Paralimpiai szintidő a történelmi budapesti atlétikai versenyen
Történelmi versenyt rendezett a Magyar Atlétika Szövetség, hiszen integrált atlétikai viadalt még nem tartottak korábban.
Történelmi versenyt rendezett a Magyar Atlétika Szövetség, hiszen integrált atlétikai viadalt még nem tartottak korábban.
A Massachusetts General Hospital és a Sangamo Therapeutics Inc. közös kutatócsoportja a Science Advances folyóiratban megjelent tanulmányában egy olyan új eljárásról számolt be, melynek alkalmazásával igen jelentősen sikerült csökkenteni az Alzheimer-kór során az agyban kialakult tau-kötegek mennyiségét.
A TÁRS projekt szakemberei részt vettek az EASPD (Fogyatékos Személyek Szolgáltatóinak Európai Szövetsége) „Út a foglalkoztatáshoz” című online konferenciáján, melyen Európa különböző országaiból számos jó gyakorlat került bemutatásra a fogyatékos emberek foglalkoztatásával kapcsolatban.
Az integráció jegyében hirdetett pályázatot amatőr íróknak a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete.
Március 29-étől ismét a 2020 tavaszihoz hasonló járványügyi korlátozások lépnek életbe a közösségi közlekedésben, melyek a látássérült utasokat is érintik.
Mik az egyenlő esélyű hozzáférés alapelvei, és mennyiben valósulnak meg ezek a gyakorlatban? Mit tesz az Európai Unió az épített környezet és az infokommunikáció akadálymentessége érdekében?
Az ÉFOÉSZ. összeállítása
A Gépház műsorvezetői ezen a pénteken is összeülnek, hogy minden kedves hallgató eltölthessen egy órát az informatika világában.
A 20 éves Inga Petry karok nélkül született Szibériában, ám fogyatékossága miatt szülei lemondtak róla.
A Dr. Schultheisz Judit gyermekorvos által 1990-ben alapított Gézengúz Alapítvány komplex családcentrikus ellátás keretében teszi lehetővé a koraszülött, idegrendszeri sérült vagy mozgásfejlődésben érintett, eltérő vagy veszélyeztetett fejlődésmenetű gyermekek diagnosztikáját és korai komplex intervenciós ellátását.