Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Demjén Ferenc - Lelkünk most is vágtat
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elfogyott a pénz, egyre kevesebb a guruló műhely

- 2021. január 7. 12:29 - 1412 megtekintés

Állami támogatás híján folyamatosan sorvad a kerekesszékek javításával foglalkozó országos szerviz láncolat. Hétből három már be is zárt.

Ez mozgáskorlátozottak ezreit hozza nehéz helyzetbe.

– Elromlott a kerekesszéken, és fogalmam sincs, mikorra tudom megjavíttatni, ugyanis megszűnt a műhely, ahol ezzel foglalkoztak – panaszolta lapunknak egy dél-dunántúli kisvárosban élő mozgássérült nő. – Korábban Kaposváron működött úgynevezett guruló műhely, ami kifejezetten a mozgássérültek eszközeinek javítására szakosodott, s ha valami baj volt, csak felhívtam őket, kijöttek, és megoldották a problémát. Most viszont el kellene vitetnem valahová a kerekesszékemet, de azt sem tudom, hol foglalkoznak ilyesmivel, ráadásul nem is tudom nélkülözni hosszú hetekre, hiszen csak azzal tudok közlekedni.
Az úgynevezett guruló műhelyeket a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) hozta létre tíz évvel ezelőtt. Kaposváron, Szombathelyen, Székesfehérváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Mórahalmon és Budapesten alakítottak ki szerelő- és kölcsönzőhelyeket, mindezt pedig egy 2008-as uniós pályázaton nyert pénzből állták. Akkoriban 70 millió forintot költöttek a hét műhely kialakítására. A műhelyekben személyre szabva állították be használóiknak a kerekesszékeket és a speciális sporteszközöket, elvégezték a szükséges javításokat. Emellett kölcsönzéssel is foglalkoztak, így ha a fogyatékkal élő járművének reparálása hosszabb időt vett igénybe, akkor tudtak adni nSzerviz van, javÍtÁs nincseki csereszéket. Az uniós pályázat három évig dotálta a műhelyek működtetését, a finanszírozást ezután a MEREK vette át, információink szerint a szervezetnek jutó állami támogatásból. A kormányzati átalakítások következtében aztán a budapesti, Marczibányi téri intézmény a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fennhatósága alá került, s ettől kezdve egyre kevesebb pénz jutott a guruló műhelyekre.

– 2020-ban pedig többet megszüntettek – mondta Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Somogy megyei Egyesületének elnöke, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) korábbi vezetője. – Ugyanarra a sorsra jutottak, mint megannyi uniós program: csak addig tartották fenn, míg a pályázati kiírás szerint kötelező volt. Pedig annak idején, amikor elindult a projekt, arról volt szó, hogy majd az állam átveszi a finanszírozást, aztán eltelt tíz év, és mégsem így lett.
Márpedig állami támogatás nélkül ezek a műhelyek nem tudnak talpon maradni: annyi megrendelésük nincs, hogy csak a kerekesszékek és más segédeszközök javításából megéljenek. Ha viszont a munka mennyiségéhez igazítanák az árakat, akkor azt senki nem tudná megfizetni. Ráadásul Hegedűs Lajos szerint azt is figyelembe kell venni: a javításokat a társadalombiztosítás csak utófinanszírozza, megfelelő fenntartói támogatás nélkül nem tudtak például alkatrészeket vásárolni a műhelyek. Amikor pedig -tette hozzá az elnök – a társadalombiztosítási dotáció is változott, még kevesebben tudták igénybe venni a műhely szolgáltatásait.
– Kaposváron az egyesületünk adott otthont a műhelynek, így közelről láttuk, hogyan épült le a mozgássérültek életét sokáig komfortosabbá, olcsóbbá tevő szolgáltatás. Már tavaly is csak takaréklángon működött a műhely. Hivatalosan azonban 2020 júniusáig működött a program, akkor küldték el az embereket – idézte fel Hegedűs Lajos. Szerinte emiatt komoly életminőség-romlást kénytelenek elszenvedni azok a mozgáskorlátozottak, akiknek közelében megszűnt a guruló műhely. – Az egy-két hetes javítási idő hónapokra nőtt, s maguknak kell gondoskodniuk megfelelő csereszékről is. Ráadásul pluszkiadással is számolni kell, hiszen egy elromlott szék esetében nemcsak a javítási, hanem a speciális szállítási költségeket is ki kell fizetnie egy olyan rétegnek, amelynek bevétele jócskán elmarad az átlagfizetéstől -hívta fel a figyelmet Hegedűs Lajos.
Megkerestük a MEREK-et és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot (SZGYF) is, hogy megtudjuk, miért szűnt meg a műhelyek finanszírozása s milyen más megoldást terveznek a mintegy százezer embert érintő szolgáltatások helyettesítésére.

Az állami SZGYF szerint a nyíregyházi, a szombathelyi és a kaposvári műhely a nagyon alacsony kihasználtság miatt zárt be. Ugyanakkor a főigazgatóság állította, hogy más projekt keretében elérhető maradt a szolgáltatás: az úgynevezett logisztikai kölcsönzőhálózat Debrecenben, Miskolcon, Mórahalmon, Pécsen, Székesfehérváron, Győrben és Budapesten a házi gondozást segítő eszközök kölcsönzésén túl azok javítását is ellátja.
Ennek viszont ellentmond az: ügyfélként bejelentkeztünk három vidéki műhelybe, és kiderült, alkatrészhiány miatt csak bizonyos mechanikai javításokat tudnak elvégezni, elektronikait egyáltalán nem. Az egyik felkeresett műhely vezetője azt is hozzátette, már autójuk sincs a kiszálláshoz, és elképzelhető, hogy hamarosan őket is leépítik, mert a jelenlegi formában nem sok értelme van a műhely fenntartásának.
Az SZGYF által említett logisztikai kölcsönzőhálózat egyébként nem is javításokra jött létre, és a guruló műhelyektől függetlenül eddig is működött. Éppenséggel a guruló műhelyek projektre épülve indult el egy egymilliárdos pályázatnak köszönhetően 2013 júliusában: a program célja „a házi gondozást segítő eszközök (elektromos ágyak, higiéniai eszközök, emelők, járást, egyéb otthoni akadálymentesítést segítő eszközök) kölcsönzési rendszerben történő biztosítása az ezt igénylő személyek számára” régiónként egy településen. A javítás nem szerepelt a projektben.

(megjelent: Népszava, 2020.01.07.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* öt = 5

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 13. kedd, Veronika napja van.
Az év 03. hete és 13. napja.
Holnap Bódog napja lesz.

1713. II. Rákóczi Ferenc megtört szívvelhajózott az angol kormány által számára rendelt hajón Franciaországba, hol előbbPárizs mellett Challiot községben, s miutánitt háza leégett, Passyban fogadott szállást.


1940. Magyarország csatlakozott azantikommunista paktumhoz és kilépetta Népszövetségből.


Hárs Ernő: A tél betűi

A havas táj óriási irka,
varjakkal és fákkal teleírva.

A betűk a fák fekete rajza,
s a varjak, mint pontok, ülnek rajta.

Minden napnak más a kézvonása,
a betűket szélvihar cibálja.

Felrepülnek a pontok időnként,
hol széjjelebb sodródnak, hol összébb.

Majd a végén károgva leszállnak,
új értelmet adva az írásnak.

Sorait a tél ekképpen rója,
s fütyül rá, hogy van-e olvasója.

Időjárás

2026-01-13, 14:02
Overcast
NNE
Előjelzés
-4°C
1.7 m/s
Apparent: -8°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 78%
Szél: 1.7 m/s NNE
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0.15
Rövid leírás: 2.5mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com