Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Machine Mouse - Álomgyár
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Átadták Közép-Európa első autistákat vizsgáló központját

- 2018. március 19. 19:16 - 2269 megtekintés

Az Út a Mosolyért Alapítványnak köszönhetően felújított és akadálymentesített környezetben részesülhetnek ellátásban az autista gyermekek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai részlegén. A közép-európai viszonylatban is egyedülálló vizsgálóközpontot 2018. március 13-án adták át Budapesten.

Tavaly áprilisban, az Autizmus világnapján jelentette be az Út a Mosolyért Alapítvány, hogy útjára indítja Megérteni. Elfogadni. Segíteni. kampányát, melynek fókuszában az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek és családjaik állnak. 2017-ben az Alapítvány két nagy adománygyűjtést is szerveztett, jelentős eredményekkel a májusi Mosoly Koncert alkalmával 16 millió forint gyűlt össze. Ebből az összegből, valamint a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány további 10 millió forintnyi támogatásából, a Czene& Wagner Kft. segítségével jött létre hazánk első, autizmus szempontjából akadálymentesített vizsgálóközpontja a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai részlegén.

Az autizmus spektrumzavar az agy meghatározott biológiai fejlődési eltérése genetikailag meghatározottság és környezeti tényezők kölcsönhatása következtében létrejövő állapot, ami sokkal többeket érint, mint azt elsőre gondolnánk. Hazánkban becslések szerint minden századik gyermek autizmussal él. Ahogy az átlagos (tipikus) fejlődésű gyermekeknek, úgy az autista gyermekeknek is időnként orvoshoz kell fordulniuk, az autizmussal élő kisgyermekek számára azonban egyszerű rutinbeavatkozások is hosszútávú traumát jelenthetnek. A tipikusan fejlődő gyermekekkel ellentétben számukra egy egyszerű orvosi vizsgálat is nagyon nehezen kivitelezhető és megterhelő, elsősorban azért, mert kiszakadnak a jól ismert és biztonságot nyújtó mindennapi rutinból.

Az Alapítvány segítségével felújított központban ezért letisztult, autisták számára akadálymentesített környezetben, sajátos igényeiknek és szükségleteiknek megfelelően részesülhetnek egészségügyi ellátásban az autista gyermekek. A Magyarországon egyedülálló, professzionális vizsgálóközpont, illetve váróhelyiség kialakítása megkönnyíti az autista gyermekek vizsgálati körülményeit.

A központot a kivitelezést és beszerzést felügyelő Guti Tünde ápolási igazgató helyettes mutatta be a sajtónak. A megnyitón Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója kiemelte Új szemléletű, az autizmussal élő gyermekek számára akadálymentes gyermekgyógyászati ellátó helyet hoztunk létre közösen, ahol a kórházi ellátásuk során a hozzájuk értő szakemberek segítségével csökkenteni tudjuk az idegen környezetből adódó szorongásukat és segíteni tudjuk a gyermekek megismerő és megértő tevékenységét. Köszönjük az Alapítványok és a magánemberek segítségét.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Út a Mosolyért Alapítvány elnöke beszédében megerősítette célkitűzéseiket. Szívből örülünk, hogy segíthettünk nekik, ugyanakkor tudjuk azt is, hogy még mindig rengeteg tennivalónk van, ezért a jövőben is elkötelezetten fogunk azért dolgozni, hogy minél többen megértsék, miről szól ez a speciális élethelyzet, hogy minél többet elfogadják ezeket a speciális helyzetben lévő gyermekeket, és hogy minél többen segítsenek rajtuk.

Rúzsa Magdi énekeső az alapítvány támogatójaként igyekszik felhívni a figyelmet az autizmus megismerésének és a betegek segítésének fontosságára. Már korábban is éreztem magamban késztetést, hogy az autistákat támogassam, és amikor szembe jött velem az Út a Mosolyért Alapítvány, már tudtam, hogy ez nem véletlen. Rájöttem arra, hogy még mindig nagyon keveset tudunk magáról az autizmusról, és amit nem ismerünk, attól gyakran félünk. Így viszont bezárkózunk és kialakul bennünk egy fal. Ezzel viszont megnehezítjük az ő és a saját életünket is, hiszen egy szakadékot képezünk. Azt éreztem, hogy egy olyan ember, akit sokan követnek, annak feladata, hogy erről kommunikáljon és ösztönözze a rajongóit arra, hogy legyenek nyitottak és elfogadóak.

Az Alapítvány évek óta gyűjti maga köré a segíteni vágyó hírességeket és élvezi támogatásukat. A Megérteni. Elfogadni. Segíteni. kampány résztvevői közül az átadón jelen volt Czippán Anett, Szekeres Adrien, Holdampf Linda, Bráz Alexandra, Garami Gábor, Bereczki Zoltán, Závodi Marcel, Johnny K Palmer, Hevesi Tamás, Temesi Berci, Beke-Fazekas Nándor és Szűcs Gergely. Ők színes kéznyomaikat helyezhették el a vizsgálóközpont falán, emléket állítva ezzel az elmúlt egy év összefogásának.

Forrás:061.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- kettő = 1

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. augusztus 12. szerda, Klára napja van.
Az év 33. hete és 224. napja.
Holnap Ipoly napja lesz.

1236. IV. Béla panaszolta, hogy némely nemesek, kik felségsértésben elmarasztaltattak, ingóságaikat és egyéb javaikat szerzeteseknél elrejtették. A pápa ezek után elrendelte, hogy a letétemények megszüntetését az egyház fenyítéssel segítse.


1962. Közzéteszik az Országos Pedagógiai Intézet létesítéséről szóló kormányhatározatot.


Szabó Lőrinc: Kis Klára énekel

Mintha szellemeket akarnál
idézni, óriásokat,
kiknek hatalma elragad.
úgy ülsz néha a zongoránál,

úgy énekelsz: a túlvilágba
kapcsol valami titkos és
ijesztő átlényegülés,
az isten vagy a semmi vágya.

A zene érlel. Mint imában
a bűnös, vagy mint nyers vasak
a villamos tekercs alatt.

átváltozol az áramában,
s oly erő száll meg, oly varázslat,
hogy már te tanítod apádat.

Időjárás

2026-08-12, 12:18
Clear sky
NNE
Clear sky
27°C
2.4 m/s
Apparent: 25°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 32%
Szél: 2.4 m/s NNE
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com