Egerben vívhatnak a legjobb kerekesszékesek
Egerben lesz a jövő évi kerekesszékes vívó-világbajnokság – jelentették be a hevesi megyeszékhelyen tartott szombati sajtótájékoztatón.
„Oroszország nem vállalta a vb integrált lebonyolítását, ezért a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség (IWAS) új helyszínt keresett, és római ülésén úgy döntött, mi kapjuk meg a rendezési jogot Hongkonggal szemben – mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. – Ebben a hatalmas sportdiplomáciai sikerben döntő érdemeket szerzett Szekeres Pál, az IWAS alelnöke, aki természetesen szintén részt vett az IWAS tanácskozásán.”
Ezen a hétvégén a már hagyományosnak mondható világkupaverseny mellett Egerben ülésezik az Európai Paralimpiai Bizottság (EPC) elnöksége is.
Az alapszabály értelmében mindig a szervezet székhelyén, Bécsben tanácskoznak, de az elnöknek lehetősége van másik helyszínt kijelölni, ami most történt meg először az EPC történetében – ismertette John Petersson, a kontinentális szövetség elnöke. Hozzátette: azért döntött így, mert nagyon sok jót hallott az egri versenyről.
„Nem is csalódtam, fantasztikus környezetben, kiváló viadalt szervezett az MPB. Nyitott vagyok arra, hogy a jövőben is valamelyik kiemelkedő parasportesemény helyszínén ülésezzen a vezetőségünk” – mondta.
Az idei egri kerekesszékes vívó vk-ra 22 országból 152 sportoló nevezett, ami részvételi csúcsot jelent.
A pénteki nyitónapon a magyarok két arany- és egy ezüstérmet szereztek: a tőrözők versenyét Osváth Richárd nyerte, párbajtőrben pedig Krajnyák Zsuzsanna győzött, miután a fináléban jobbnak bizonyult Veres Amarillánál.
MTI – alfahir.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő korlátozások fokozatos feloldásáról
A tagszervezetek és a mentorok erősítik a MEOSZ érdekvédelmi munkáját
Nézze meg a győztes rajzot! Magyar kislány műve kerül ötvenezer képeslapra
„Engem is támogattak annak idején, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Úgy érzem, hogy ezt mások tá...
„Közben eszembe se jutott, hogy nem tudok járni!”
Kihez megy ki a jegyző? Ki számít mozgássérültnek?
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
28°C







Vélemény, hozzászólás?