Lakásában tárolta elvetélt embrióit az osztrák nő
A pénteken ismertetett törvényszéki orvosi vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy az embriók a nőhöz tartoztak, és kilenc-tizenöt hetesek lehettek.
A pénteken ismertetett törvényszéki orvosi vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy az embriók a nőhöz tartoztak, és kilenc-tizenöt hetesek lehettek.
Immár tizenhatodik alkalommal adták át a Pannon Példakép Alapítvány díjait 2008. december 1-jén. A három díjat és a vele járó egy-egymillió forintot ezúttal a SINOSZ Alapítvány egyik munkatársa, a Zöld Béka baráti kör alapítója és az MTV egyik riportere vehette át.
Öt-tíz százalékkal kevesebb adományra számít jövőre a Baptista Szeretetszolgálat a pénzügyi válság miatt, a szervezet azonban még így is tizenkét országban folytatja a segélyezést és fejlesztést – mondta Szilágyi Béla, a segélyszervezet igazgatója az MTI-nek.
Négy emberi embriót találtak az osztrák rendőrök egy múlt héten elhunyt innsbrucki nő lakásán.