A tudomány mai állása – pénteken 9-től
Az április 19-edikei műsor tartalmából…
1.
https://raketa.hu/a-matek-hazi-tobbet-arthat-mint-amennyit-hasznal
Többet árthat a matek házi, mint hogy használjon
Egy dél-ausztráliai és egy kanadai egyetem kutató állítják mindezt, különösen a túl bonyolult matematikai házi feladatokról.
A tanulmány szerint a túl komplex házi feladatok egyszerűen nem túl hatékonyak – ezek azok a feladatok, amiket a diákok még szülői segítséggel is nehezen teljesítenek. Ha ugyanis egy feladat ennyire bonyolult, az a család együtt töltött idejének a rovására megy, ráadásul a gyerek is később kerülhet ágyba az elhúzódó házi feladat miatt, miközben a diák sem a jól végzett munka örömével fekszik le, ehelyett alkalmatlanságot és frusztrációt érez.
A tanulmányban kiemelik, hogy jelentős probléma még a matematika oktatási módszereinek fejlődése is, amely zavart okozhat azoknál a szülőknél, akik más megközelítésekhez vannak hozzászokva. Ez a helyzet különösen az érzékeny időszakban, a pandémia alatt vált kiemelten fontossá, amikor a szülők szerepe megnőtt az otthoni tanulásban. Mindez frusztrációt és további nyomást gyakorolhat mind a szülőkre, mind pedig a diákokra, ami hozzájárulhat bizonyos negatív sztereotípiák fenntartásához a matematikai képességekkel kapcsolatban, különösen a nők esetében. A tanulmány szerint pedig ezek a sztereotípiák negatívan befolyásolhatják a diákok akadémiai teljesítményét és karrierambícióit is – állapították meg kutatók, akik javasolják olyan matek házi feladat-politika kidolgozását, amely biztosítja, hogy a feladatok megfelelő kihívást jelentsenek, de közben a diákokkal sem utáltatja meg végképp a tárgyat.
2.
https://raketa.hu/mesterseges-napfogyatkozast-idezne-elo-az-esa
Mesterséges napfogyatkozást idézne elő az Európai Űrügynökség
Különös küldetést tervez az ügynökség az egyik űrszondájával – a cél egy mesterséges napfogyatkozás előidézése, de nem a Földről, hanem az űrben. Az ambiciózus projekt hátterében nem az áll, hogy mi itt az öreg kontinensen megirigyeltük az amerikaiak jó dolgát a teljes napfogyatkozás szempontjából, hanem hogy lehetővé tegye a tudósok számára, hogy behatóbban tanulmányozhassák a Nap koronájának a titkait.
Az útra bocsátani kívánt űrszonda két űrhajóból áll, amelyek egymástól 150 méter távolságra fognak repülni – az egyik szonda elzárja a Nap fényét, így a másik, az úgynevezett „megfigyelő műhold” számára csak a korona lesz látható. Talán mondani sem kell, hogy mindehhez hihetetlen precizitásra van szükség ráadásul az űr rideg és kaotikus körülményei közepette: a két űreszköznek milliméteres pontossággal kell fenntartani a repülési formációt, amihez műholdas navigációt, rádiós összeköttetéseket, kamerákat és lézersugarat is használnak majd.
A koronagráfok olyan eszközök, amelyekkel megpróbálják megfigyelni a Nap koronáját, azaz a Nap légkörének legkülső részét.
Az Európai Űrügynökség reményei szerint a dupla űrhajóból álló űrszondát már idén szeptemberben fellőhetik
3.
https://raketa.hu/a-pucer-kameraban-mindenki-meztelennek-fog-latszani-ha-akarja-valaki-ha-nem
Így vetkőztet le a „pucér kamera”
Régóta várjuk, illetve nem várjuk, hogy megjelenjen ez az eszköz is. A kamera jó gyorsan – körülbelül 10 másodperc alatt “levetkőztet” bárkit. Természetesen mesterséges intelligencia hajtja és természetesen “deepfake kameráról” van szó, ami azt jelenti hogy a meztelen test, amit az ember kap, az nem az övé. No de lássuk, hogyan működik. A kamera egy művész és egy tervező, Mathias Vef és Benedikt Groß együttműködésének a gyümölcse, egy könnyű, kompakt eszköz, amely 3D-nyomtatott alkatrészekből épül fel. A képrögzítéshez okostelefont használ, amely aztán a képet egy stabil diffúziós motoron keresztül dolgozza fel, és az alany arcát egy mesterséges intelligencia által generált meztelen testre helyezi.
A projekt így meglehetősen provokatív, de azzal nem vádolható, hogy ne lenne aktuális, elvégre több szempont immár napi rendszerességgel kerül az asztalra akár a mindennapi életünkben is az AI és a deepfake technológiák miatt – legyen szó a beleegyezés megkerüléséről, a személyiségi jogok sárba tiprásáról, az algoritmusok “igazságérzetéről” vagy úgy általában az AI által generált tartalom szélesebb társadalmi következményeiről.
A kamera megalkotói hangsúlyozzák, hogy nem a magánélet veszélyeztetése a céljuk, hanem az, hogy az eszközt a művészi felfedezés eszközeként használják. A kamerát, amely jelenleg prototípus, egy berlini kiállításon mutatják be, és a célja értelemszerűen elsősorban a provokatív gondolatébresztés, nem pedig a magánélet megsértése.
4.
Ez az egyszerű eljárás eltávolítja a mikro- és nanoműanyagok 90 százalékát az ivóvízből
Minél keményebb a víz, annál jobban meg lehet tisztítani – állítják kutatók.
Egy kutatás kimutatta, hogy egy felnőtt ember átlagban évente 70 000 mikroműanyag, és nagyjából százszor ennyi nanoműanyag részecskét juttat be a szervezetébe évente. Kínai kutatók azonban kidolgoztak egy egyszerű módszert ivóvizünk ártalmatlanítására.
A Guangzhou Orvostudományi Egyetem szakemberei egy közelmúltban megjelent tanulmányban azt szerették volna bizonyítani, hogy forralással könnyen eltávolítható az apró műanyagszemcsék 90 százaléka a kalciumban gazdag vízből. Mivel a kemény víz ásványianyag-tartalma igen magas, forralása során kalcium-karbonát keletkezik. A vizsgálat során a szakértők azt tapasztalták, hogy a víz felmelegedésével a kalcium-karbonát kristályos szerkezetűvé válik, és így bezárja az apró részecskéket, melyek idővel a vízkőhöz hasonlóan összeállva könnyen eltávolíthatók, illetve kiszűrhetők lesznek. Erre egy szimpla, bármelyik háztartásban megtalálható szűrő is alkalmas. Azt vették észre a kutatók a vizsgálat során, hogy minél keményebb a víz, annál nagyobb mértékben tudták ezzel a módszerrel megkötni a mikro- és nanoműanyag részecskéket. A literenként 300 mg kalcium karbonátot tartalmazó víz 90 százalékkal, de a 60 mg-os literenkénti koncentráció esetében is még 25 százalékkal lett kevesebb a problémás részecskék jelenléte a vízben az eljárás végeztével.
5.
https://hvg.hu/tudomany/20240410_vizualis-percepcio-sebessege-jelek-valtozasa-pislogas-kiserlet
Egy pislogás kísérletből derült ki – vannak akik gyorsabban látnak
Ír kutatók kísérletéből kiderült, hogy nem egyformán látjuk a világot, nagy különbség lehet a vizuális jelek észlelésének sebességében. Ez pedig előnyhöz juttathat embereket, például a sportban. Ha eddig valaha is bosszankodtunk azon, hogy miért érik el hamarabb a labdát mások, mint mi, akkor lehet, hogy most megkapjuk rá a magyarázatot.
Az a sebesség, amellyel a világot a szemünkkel érzékeljük, kicsit olyan, mint a monitorok frissítési gyakorisága, és a szakemberek időbeli felbontásnak nevezik. A idegtudósok szerint jelentős eltérések mutatkoznak az emberek között ebben a bizonyos időbeli felbontásban, vannak, akik másodpercenként több képet látnak. A kutatók az úgynevezett kritikus villódzási küszöb jelenségét használták feltételezésük igazolására. Ez annak a maximális frekvenciának az értéke, amelyen az egyén még képes észlelni, hogy a fényforrás villódzik. Ha a fény a küszöbérték felett villog, akkor állandónak fogják látni a fényt.
A kísérletbe bevontak egy része például mozdulatlannak látta a fényt, amikor az másodpercenként 35-öt villant, viszont voltak olyanok, akik még a másodpercenkénti 60 villanást is észlelték. Az is kiderült, hogy bár az emberek között jelentős különbségek lehetnek, az egyénen belül meglehetősen stabil tulajdonságról van szó. Nem tudjuk, hogy a vizuális időbeli felbontás ilyen eltérése hogyan befolyásolja a mindennapi életet, de feltételezhető, hogy a meglevő különbségek komoly szerepet játszhatnak olyan helyzetekben, ahol szükség lehet gyors helymeghatározásra vagy nyomon követésre. Egyes emberek így előnybe kerülhetnek például a labdasportokban, vagy olyan versenyjátékok során, ahol a vizuális információk gyorsan változnak
6.
Egy új eszköz jelez, ha rejtett kamera van körülöttünk
Szabadalmaztattak egy olyan viselhető eszközt, amely képes értesítést küldeni, ha rejtett kamera van valaki közelében. A szabadalom a felhasználó magánéletének védelmét szolgálja az illetéktelen rögzítéssel szemben. Az eszköz akkor is figyelmeztet, amikor titokban fényképet készítenek rólunk.
A módszer magában foglalja a környezeti képadatok beszerzését egy kamerás eszközön keresztül, valamint a titokban fotózó eszköz felvételi szögének meghatározását is. Ha a felhasználó a várható exponálás szöge alapján a fényképezőeszköz „lőtávolságán” belülre kerül, akkor figyelmeztetést kap, rezgéssel vagy vizuális üzenettel. Ez megakadályozhatja, hogy meglessék, lefotózzák, amikor egy titkos kamera vagy más fényképező eszköz hatósugarában tartózkodik, illetve lehetővé teszi számára, hogy elhagyja azt a területet, ahol szabadon megleshető.
A szabadalom szerint a viselhető eszközön csak akkor érhető el a kukucskálásgátló funkció, ha beépített kamerával is rendelkezik. Ma már intelligens szemüvegek is léteznek, amelyek fel vannak szerelve kamerákkal, így ezek is olyan termékek lehetnek, amelyek képesekké válhatnak a kukucskálás elleni védelemre. Bár a nemkívánatos megfigyelés miatti figyelmeztetés ötlete vonzó, azonban adatvédelmi aggályokat is felvet. Ki dönti el, hogy mi számít „gyanús” felvételi szögnek? De nem hagyható figyelmen kívül a helytelen használat vagy a hamis pozitív eredmények lehetősége sem. Ráadásul a viselhető eszköz maga is kamerává válik, ami kérdéseket vethet fel saját adatgyűjtésével kapcsolatban. Azt persze most is fontos megjegyezni, hogy csak egy szabadalomról van szó, ami nem garantálja, hogy a cég ténylegesen is kiad egy ilyen eszközt. Viszont mindenképp jelzi a vállalat érdeklődését a magánélet védelmének innovatív módjai iránt.
7.
Megcsinálták az üzemanyagot, amellyel 90%-kal tisztább a kipufogó füstje
A spanyol Malagai Egyetem és a Birminghami Egyetem kutatói arra keresték a választ, hogy miként lehet csökkenteni a járművek károsanyag-kibocsátását a motor teljesítményének negatív befolyásolása nélkül. Bioüzemanyagot és gázolajat kevertek össze úgy, hogy utóbbi hozzáadása után 20 tömegszázalékos üzemanyagot kapjanak. Az eredmény az lett, hogy az autók által kibocsátott korom mennyisége 90 százalékkal csökkent.
A kutatók szerint mindez olyan, nem kőolajra építő üzemanyagok kifejlesztéséhez vezethet, amelyek jelentősen csökkenthetik a járművek károsanyag-kibocsátását, miközben a motor teljesítménye nem csökken. Francisco Javier Martos, a Malagai Egyetem tudósa szerint azért is fontos a koromkibocsátás csökkentése, mert az nemcsak a globális felmelegedést erősíti, de az ember és az állat egészségére is káros hatással van, mivel azt könnyen be lehet lélegezni. Csapatával azt szeretné elérni, hogy a jövőben kereskedelmi forgalomban is kapni lehessen a laboratóriumokban előállított üzemanyagot.
A kutatás különösen aktuális, a globális felmelegedés visszaszorításához minden ötlet jól jön. A közúti közlekedés jelentős mértékben járul hozzá a klímaváltozást katalizáló gázok kibocsátásához, ezért ennek visszaszorítása komoly lépés lenne a felmelegedés visszaszorítása felé. Ugyanakkor az elektromos autók elterjedése még mindig lassúnak ható folyamat, főként úgy, hogy a váltásra most azonnal lenne szükség. További, nem mellékes tényező, hogy a légszennyezettség következtében az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint évente 7 millió ember hal meg világszerte.
8.
https://www.zoldpalya.hu/uton/tenyleg-tisztabb-lesz-a-levego-az-elektromos-autok-miatt-354763.html
Tényleg tisztább lesz a levegő az elektromos autók miatt?
A Berkeley Egyetem új tanulmánya megerősíti azt, amit az EV-rajongók már eddig is tudtak, hogy az elektromos járművek bevezetése valóban tisztábbá teszi a levegőt. Talán még ennél is fontosabb, hogy az írás számszerűsíthető adatokkal szolgál arról, hogy az elektromos járművek mennyiben befolyásolják a kibocsátási mutatókat.
2018 és 2022 között a San Francisco-öböl térségében az összes forrásból származó szén-dioxid-kibocsátás évente mintegy 1,8 százalékkal csökkent – állapították meg a kutatók. Bár ez tényleg nem egy óriási érték, a különbséget a tanulmányon dolgozók az elektromos járművek széles körű elterjedésének tulajdonítják a térségben.
A kutatók az adatokat a part közelében telepített szenzorok egész hálózatának segítségével követték nyomon. A kihelyezett érzékelők szén-dioxid, szén-monoxid, dinitrogén-oxid és ózon jelenlétét vizsgálják a levegőben. Azt feltételezik, hogy ha újabb tíz év múlva a vizsgálat tárgyához hozzáveszik a légzőszervi problémákkal küzdők számának alakulását, az még meggyőzőbb adatokkal fog szolgálni. Az eredményekhez a kutatók az érzékelők által rögzített kibocsátásokat három kategóriába sorolták: az ipari tevékenységekből származó, hűtésből-fűtésből származó és a közlekedés okozta kibocsátások. A közlekedési kibocsátások elkülönítése után a kutatók képesek voltak a közlekedési kibocsátások csökkenését az elektromos és hibrid járművek, valamint a jobb üzemanyag-hatékonyságú járművek számának növekedésével összekapcsolni.
9.
https://www.okosipar.hu/het-fokkal-csokkentheti-a-homersekletet-az-uj-ablakfolia/
Hét fokkal csökkentheti a hőmérsékletet az új ablakfólia
Fantasztikus fejlesztést jelentett be a Notre Dame-i Egyetem: egy kutatásuk során megalkották a fényáteresztő, mégis hőblokkoló ablakfóliát, ami 5-7 Celsius-fokkal is képes csökkenteni a mögötte lévő helyiség hőmérsékletét, attól függetlenül, hogy milyen szögben esik rá a napfény.
A napfény és az ablak által bezárt beesési szög figyelembevétele azért lényeges, mert az a nap folyamán folyamatosan változik. Amint a tudósok a tanulmányban megjegyzik: a napjainkban elérhető szűrőket többnyire csak a normál beeső napfényt figyelembe véve tervezik. Ez a bevonat ezzel ellentétben megőrzi a funkcionalitást és a hatékonyságot, függetlenül attól, hogy a nap milyen helyzetben van az égen. Az átlátszó ablakbevonatot szilícium-dioxid, alumínium-oxid és titán-oxid ultravékony rétegeinek üvegalapon történő elrendezésével készítették, és a hűtési teljesítmény fokozása érdekében túlmelegedést akadályozó, vékony szilícium-polimert adtak hozzá. A rétegek ideális egymásra építésének megtalálásához kvantumlágyítást alkalmaztak, és az eredményeket többféle kísérlettel igazolták. Az új bevonat 5,4-7,2 Celsius-fokos hőmérsékletcsökkenést eredményezett, amivel az éves energiamegtakarítás kb. 97,5 MJ, négyzetméterenként.
A bevonat képes blokkolni a hőt, átengedi a fényt, és nem csökkenti a láthatóságot sem, így nemcsak épületek, hanem autók ablakain is alkalmazható
10.
10 centiméteres földi dolgokat is látnak a legújabb polgári műholdak
Az adatvédelmi szakértők évtizedek óta tartanak az űrből történő szaglászástól. Ez a pillanat bekövetkezett.
Egy startup egy újfajta műholdat épít, amelynek kamerái most először képesek lesznek erre. „Nagyon is tisztában vagyunk a magánéletre gyakorolt hatásokkal” – mondta egy interjúban Topher Haddad, az új típusú műholdakat gyártó cég vezetője. Elmondása szerint a cég technológiája képet készít az emberekről, de nem képes azonosítani őket. Haddad hozzátette, hogy az Albedo mindazonáltal adminisztratív lépéseket tesz a magánélet védelmével kapcsolatos aggályok széles körének kezelésére. Aki a modern világban él, az már tudatában van a magánélet visszaszorulásának a biztonsági kamerák, az okostelefonokba épített nyomkövetők, az arcfelismerő rendszerek, a drónok és a digitális megfigyelés más formáinak térhódítása közepette. Szakértők szerint azonban az teszi ijesztővé a fejünk fölött zajló megfigyelést, hogy képes behatolni azokra a területekre, amelyeket korábban alapvetően tiltottnak tekintettünk.
Ez egy óriási kamera az égen, amelyet bármely kormány bármikor használhat a tudtunk nélkül – mondta Jennifer Lynch, az Electronic Frontier Foundation főtanácsosa, aki 2019-ben sürgette a civil műholdas szabályozó hatóságokat, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel.
Mások szerint ezzel az aggodalommal szemben a valós előnyöket kell mérlegelni, különösen a katasztrófák elleni küzdelem és az életmentés terén. Ugyanis a mindent látó műhold azt is tudni fogja, hogy melyik ház ég, és hol menekülnek az emberek – hívták fel a figyelmet a szakértők.
A cég az első műholdat 2025 elején tervezi fellőni és egy 24 űreszközből álló flottát tervez.
11.
https://raketa.hu/fuggetlenedik-a-foldtol-a-hold-ket-ev-mulva-mar-sajat-idozonaja-lesz-az-egitestnek
Függetlenedik a Földtől a Hold – két év múlva saját időzónája lehet
A koordinált holdi idő kidolgozását az teszi szükségessé, hogy a Holdon, ha minimálisan is, de lassabban telik az idő, mint a Földön, ez pedig az újabb, hosszabb Holdon való tartózkodások során problémákat okozhatna.
A Fehér Ház Tudományos és Technológiai Politikai Irodája a napokban utasította a NASA-t, hogy legkésőbb 2026 végéig dolgozzák ki az úgynevezett koordinált holdi időt, ami a földi időzónáktól független időszámítást tenne lehetővé a holdi missziók esetében. Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert mivel a Hold gravitációja mindössze alig egyhatoda a földinek, az idő valamivel lassabban telik az égitesten: naponta egész pontosan 58,7 mikroszekundum az eltérés. Mivel a mikroszekundum a másodpercnek a milliomod része, ezt az eltérést szinte lehetetlen érzékeltetni; a legkézzelfoghatóbban talán úgy lehetne bemutatni, hogy ha egy órát ugyanabban az időben elindítanánk a Holdon és a Földön is, akkor 100 évvel később a holdi óra nagyjából 2,1 másodperces késésben lenne a földihez képest. Ez a gyakorlatban ugyan elhanyagolható különbség, de az Artemis-missziók során, melyek újra embert küldenének a Holdra olyan precíz műveletekre is szükség lesz (például űreszközök vagy műholdak manővereinél), amelyek esetében még az ilyen minimális különbségek is számíthatnak.
Az Artemis-3 küldetés csak valamikor 2026 végén fog elstartolni, viszont előtte legalább egy küldetés még mindenképpen indul a Holdra: az Artemis-2 asztronautái ugyan nem fognak leszállni az égitesten, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor a négy főből álló legénység 2025 szeptemberében megkerüli a Holdat egy Orion-űrkapszulával.
12.
https://raketa.hu/raketakkal-szallitana-ki-a-csomagokat-a-vilag-egyik-legnagyobb-webaruhaza
Rakétákkal szállítaná ki a csomagokat a világ egyik legnagyobb webáruháza
Az áruház ígéretei szerint a formabontó megoldással akár egy autót is ki tudnak majd szállítani egy napon belül a világ bármely pontjára. Bár elsőre úgy hangzik, mint egy április elsejei tréfa, az egyik online piactér egy privát űripari vállalattal dolgozik azon az ügyön.
A valószerűtlennek hangzó tervekről március 31-én számoltak be egy bejegyzésben, amelyben azt írták, hogy erre a célra a cég által fejlesztett rakétát használnák, amely többször is felhasználható. A rakéta a 120 köbméteres rakterének köszönhetően egyszerre akár tíz tonnányi rakomány szállítására is alkalmas, így akár autókat vagy kisebb tehergépjárműveket is lehet vele szállítani és nem mellesleg minden esetben a víz színén lenne képes landolni.
Ahogy a Reuters megjegyzi, a rakétának tavaly sikeresen már beindították a hajtóművét, és a közeljövőben elkezdik tesztelni az új szállítási megoldást, ám ennek megvalósítása egy hosszútávú folyamat eredménye lesz. A legfőbb kérdés inkább arra irányul, hogy vajon április 1-jei tréfának szánták-e a bejelentést. A hírt egyébként a nevezett online webáruház is megerősítette, valószínűleg ők is érezték, hogy az április 1-i dátum miatt sokan kételkedni fognak a sztori hitelességében. Minden bizonnyal ez lehet az oka annak is, hogy a cég képviselője fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „számos jelentős célkitűzés elsőre viccnek tűnik”.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C
Vélemény, hozzászólás?