ügyészség, amikor a rabosított újságíró ellen néhány nap múltán megszüntette a nyomozást. S ezt ismerte fel az igazságügyi miniszter meg az új rend és szabadság kormánybiztosa, amikor odanyilatkoztak, hogy ideje lenne jogszabályváltozásoknak. Azaz lényegét tekintve kártékonyabb a társadalomra nézve a korrupció, mint az azt feltárni igyekvő, alkalmasint jogtalan eszközöket alkalmazó újságíró. Immár az sem baj, hogy számomra úgy tűnik fel, Draskovics Tibor (vagy bármely korábbi elődje) és Kondorosi Ferenc vagy nem olvasott újságot az elmúlt években, vagy mint egy újszülöttnek, mert végre a tévében látta, ez az eset – ami azonban korántsem vicc – új. Rabosítottak sajnos újságírókat a korábbi években is, akkor kisebb volt a közfigyelem, és szóba sem került a jogszabály-változtatási szándék. Pedig az, amit a Népszava nyilvánosságra hozott néhány éve, talán veszélyesebb volt a társadalomra, mint egy parkolási ügy. Két kollégámat államtitoksértés gyanújával rabosították, majd az egyiküket be is perelték, de sok esztendő után a bíróság a vád alól végül felmentette. És hiába volt, hogy a sajtószabadság európai szószólója, Haraszti Miklós az akkor érvényes magyar jogszabályok tarthatatlanságára hívta fel a figyelmet, melyekre hivatkozva lapunk felelős szerkesztőjét, Horváth Istvánt és munkatársunkat, Csík Ritát meghurcolták. Ahogy meghurcolták a HVG tényfeltáró újságíróját, aki a székesfehérvári maffiaügyekről – melyekben ugyancsak magas rangú rendőrök és ügyészek is érintve voltak – volt bátor írni, és akit ötévi pereskedés után csak az idén mentett fel a Legfelsőbb Bíróság. Ha valami, ez nem vicc. Nem tartozik a humor kategóriájába, hogy időnként a megfontolt cselekvés, mégis gyors reagálás helyett úgy viselkedik a társadalom, benne a való életet követő jogalkotás, törvényhozás, mint a mérges kismalac. A mérges kismalac beleesik egy mély gödörbe. Nem tud kimászni. Arra megy a nyuszi, látja a bajbajutottat, és leszól neki: várj, kismalac, mindjárt hozok segítséget. Mire a mérges kismalac: nem várok. Nos, így vagyunk mi is. Most például készül az új médiatörvény, ötpárti egyetértéssel, de valós társadalmi egyeztetés nélkül. Annak egyik passzusa szerint a „jogsértő” újságíró szerkesztőségébe, az otthonába, előzetes értesítés nélkül be lehet hatolni az illetékes szerveknek. Az újszülött – alig tizennyolc éves, a magyar jogban felnőtt korú, tehát jogképes – magyar demokráciában ez viszont már végképp nem vicc, az elmúlt napok, évek tapasztalatai tükrében – képtelenség. Megjegyzés: az amerikai alkotmányban a sajtó szabadsága a második, a magyar alkotmányban csak a XII. fejezet 61. paragrafus. Több mint kétszáz évvel előbbre is tartanak. Cikk: Népszava