Átrendezett „fent” és „lent”: növekvő különbség a szélső rétegek között

Több tízezer ember szegényedett el a nyugdíjaskorú népességen belül az utóbbi években Magyarországon. Míg 2012-ben a „nyuggerek” 4,6 százaléka számított a KSH adatai szerint nélkülözőnek, tavalyelőtt már 11,1 százalékot tett ki körükben a szűkölködők aránya. Közelebbről ez azt jelenti, hogy alig több, mint fél évtized alatt 70–75 ezerről 200 ezer főre emelkedett az igencsak takarékosan élni kényszerülők száma. Az Orbán-féle szociálpolitika vesztesei elsősorban az öregek, továbbá – igaz, kisebb mértékben – az egyszemélyes háztartások.

A magyar társadalom jövedelmi szerkezetét nem jelentéktelen mértékben átalakító legutóbbi dekád főként a legalább háromgyerekes klasszikus nagycsaládok életkörülményein javított. Közöttük nyolc éve még egyharmadnál is nagyobb (35,6 százalék) volt a szegények aránya, újabban viszont már csak minden kilencedik (11,4 százalék) él közülük ínséges körülmények között. Lényegesen kisebb mértékben ugyan, de az egy vagy két gyereket nevelő családok megélhetési feltételei is javultak.

Feltűnően kedvező változásokat tapasztaltak az állam statisztikusai a romák életkörülményeiben is. A legnépesebb hazai etnikum körében a 2013-ban regisztrált 68 százalékról állítólag 38 százalékra esett vissza a „relatív szegénységben” élők aránya. A szóban forgó kategóriába azok tartoznak, akik az átlagjövedelemnél valamivel kisebb összegű „középjövedelem” kevesebb mint 60 százalékából kényszerülnek kijönni. A korábbi létminimumhoz hasonló szerepet betölteni hivatott küszöbérték 2018-ban például egy főre vetítve durván 30–59 ezer forint között volt, a család méretétől függően. A roma népességen belül 2013-ban még legalább 210 ezren tengődtek az aktuális szegénységi határérték alatt, majd e szám röpke fél évtizeden belül mintegy 115–120 ezerre esett vissza – a legutóbbi népszámlálás adataival kalkulálva. A magyar társadalom egészét tekintve a szegények részaránya kevésbé változott az utóbbi időkben. Míg 7-8 éve másfél milliónyian tartoztak a nélkülözők sorába, tavalyelőtt a hivatalos adatok szerint nagyjából 1,2 milliónyian.

Ami a társadalom különböző csoportjai közötti jövedelmi különbségeket illeti, a differencia egyértelműen növekedett a népesség szélső rétegei között. Az eddigi utolsó baloldali kormány bukása előtti évben (2009) az első és a tizedik jövedelmi tizedbe tartozók munkajövedelmében 14-szeres volt az eltérés. Konkrétabban ez azt jelenti, hogy a legszegényebbeknek összesen évi 150 ezer forint keresettel kellett beérniük, míg a legjobban fizetettek munkajövedelme 2,1 millió forint volt. A legalsó decilis munkabérét akkoriban a bért meghaladó összegű (évi 205 ezer forint) társadalmi juttatások – szociális segély, gyermek- és családtámogatási pótlék – egészítették ki. A korrekciós mechanizmus folytán a legalsó és a legfelső jövedelmi tized nettó jövedelme között hatszoros eltérés mutatkozott az új évezred első évtizedének vége felé. A heteken belül véget érő jelenlegi dekádban közel nyolcszorosra emelkedett ez a különbség, részben a munkajövedelmek közötti differencia erősödése folytán, részben pedig a legszegényebbeket megillető szociális juttatások visszafogása következtében. 2018-ban a társadalmi támogatások egy főre jutó értéke a legalsó decilisbe tartozók esetében már elmaradt a munkajövedelem összegétől.

(megjelent: HVG, 2020.10.28.)