Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


TCK
54
hallgató

A megélhetés, mint betegség

- 2012. október 9. 7:52 - 2800 megtekintés

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_39_hirek_1007_w_250_h_303_sorszam_1.jpg

Töredelmesen be kell vallanom: előrehaladott stádiumú megélhetésem van. Ez a csúnya betegség a magyarok több mint kilencvenöt százalékát sújtja, úgyhogy nem is volna szégyellni való, ha nem fűződne hozzá annyi előítélet.

A megélhetés cudarságát az is fokozza, hogy sosem jár egyedül, pontosabban szövődmények nélkül. Legtöbb ember az ún. munka alapú megélhetésben szenved, bár a második számú mutáció, a megélhetési bűnözés sem ritkaság. Szerencsémre ? már ha ebben az istencsapásában egyáltalán létezik ilyen ? az én kórságom munka alapú, ami viszont élethosszig tart és gyógyíthatatlan.

Ha valaki nem biztos benne, hogy van-e ilyen nyavalyája, végezze el magán a megélhetési gyorstesztet. Első lépésként vizsgálja meg, milyen járművet birtokol. Ha drága luxusterepjáró pöffeszkedik a garázsában, egészen biztos, hogy nem szenved megélhetésben, de ha egy ócska csotrogányt néz vele farkasszemet, joggal aggódhat.

Az életviteli szokásokat sem árt szemügyre venni. Aki reggel a tyúkokkal, vagy ne adj? isten a kakasokkal ébred, és egy rövid, félkómában végzett higiéniai rituálé után valamilyen munkahelynek nevezett bizarr kínzóhely felé veszi az irányt, jobb, ha tudja: előrehaladott állapotú megélhetésben szenved.

Árulkodó tünet az is, ha vásárláskor mindig felszereli magát az akciós árucikkeket hirdető szórólap újsággal, de a helyzet akkor igazán súlyos, ha a pultok között is ezt böngészi. A megélhetés talán legbrutálisabb, legelvetemültebb formája az, amikor az ember a parkban lévő nyilvános kútról hordja haza a virágai locsolására szánt vizet.

Arról már szinte nem is érdemes beszélni, hogy a megélhetés legfélelmetesebb megnyilvánulása a hónap végi aprópénz keresgélés. Ebben a stádiumban a megélhetésbeteg nem átallja kiforgatni a régi, kihízott öltönye zsebeit, hátha egy hajdani, egészségesebb korszakában bennük felejtett valami suskát. A megélhetéssel fertőződött beteg kilátásait a végletekig lerontja az, hogy életvitelszerűen vesz magához bolti eredetű enni- és innivalót és szinte habzsolja az egyelőre még ingyen kapható, de másodlagos hatását tekintve erősen étvágygerjesztő levegőt.

Végkövetkeztetésként tehát elmondható, hogy ezek a minden porcikájukban fertőzött egyedek nincsenek tisztában betegségük súlyosságával, ami abban nyilvánul meg, hogy ugyanúgy járnak, kelnek, öltözködnek és viselkednek, mintha közük sem lenne a megélhetéshez. Hajlamosak a kölcsönfelvételre is, ami a megélhetés viszonylatában olyan, mintha alkoholt kevernének össze ipari hígítóval és a kapott állagot egy laza mozdulattal a gallérjuk mögé hajítanák. A kölcsönnel súlyosbított megélhetés maga a papírra vetett reménytelenség, és mint olyan, a globális megélhetési lobbi egyik fontos eszköze abban, hogy ebből az alapjáraton örökletes bajból világszintű függőség váljon.

Csak remélni tudom, hogy én azért még nem tartok itt. És önök?

Adta hírül a regenytar.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 * = tizrnnégy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com