Csirkehúst és virslit osztottak szét két és félezer debreceni rászorulónak
Nehéz sorsú családoknak jelent nagy segítséget karácsony előtt a Master Good cégcsoport felajánlása.
Fotó: Kandert Szabolcs/ Dehir
A 10 millió forint értékű adományt a nehéz helyzetben lévő családok, idősek és lakásotthonokban élők kapják. A Master Good cégcsoport tulajdonosa azt mondta: erősen elkötelezettek a város irányába és mindig fontosnak tartották a rászorulók támogatását.
– A lokális helyzetünk és erős érzelmi kötődésünk a városhoz nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is. Az erős vállalkozásoknak meg kell mutatniuk szolidáris érzékenységüket – mondta el id. Bárány László, a Master Good Cégcsoport tulajdonosa.
Papp László polgármester kiemelte: ez az időszak nagy hangsúlyt ad az összefogásnak. Az itt működő vállalkozások ebben a tekintetben is partnerei a városnak.
– A debreceni cégek jelentős része komoly mecenatúrát végez a városban, ezt igyekszünk koordinálni. Érezzük az összefogást, az erőt magunk mögött, a jó ügyek mögött. A bajba jutott emberek támogatására irányuló szándéknak köszönhetően a mai adományt is felhasználjuk – hangsúlyozta Papp László.
A csomagok a Debreceni Karitatív Testület tagszervezetein, a Család- és Gyermekjóléti Központon, valamint gyermekvédelmi szervezeteken keresztül jutnak el a rászorulókhoz.
Riport az alábbi linken tekinthető meg: https://www.dehir.hu/videogaleria/karacsonyi-husadomanyt-kaptak-nehez-sorsu-debreceniek
(Forrás: Dehir)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
12°C
Vélemény, hozzászólás?